Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TÁVLATOK - Keresztény normák a fejlődés útján
Az az ember, akit keresztény értelemben megváltott embernek nevezünk, önmagunk alakításának és a társadalmi kibontakozás teremtő tevékenységének erkölcsös módja (mindenki számára ebben a megváltottságban lett eleve adott lehetőség. Mert minden ember számára hirdeti az Apostol: „A szabadságot Krisztus szerezte meg nekünk... Testvérek a meghívástok a szabadságra szól,' csak ne éljetek vissza a szabadsággal..., hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Az egész (erkölcsi) törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!’' (Gál 5,1. 13—14)-IgAranyszájú szent János egyszer beszél kortársairól, akik sopánkodnak: Ha nekünk is, miként az apostoloknak, módunk volna Krisztust szemmel látni, ruháját érinteni, hangját hallani! Nincs is kétség benne, hogy minél közelebbről érezte meg az ember az igazi lelki nagyságot, annál erősebb és érthetőbb a vágya állandóan annak a jelenlétében élni. Értjük az apostolok elfogódottságát és lehangoltságát az utolsó vacsorán, mikor elhangzott az üdvözitő ajkáról a búcsúszó: Nem iszom most többet veletek ebből a szőlőtermésből. S elég különösen hat ebben a hangulatban az üdvözítő- nek ez a másik szava: Jobb nektek, hogy én elmenjek; ha el nem megyek, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. S csak akkor lélegzünk föl megint, mikor azt mondja: Ne , félj, te kisded nyáj, nem hagylak árván titeket: íme, én veletek vagyok a világ végezetéig. Ebben a két szóban benne van ennek az értelmezésnek kettős tárgya; Krisztus elmegy — azok érdekében, akiket szeret: íme az eszehatológiai Krisztus; s még sem hagyja árván őket, hanem köztük marad: íme a misztikus Krisztus. Krisztus, mint láttuk, az ő tanítói, papi és királyi tevékenysége által segítette meg gyökeresen az emberiséget fő bajai ellen, az elmebeli kötöttség, a bűn és nyomorúság ellen. Ezek azonban állandó bajok, és az igazi segítséget Krisztus akkor adja, ha az elmebeli és természetfölötti vallási vakság gyógyítására állandóan tanit, ha bűnre hajló és bűnben vergődő lelkünket állandóan szenteli és erősíti áldásával, ha ; szertehúzó zilált akaratunkat és rúgdalódzó egyéniségünket állandóan az ő törvényének és kormányzatának vaspálcája alá hajlítja. S erre nem elég valami gyönge vissz- j hang, akármilyen megbízás vagy helyettesítés; ehhez az ő tulajdon felsőbbséges egyéniségének varázsára, föltétien tekintélyének súlyára és fogyhatatlan életének erejére van szükség. A megváltás művének ezt a szükséges betetőzését és biztosítását végbeviszi az üdvözítő, mikor apostolainak és azok utódainak hatalmat ad tanítani, szentelni, kormányozni ugyanazzal a hatásossággal, mint ő tette: Amint engem küldött az Atya, én is küldelek titeket. így Krisztus folytonosítja magát, beállítja a maga küldetését a történelembe, hogy nemzedékről nemzedékre újra nőjön és újból kigyulladjon. Elmenvén, tanítsatok; tanítsátok az embereket megtartani mind, amiket én meghagytam nektek; és aki titeket hallgat, engem hallgat. Menjetek és ítéljetek; és akinek megbocsátjátok bűneit, meg lesznek bocsátva. Az én testem és vérem az élet kenyere; menjetek és cselekedjétek ezt az én emlékezetemre. Menjetek, oldozzatok és kösselek; és ez így lesz a mennyekben. S mindenbben én veletek vagyok a világ végezetéig. Hogy aztán semmi kétség ne maradjon arra, hogy hol kell keresni Krisztusnak ezt n folytonosított tanító, szentelő és kormányzó tevékenységét, melyet az ő helyettese- \ ként, de az ő erejével és tekintélyével teljesítenek az apostolok és azok megbízottai, világosan megjelölte ennek az állandósított hármas megváltói tevékenységnek helyét és szervét: Te Péter vagy, s erre a kőszálra építem Egyházamat; neked adom a mennyek országának kulcsát; oldj és köss egymagad is. Kell, hogy te jobban szeress ezeknél; legeltesd hát az én evangéliumom erejével és áldásával valamennyit, juhokat és bárányokat. . . A ti tanításotokban az én bölcsességem szól, a ti szentelő tevékenységtekben az én kegyelmem ereje buzog, amint szent Ágoston mondja: Akár Péter keresztel, akár Pál keresztel. Krisztus az, aki keresztel. Nyilvánvaló tehát, hogy Krisztus valamiképp azo- j nosítja magát ezzel az Egyházzal, mintegy az ő második kiadásának, a történelembe beállított második énjének tekinti: Ecclesia est alterego Christi. Schütz Antal: Krisztus című művéből 24
