Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok a húsvéti idő 4. vasárnapjától Jézus Szíve ünnepéig

Valóban arra valók, hogy a hivő emberek a világ végéig táplálkozzanak belőlük. Fel lehet ismerni bennük, hogy Jézusban valóban az istenség teljessége lakozott (Kol 2,9). Csak egy-két példa a mai evangéliumból:

Számunkra a szőlőtő a feltámadt Krisztus. Benne gyökerezünk, hitünk, reményünk, szeretetünk belőle táplálkozik. A Nílus folyó sivatagokon halad keresztül, rengeteg vizet elpárologtat, de nem szárad ki, mert a forrása esős hegyvidéken van. A hivő embernek szüksége van ilyen kiapadhatatlan forrásra, hogy a homályban kapjon elég fényt, a küzdelemben erőt, a nehézségek közt bátorítást, a csalódásban vigasztalást. Krisztus szándékosan választotta a szőlőtő hasonlatát. A tőke megelőzi a vesszőt, saját életnedveit adja neki. A természetfölötti ébresztés, az indíttatás Krisztustól van, ingyenes adomány. Életünket, feladatainkat, tetteinket már az ő kegyelmi segítségével kezdjük. Sem vállalkozásainkban, sem szenvedéseinkben nem vagyunk egyedül.

Ha bennem maradtok, gyümölcsöt hoztok. A kijelentés mögött két gondolat húzódik meg. Az egyik az, hogy a természetfölötti rendben csak Krisztus kegyelmi segítségével érhetünk el valamit. Igazi hit, remény, szeretet, érdemszerző türelem, áldozat, az örök élet kiérdemlése csak kegyelmi segítséggel lehetséges. Ezért van szükségünk imára és szentségekre, A másik gondolat az, hogy Krisztus rajtunk keresztül akarja magát a világ megváltójának mutatni. Azért tett ilyen ígéretet: Kiválasztottalak és arra rendeltelek benneteket, hogy maradandó gyümölcsöt teremjetek (Jn 15,16). Egyházát azért alapította, hogy rajta keresztül érje el szavával, példájával és kegyelmével az embereket. Azt akarja, hogy az evangélium világossága és a szeretet felemelő hatása átjárja az emberiséget. A keresztény öntudatnak a Krisztussal fennálló kapcsolatból kell táplálkozni.

Azáltal dicsőül meg az Atya, ha sok gyümölcsöt termünk. Jézus földi életének fő mozgatója az Atya iránti szeretet, az előtte kifejezett hódolat. Életének célját abban látta, hogy az Atyát megdicsőítse (Jn 17,4). Azt akarta, hogy mindennapi imádságunk is az Atya dicsőítése legyen: nevének megszentelése, akaratának teljesítése. Elképzelhető tehát, hogy úgy ösztönöz és úgy osztogatja a kegyelmet, hogy életünk az Atya előtti hódolat gyermeki kifejezése lehessen. A kereszténység annak a nagy tervnek a hordozója, amelyet Krisztus megkezdett a földön: Az Atya imádásának, megdicsőítésének végig kell vonulni a történelmen. Állhatatos kötelességteljesítéssel, tevékeny keresztény

élettel igazoljuk, hogy tetteink indítékában Isten dicsőségének keresése is benne van, s ezzel másokat is feléje terelhetünk.

A húsvéti idő 6. vasárnapja (ApCsel 10,25— 26. 34-35. 44-48; 1Jn 4,7-10; Jn 15,9-17)

A győzelmes szeretet

A megtestesült Fiú, Jézus Krisztus igazi szerepe az, hogy közvetítőnk lett: hozza mindazt, amit az Atya adni akar, s ugyanakkor a mi nevünkben is felajánlja az Atyának az imádást, hódolatot, engesztelési. Ez a közvetítés sehol nem világosabb, mint a mai evangéliumban: Amint engem szeret az Atya, én is szeretlek titeket. Küldetésének összefoglalása az, hogy továbbadja azt a szeretetet, amellyel az Atya őrá tekint.

Krisztus közvetlen tapasztalással megélte az Atya szeretetét, hiszen szemlélte őt. Mi csak Krisztus életéből olvashatjuk ki a szeretetet. Tanítása felemelő, tele van vigasztalással, biztatással, bátorítással. Ilyenek a tettei is. Csodái jelzik az örök adományok kiáradását, a teljes gyógyulást, a világosságot, a hazaérkezést. Irgalmasságával szemlélteti a bűnök bocsánatát. Mindez Krisztus emberi alakjából árad, de ő tudatja velünk, hogy rajta keresztül az Atya szeretete sugárzik felénk.

Az Atyának Krisztusra irányuló szeretete egészen atyai: nem érzelmes, hanem céltudatos. Szeretete abban nyilvánul meg, hogy naggyá teszi, megdicsőíti. Országot ad neki, de úgy, hogy neki kell megalapozni, hirdetni és javait kiérdemelni. Ügy szereti Krisztust, hogy amellett a világot is szereti. A Fiúnak küldetést ad a világhoz, sőt parancsot, hogy áldozatot hozzon a világért. A párhuzamból következik, hogy Krisztusnak az irántunk való szeretete sem lehet más. Ö is küldetést ad, amelyben benne van a hit megvallása, a kísértések legyőzése, a türelem gyakorlása, a megbocsátás és mindenféle áldozat. Ő szeret bennünket, azért a kegyelmi rendben naggyá akar tenni, de szereti embertársainkat is, azért megkívánja, hogy egymásért áldozatot hozzunk.

Barátainak tekint, nem szolgáknak. Baráti hangon beszél: Mindent tudtotokra adtam, amit az Atyától hallottam. A hit akkor születik meg, ha mögötte magasabb hivatást érzünk, nem szolgaságot. Ezért az Egyházban is a hit „tanítása” csak baráti és testvéri megbeszélés lehet. Egy-két odavetett gondolat nem elég. Arra sincs szükség, hogy a másikat sarokba szorítsuk. Mindenkinek éreznie kell, hogy azt a szeretetet adjuk tovább, amely az Atyából Krisztuson keresztül felénk árad.

26