Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TÁVLATOK - Keresztény normák a fejlődés útján
A belülről takadó etika Az embert ma olyan „biológiai lény’'-nek tekintik, aki ösztöneiben egy fokig meghatározott, de ugyanakkor felülmúlja saját struktúráját, ezért nem vezethető vissza egyszerűen örökletes meghatározottságaira. Az állatvilág „analog erkölcsi viselkedését" nem lehet azonosítani az ember sajátos erkölcsével és szabadságával. Az ember szabadon irányíthatja ösztöneit pozitív vagy negatív irányba. — Éppen ezek a felismerések sürgetnek arra, hogy az ember előre adott élettörvényeinek tervszerű átalakításához ott húzzák meg az erkölcsi határokat, ahol a feltörő ösztönök pusztító következményei még kizárhatók. H. Rombach feltétlenül szükségesnek tartja ezen erkölcsi normák kidolgozásánál a teológia és az embertudományok között az antropológia közvetítését. (La question humaine fondamentale: fibre disposition de sói ou fiberté de l’homme, u. o, 43—52.) Amennyiben a személyiség erkölcsi felépítettsége az egyén belső fejlődésével arányosan alakul ki, annyiban segíti elő az erkölcsi szabály fokozatos tudatosításával a döntőképes személy kialakulását. Ez a folyamat jelenti az egyén erkölcsi szerkezetének fejlődését (genése structurale éthique). Ismert jelenség, hogy az utánzás, játék során a gyermek felismeri, hogy a játékszabályokat nemcsak utánozhatja, hanem módosíthatja is és ez fokozott örömet jelent számára. A növekedő ember az erkölcsi tudat kialakulásával fokozatosan eljut a „siker” megtapasztalásához. A belső siker azt a tudatot jelenti: „Lettem valamivé!” A külső siker: „Ezt, vagy azt megvalósítottam, elismerést kaptam”. A siker a cselekvést tehát alanyilag törvényesíti. A siker lesz a cselekvés belső irányító normája, amely a személyiséget a fent említett módon további fejlődésre serkenti. így jutunk el a cselekvésformálás, a normativitás alanyi élményterületéhez. Ez az új nézőpont azonban nem jelenti a külső normarendszer megszüntetését, hanem annak újjá rendezését: a tárgyi erkölcsi rendszerről áttérünk az erkölcs alanyi megtapasztalásának síkjára. Ez a „normák áttételének" (translation-Verschiebung) a folyamata. Az alany erkölcsi fejlődésében tevékenyen közreműködik az Istentől kapott kegyelem. A hivő ember önmegvalósítása a belső belátás és a kegyelem együttműködésének — konkreati- vitásának — az eredménye. A keresztény ember a cselekvés sikerében nemcsak saját művét látja, hanem a kegyelem gyümölcsét is. A keresztény erkölcsi életmodelleket a szentek és a nagy egyéniségek sokféleképpen és sajátos módon valósították meg. Szent Ferenc például nemcsak vállalta és elfogadta a szegénységet, hanem újraalkotta és sajátos életformává tette. Az egyének erkölcsi alkatának ilyen sajátos formálása idők során elvezet egy új általános viselkedési rendszer kialakításához. így szent Ferenc életformája társainál olyan követendő példává lett, amelyet végül is a rend szabályaiban rögzítettek. Tehát az előzetesen egyénileg kialakított magatartásmodellek később a közösség által is elfogadott norma- rendszerré válhatnak. Rombach az emberi természetet — amennyiben az már „emberi" - indetermináltnak tartja. Ez azt jelenti, hogy a bennünk lévő, előre meghatározottság „prehumán" eredetű, az ember előtti fejlődés eredménye, ezért még nem nevezhető kifejezetten „emberi” adottságnak. Az emberlétben a biológiai adottságok már nyitottak, akaratilag formálhatókká lettek. Az egyedfejlődésben ugyanez a jelenség ismerhető fel: A ,.személy" nem „fix” adottság, hanem fokozatosan születik meg, mint a személyiséggé válás sikerének eredménye. A keresztény személy értelmét is ebben a fejlődésszemléletben kell újraértékelnünk és mindezt kiterjesztenünk a társadalmi fejlődésre is. Mai történelmünket az a tény jellemzi, hogy a korszakok változása közötti távolság csökken, és hamarosan annyira rövid lesz, hogy mindenki átélheti az egyes korszakok között fellépő „forradalmi változásokat". E körülmény magyarázza azt a sokak által emlegetett „állandóság" eltűnését is, ami egy korszak erkölcsi egyensúlyának kialakításához szükséges lenne. Idáig az ember az „adott rend állandóságában” szemlélte és összegezte önmagát. A mai változások „szűk időszakai" miatt minden dolog jellege és a hozzá illeszkedő magatartás is hullámzik és az embert arra kötelezi, hogy szünet nélkül újra értelmezzen, azaz az egyik erkölcsi szerkezetet képes legyen átalakítani a másikba. Az ember ugyanis annyiban igazán ember - tehát nem előre meghatározott, hanem fejlődőképes lény — amennyiben képes minden helyzetét erkölcsileg is újraértékelni és ezzel önmagát megújítani. A tapasztalat arra is rámutat, hogy a személy alakulásában ma sokkal több a kudarc, mint a siker. Rombach szerint az emberi nyomorúságunk felismerése elengedhetetlen eleme további fejlődésünknek: az erkölcsi erények mindig gyötrelemből születnek. Át kell élnünk életünk negatív eseményeit, sikertelenségeit ahhoz, hogy megvessük alapját a további siker lehetőségének. Keresztény szempontból különösen fontos, hogy a negatívumokat pozitív törekvéssé alakítsuk. A hosszú fejlődés után kialakult tevékeny erkölcsalakító képességet — minden külső alakító tényező mellett — végsősorban a nagykorú, döntőképes és szabad ember birtokolhatja. 23
