Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Kardos József: A papi hivatás alapja
szagát’’ (Lk 9,2). — Az Oltáriszentségben az éhezőknek kenyeret nyújtó Jézus szól hozzánk is: „Szánom a sereget" (Mt 15,32). — A bűnbánat szentségében úgy emel fel minket is, mint a könnyező Magdolnát: „Menj békével: hited megszabadított téged” (Lk 7,50). — A betegek szentségében a szemet megnyitó Jézussal találkozunk: „Sarat kent a vak szemére és azt mondta: Menj el, mosd le a Silóé tavában" (Jn 9,7). — A papszentelésben reánk lehel, mint apostolaira: „Vegyétek a Szentlelket" (Jn 20,23). — A házasság szentsége ugyanannak a Jézusnak oltalma alatt áll, aki egykor kijelentette: „Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza" (Mt 19,6). Gyakorlati következtetések Ez a szentségszemlélet okvetlen következményeket von maga után imaéletünkben és liturgiánkban egyaránt. Lelki életünkben segít kigyógyítani a formalizmus súlyos, és az egyház közösségének is ártó betegségéből. A csak „ex opere operato” — tehát a szentséget felvevő alanytól független — hatásra hagyatkozó eszköz-szentség-szemlélet nagyon szegényes, és ma már szinte tarthatatlan. Magáért a liturgiáért, mint formalista vallásgyakorlatért ma már nem mozdulnak meg az emberek. De mi értelme is volna ennek? Azt a kül- sőséges hangulatot, amit az átélés nélküli szentségfelvétel és a köréje fűződő liturgia adott az embereknek, ma bőven pótolják az élet „fesztiváljai”. Az igazi „festum", ünnep a léleknek szól, a fesztivál legfeljebb csak az érzelmeknek. Az emberek bőven találnak alkalmat a régi — szentségekkel kapcsolatos — ünnepségek, együttlétek pótlására. A szentségekre való előkészítésnél tehát a személyes találkozás átélésére kell hangsúlyt helyeznünk. Ez a találkozás mégiscsak sokkal több, mint egy műsor-lepergetés. Liturgiánk újításában, alakításában sem szabad a személyes találkozás élményének lehetőségét megvonnunk annak ellenére, hogy a liturgia a közösség istentisztelete. A szentmise új szertartása máris megadja a lehetőséget ismételten az ún. liturgikus csendben a személyes találkozás átélésére. Ajánlatos lenne még legalább az áldozás utáni imák átfogalmazásában, de esetleg már a felajánlási imákban is tudatba idézni a szentmisének ezt a találkozás-jellegét. (A „csodálatos csere” helyett!) Befejezésül talán nem minden alap nélkül mutatunk rá a fentiek igazolásaként részben arra a jelenségre, ami templomi liturgiánk tömegveszteségeit, másrészt a különböző mai imaközösségek kialakulásait tartja számon. Ha az USA-ban — és még sok helyén a világnak — 11 év alatt 21%-ot csökkent a rendszeres templombajárók száma, ennek bizonyára egyik magyarázata az, hogy az elmaradók számára üres ceremóniává vált az a liturgia, melyben eddig is csak szokásból jelentek meg, lelki öröm és élmény nélkül. Viszont ugyanott már mintegy 600 ezer híve van a karizmatikus mozgalomnak. Dél-Amerikában szinte gombamódra szaporodnak az ún. bázis-közösségek, vagyis olyan vallásos együttesek, melyeknek elsőszámú megnyilatkozása a közvetlen imakapcsolat és szentségi életközösség Krisztussal és egymással.15 Ezek a tények is feltűnően mutatják a mai ember igényét a személyes Isten-élményre, találkozásra. Nem felesleges tehát átgondolnunk ezt az igényt, és szentségi liturgiánk, valamint imaéletünk megfogalmazásában, alakításában hozzásegíteni híveinket ennek kielégítéséhez, — dum tempus habemus, — amíg nem késő. (Gál 6,10) Jegyzetek: 1. Teológiai Évkönyv, 1975. 228. o. — 2. U. o. — 3. Puskely Mária: Akik hisznek a szeretetben, 1975. 25. o. — 4. Lit. Konst. 59. — 5. Dr. Cserháti József: Az Egyház és Szentségei, Budapest, 1972. 158. o. —• 6. U. o. 41—42. o. — 7. Szent Ágoston: Ep. 137, 34. — 8. £. Schillebeeckx: Sacra- mentum salutis; S. Benno Verl. 1973. 337. o. — 9. Dr. Hárdi /.: Ápoláslélektan, Budapest, 1966. 20. o. — 10. E. Schillebeeckx i. m. 342. o. — 11. U. o. — 12. Dr. Hárdi /.: i. m. Előszó. — 13. Nagy szent Leo: Sermo 74. 2. — 14. Vigília 1970. dec. 856. o. — 15. Concilium 1975. ópr. szám. Koroncz Lászó A PAPI HIVATÁS ALAPJA Vallásos lelkületű hozzátartozóm mondta: „Nemrég részt vehettem vidéken egy fiatal pap első miséjén, mindenki könnyezett örömében.” Miután részletesen leírta a primícia külsőségeit így kiáltott fel: „Mekkora lehet annak a fiatalembernek a hite, hogy merte vállalni a mai korban a papi hivatást!" Hit és hivatás elválaszthatatan fogalmak. Hit nélkül nincs hivatás és a hivatás viszi tovább és erősíti a hitet. A HIT A HIVATÁS GYÖKERE. Minden emberi hivatás kiindulópontja valamilyen hit. Enélkül nem válhat hivatássá a hivatás. A 254
