Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - FIGYELŐ - Cselényi István: Hihetőségi rendszerek
annak értékeiről. Elindulhatunk a kölcsönhatás másik oldaláról is. A hivő benne él társadalmában. Minél inkább általánossá válik környezetében a közösségi típusú, a többiekért élő ember, minél inkább „alapreflex” már mások segítése, minden mérlegelést megelőző „előzetes szándék”, annál elfogadhatóbb számára a kereszténység szeretet- parancsa. Nem lesz-e így „érthetőbb" Krisztus áldozata, az „Isten szeretet” gondolata? Nem jöhet-e így létre a hivőben — anélkül, hogy jottányit is engedne hitéből — törés nélküli egység a „fentvalók” és az „idelent- valók" között? Párhuzamok De vajon a közös társadalmi teendők körén túl találhatunk-e olyan pontokat a körülöttünk élők világlátásában, amelyek párhuzamba állíthatók a hit egy-egy mozzanatával? Az imént azt mondtuk, a „platonista hihe- tőségi rendszer" veszít erejéből. De vajon nem gazdagabb-e hitünk annál, hogy csak ezen az úton közelíthetnénk meg? Szüntelenül szem előtt tartva, hogy a kereszténység és a marxizmus végső elveiben különböző, nem kaphat-e a hit olyan indításokat a másik világnézettel való párbeszédben, amelyek új oldalról világítják meg a hit változatlan tartalmát? Néhány ötlet alakult ki bennem erre vonatkozóan a fiatalokkal való beszélgetések során. Ügy találtam, a lét (vagy az anyag) elsőségének elfogadása közmeggyőződéssé (előzetes értéssé) válik. Félretéve az apolo- getikus „kontra” érvelést, fogadjuk el, hogy a hittel ismerkedő ezt hozza magával. Ahhoz, hogy a kereszténység értékeit megismerje, olyan elemeket kell előtérbe helyeznünk, amelyek az ő felfogása oldaláról is hozzáférhetők. Nem kellene-e ott keresnünk a feleletet, hogy Isten a hagyományos kifejezés szerint sem „in mente" (tudatunkban), hanem tárgyilag, tőlünk függetlenül létezik — „valódi valóság”, a legújabb hazai irodalom szerint is? Ami számunkra a materializmussal való konvergenciát kizárja, nem a „lét elsősége", hanem a lét és az anyag eleve kimondott azonosítása. A ,lét” körén belül a szükségszerű és az esetleges lét megkülönböztetése véleményünk szerint „hihetőbb", mint a kettőt egymásban feloldó dialektikus szemlélet. Ez azonban már az a pont, ahol a kétféle felfogás (materializmus és az ismeretelméleti realizmus) különválik. Nem tévesztve szem elől ezt a szempontot, úgy tűnik, hitalapozásunk nyerhet a lét-primátust hangoztató gondolkodásmód erősödésével. A Nyugaton dívó, szubjektivizmusban, fenomenológiában elvesző irányzatokkal szemben a dialektikus materializmus képviseli az ontológiára (a lét értelmezésére) való törekvést s ezért partnernek tekinthetjük. Nem könyvelhetjük el kedvezőtlen fordulatnak a marxizmus másik fontos tényezőjének, a történelmi gondolkodásmódnak a terjedését sem. Ilyen környezetben sokkal fogékonyabbak leszünk önmagunk (hitünk) fejlődésfolyamatának megragadására is. Joggal írja ugyan Szántó Konrád (TEOLÓGIA, 1976/2. 103. o.), kerülnünk kell a történetiség egyoldalú alkalmazását (a maradandó rovására), de mint egyik összetevőt, nemigen hagyhatjuk figyelmen kívül. Rahner is sokszor alkalmazza, pl. a kinyilatkoztatás lehetőségének alátámasztására: mivel az ember csak történelemben létezhet, „méltányos”, hogy Isten és ember találkozása is történelmileg — történelemben élő személyeken keresztül, szóba-írásba foglalva és fokozatos egymásutánban — jöjjön létre, hogy aztán Jézusban egészen köztünk-lévő (Jn 1,14) „legyen” Isten (vö: Offenbarung und Überlieferung, Freiburg 1965. 11. o.). Érdekes továbbelmélkedésre ösztönözhet a tükröződés-elmélet is. Ennek révén is eljuthatunk a kinyilatkoztatás lehetőségéig. Ha ismeretünk a tárgyi létről adott „kép" (amelyet persze áthasonítunk, cselekvőén dolgozunk fel, nem mechanikusan „tükrözünk”), akkor az emberi megismerés csúcsa az, ha nem csak a környező világról és önmagáról ad képet, hanem az abszolút objektív létről, Istenről. A tükröződés elvének alkalmazásával kereshetjük a választ annak az ellentmondásnak feloldására, hogyan lehet Isten „tárgyi" létű (hozzánk képest), mégis „szellemi"? -— Az emberi ismeret — halljuk — felsőrendű formája annak a tükröződésnek, amely már az atom-alatti világban és a lét minden síkján jelen van. Megkérdezhetjük: miért nem lehet jelen a szükségszerű létben is a tükröződés, — annak legmagasabbrendű formája? Szentháromság-hitünk számára szinte „megelőző értést" jelenthetne ennek az útnak végigkövetése. A tükröződésnek szinte minden síkja hasonlatok, párhuzamok forrása lehet e titok megvilágítására. Anélkül, hogy „hihetőségi rendszerré” tenné, a Szentírás is alkalmazza ezeket. A „láthatatlan látható képmása" a fizikai tükrözésből vett metafora. A „születés”, a „nemzés”, a „Fiú”, az „Atya” kifejezés a biológia világából való- (s ma már tudjuk, hogy az öröklődés információ-átadás). Az Ige, a Lélek elnevezés pedig a szellemi tükröződés két eleme: a logosz, a szó a lelki képmás, maga a lélek pedig mintegy a „tükör”, amely lehetővé teszi a tükröződést. Új csengést kaphat így a keleti szentatyák Szentháromság-formulája: 248
