Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Kardos József: A papi hivatás alapja
papi hivatás is hivő életünk gyümölcse. Mielőtt valaki papi hivatást érezne magában, már hivő ember, gyakorló keresztény, törekszik Jézust követni. Nagyon ritka eset, ha olyan ember kap papi elhivatást, aki előzőleg nem gyakorolta hitét, nem élt a hit világában, egy adott vallásos környezetben, amely éppen hitével hatott rá, nevelte és tette alkalmassá a hívó szó befogadására. A CSALÁDI KÖRNYEZET HATÁSA. A hitbeli gyökér talaja elsősorban a család hite, ahol a szülők maguk is vallásos lelkületűek' és mindenféle mellékgondolat nélkül, vallásosan nevelik gyermekeiket. Ez az az alap, amely egész életén át elkíséri az embert, bármennyire képzetté válik is később a teológiában. Édesanyánk és édesapánk hivő meggyőződését még akkor is tiszteletben tartjuk, ha később eltávolodunk attól a hittől, amelyben neveltek minket, vagy esetleg magasabb ismeretekre tettünk szert a hit kérdéseiben. A vallásos hit isteni kegyelmét emberek is közvetítik. Szüléink hite számunkra a hit kegyelmének zsengéje. Ez azért él bennünk olyan erősen, mert ők hitükkel együtt teljes szeretetüket és életük áldozatát is nyújtották. Hitük akkor is kísér, ha már nem élnek, az első ráhatások később mindig visszatérnek, még akkor is, ha közben a világ zsivaja el is halkította azokat. A KÖZÖSSÉGI ÉLET HATÁSA. Nem csak szüléink és közelebbi hozzátartozóink hite hat ránk, hanem a hivő közösségé is, amelyben emberré válunk. Egy bensőséges plébániai közösségben szinte természetessé válnak a hitbeli dolgok ismerete és gyakorlata, nem is merül fel probléma, észrevétlenül veszünk át egy-egy vallásos gyakorlatot és hagyománnyá, szokássá válik a közösség vallásos életében való részvételünk. Ha azonban kikerülünk az ilyen közösségnek meghittségéből és nincs komoly hitbeli alapunk, akkor könnyen elhagyjuk azokat a vallásos gyakorlatokat, amelyeket hagyományként kaptunk. Mivel más környezetben ezek a hagyományok már nem élő hitként, hanem csak emlékként élnek bennünk, máról-holnapra elhagyjuk külső vallásos gyakorlatainkat, és talán még a hitünket is feladjuk. Faluról az új ipari centrumokba felköltözött, azelőtt a hagyományos vallásos életben élő emberek egyszerűen levetik magukról hitüket, mint valami divatjamúlt népviseletet, és gyakran úgy tűnik, hogy nem is hiányzik nekik az a vallási forma, amelyben addig éltek. PAPOK ÉS PAPTANÁRAINK PÉLDÁJA. Hitünk tudatossá formálásában igen nagy szerepet játszanak egyházi közösségek papjai, akik akár a plébánián, akár egy katolikus iskola tanáraiként lépnek elénk. Tőlük kapunk kételyeinkre, problémáinkra választ, szavuk és példájuk nyomán mélyül el hitünk. Az ő hitük, vallásos és emberi magatartásuk formálja a közösség hitét és a miénket is. A ránk igazán jól ható papokra szoktuk mondani: ez egy valóban „vallásos” pop. Ha velük mélyebb személyes kapcsolatba tudunk kerülni, ez a kapcsolat egész életünkre kihathat. Hívei, diákjai ragaszkodnak személyéhez, benne látják magát „a” keresztényt, magát Krisztust. Elsősorban nem szavával, hanem életével, példájával hat híveire. Ha visszagondolunk hitbeli fejlődésünkre, könnyen lemérhetjük — gyermekkorunkig visszamenőleg — a ránk ható papok és paptanárok hitét, hivatástudatát is. Soha nem felejtem el, amikor a második világháború utáni egyetemisták egy csoportja ma már megboldogult spirituálisunkat arra kérte, neveljen olyan papokat, akikre falun úgy tekintenek, mint egy „szent parasztra”, aki a maga papi életszentségével, becsületes emberi magatartásával hirdeti népének Krisztust. Az ilyen pap nem a közösségtől külön álló és külön élő ember, hanem közülük való, maga az élő hit. NEGATÍV HATÁSOK. Elvétve még a negatív példák is alapjai lehetnek a hit ébresztésének, sőt még papi hivatásnak is. Ez év júliusában arra kért egy idős pap, hogy a Bakáts téri templomban mondhassa gyémántmiséjét. Különös ok hozta ide. Gyermekkorában az édesapja — hitetlen és káromkodó ember volt — lovaskocsival elhozta a nagyvásártelepre és mikor a Bakáts téri templom elé értek, az ostora hegyével rámutatott a toronyra és azt mondta: „Látod, ezt a pápisták építették!” Aztán elkezdte szidni a papokat és nagyokat káromkodott. Ez a jelenet keltette fel a gyermek figyelmét a hit dolgai iránt és lett belőle később Isten kegyelméből élő pap. Bizonyára nagyon sok más tényező is hat a leendő hivatásokra, de általában a fentiek alkotják azt az alapot, amelyre építenünk lehet és kell a jövőben is. Hogy miképpen alakul ki maga a hivatás, annak tárgyalása már nem célja ennek a kis írásnak. Különben is minden hivatás egyéni és megmagyarázhatatlan titok, végső soron Isten kegyelme. Hazánkban nagyon sok családban volt vagy van papi hivatás. Vannak családok, amelyek joggal büszkélkedhetnek hosszú időre visszamenőleg hivatásokra. Ezeknek a hivatásoknak az alapja a régiek mély hite és gyakorlati vallásossága. A plébániák, sőt az egyházmegyék ezekre a családokra továbbra is építhetnek. 255
