Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok a húsvéti idő 4. vasárnapjától Jézus Szíve ünnepéig
A szentlecke még egy felemelő gondolatot fűz hozzá: Nem az a nagy dolog, hogy mi szeretjük egymást. Isten előbb szeretett minket. — Ő vezetett el az igazság keresésére és ő adott világosságot. Úgy tett meg- igazulttá, hogy megbocsátotta bűneinket. Mindenki úgy jut el a hitre, hogy ez a szeretet megérinti. Előbb talán csak úgy, hogy tükröződik a természet adományaiban, az emberek jóságában, kedvességében. Aki ezeket meglátja, megérzi, hogy a világ nem egyszerű mechanizmus, hanem mélységek is vannak benne. Ezután már könnyebben felismerjük Krisztus szeretetét is. Ennek lényeges vonása az, hogy előzetes és nagylelkű. Ezért jött, hogy megtérítse az embert, nem azért, hogy elveszítse. Csak így lehet hozzáférni azokhoz, akik az önzés vagy előítélet kőfalával veszik körül magukat. Nem szabad belefáradni abba, hogy másokban feltételezzük a jót, hogy szívességet tegyünk, türelmet gyakoroljunk és bízzunk a jó példa vonzó erejében. Áldozócsütörtök (húsvéti idő 7. vas), (ApCsel 1,1-11; Ef 1,17-23; Mk 16,15-20). Jézus közel és távol A természetfölötti rendnek mások a törvényei, mint a mi világunknak. Isten mint végtelen szellem felfoghatatlan és elérhetetlen, ezért távol van tőlünk. De ugyanakkor teremtő erejével és kegyelmi hatásával mindent átfog és betölt, tehát közel is van. Jézus feltámadása után átment ebbe a létrendbe, hazatért az Atyához és oda semmilyen földi eszközzel nem követhetjük, tehát eltávozott tőlünk. Mégis azzal búcsúzik, hogy velünk marad a világ végéig. A mennybemenetel a megdicsőülés kifejezése. Krisztus valójában a feltámadásban beöltözött egész dicsőségébe, de ez a nagy változást csak részletekben nyilatkoztatta ki. A húsvét utáni negyven napon megjelenéseivel azt igazolta, hogy valóban feltámadt, él és ugyanaz a személy, aki azelőtt volt. Egyben igazolta azt is, hogy a megváltást így kellett véghezvinnie, és Isten országának kegyelmi rendjét így kellett kiérdemelnie. A megjelenések megteremtették a kapcsolatot a történeti Jézus és a feltámadt Krisztus között, és igazolták, hogy Isten tervei a túlvilágon érik el teljességüket. A mennybemenetel viszont azt nyilvánította ki, hogy Krisztus hazaérkezett az Atyához és földi fáradozásainak jutalmául emberi természete szerint is átvette a teljes hatalmat. A mennybemenetel leírása a régi ember világképéhez alkalmazott szemléltetés. Ök nem természetfölötti létrendről beszéltek, hanem égi magasságokról. Krisztus eltávozásával az Egyház számára megkezdődött a hit időszaka. A szentlecke szerint Isten „nagyszerű erejét mutatta meg azzal, hogy Krisztust feltámasztotta és meg- dicsőítette". Az Atya ezzel a tettével igazolta véglegesen Krisztust és az egész kinyilatkoztatást. Megmutatta azt is, hogy minden hivőben végrehajthatja azt, amit Krisztusban megtett. A hit természete az, hogy erre az üdvtörténeti eseményre támaszkodunk, ebből a tanításból élünk. De a hithez szükséges az egyéni erőfeszítés is. Krisztus eltávozásával az Isten országa külsőleg olyan lett, mint minden emberi mozgalom: emberek hirdetik, képviselik, valósítják. Itt a hívőknek meg kell tanulniuk, hogy saját lábukon járjanak és egyéni erőfeszítéssel gyakorolják az erényeket. Isten országának ügye az emberi próbálkozás és vita tárgya lehetett. Csak így mutathatjuk ki vele szemben egész emberi szabadságunkat: tanulmányozhatjuk, követhetjük, elutasíthatjuk és másokat is buzdíthatunk követésére vagy elutasítására. Isten az ilyen kinyilatkoztatással lehetővé tette, hogy egész emberségünkkel állást foglalhassunk mellette vagy ellene. Ugyanakkor Krisztus közel maradt, de láthatatlanul. Az ígéret, hogy velünk marad a világ végéig, nemcsak az evangélium terjesztéséhez adott bátorítás. Ahol a benne hívők ketten vagy hárman összegyűlnek, ő velük van (Mt18, 20), sőt a hívőnek „a szívében lakik” (Ef 3,17), az oltáriszentségben is valóságban jelen van, s a Szentlélek által is ő működik bennünk. Ez a hit meggyőz arról, hogy az ő segítségével kereshetjük az igazságot, az ő ereje segít a munkában, szenvedésben. Sőt arra késztet, hogy keresztény életünk révén őt kézzelfoghatóan belevetítsük az emberi közösségbe. Pünkösdvasárnap (ApCsel 2,1—11; 1Kor 12,3b—7. 12-13; Jn 20,19-23). Isten kitárulása a Szentlélek eljövetelében A láthatatlan Isten közeledését és jelenlétét csak jelek és jelképek fejezhetik ki. Legnagyobb jelkép a Fiú megtestesülése volt. Emberi megjelenésén, szavain és tettein keresztül az Isten gondolatait és akaratát tükrözte. A Szentlélek eljövetele is jelekhez van kötve, s az Egyház is csak ezeken keresztül tud beszélni róla. A megígérésben ugyan Krisztus közvetlenül is megnevezi személyes hatásait: az apostolokon keresztül tanúskodni fog őmellette, meggyőzi a világot az igazságról, a bűnről és az ítéletről, ő lesz a Vigasztaló s gondoskodni fog arról, 27
