Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - FIGYELŐ - Kiss László: Boldog vagy, Sion Leánya
Isten az Ö felfogósába, az ószövetségi Szentírásból merített ismeretébe fokozatosan építette bele és tárta fel előtte a számára szükséges igazságokat. Mindig csak any- nyira és annyit, amennyi éppen szükséges volt a következő lépés megtételéhez. Bizonyára néha, az elmélkedés elmélyült óráiban a hit nagy távlatai is felvillantak előtte, de homályosan és nagy körvonalakban, egyébként hite fokozatosan fejlődött egész élete folyamán. „Az evangélisták egyáltalán nem abban látják Mária nagyságát, hogy rendkívüli megvilágosodásokat tulajdonítanak neki, hanem hitében, amelyet ugyanolyan sötétségek borítanak be, mint a legegyszerűbb hivőét, ugyanolyan utat kell megtennie, mint minden hivőnek” (Augustin George: Mária, Biblikus Teológiai Szótár, Róma, 1974. 885). — Igaza van tehát René Laurentin-nek a neves mariológusnak, amikor ezt írja: „Mária hite nem emberi teljesítmény, hanem Isten kegyelmének és irgalmának befogadása, aki mindent mindenben végbevisz" (Maria, in: Feiner-Vischer: Neues Glaubensbuch, Freiburg, Basel, Wien, 1973. 611). A hit próbái Isten nem csupán megajándékozta Máriát a hittel, hanem ezt a hitet nagy próbára is tette. Az első próbatétel Jézus születésének hirüladása (Lk 1,26—37) „A Szentlélek száll rád s a Magasságos ereje borít be árnyékával. Ezért a születendő szentet is az Isten Fiának fogják hívni" (Lk 1,35). Óriási távlatok tárulnak itt fel Mária előtt. Isten Lelke: az Ű teremtő ereje, Ő lebegett a vizek felett, hogy a káoszt kozmosszá alakítsa (Tér 1,2), Ő hozta létre az élőlényeket (Zsolt 104 (103), 30). Itt tehát új teremtés megy végbe: Isten igéje ölt testet. A „Magasságos ereje” viszont a szent sátorra és a Templomra utal, ahol Isten felhő alakjában jelent meg. (Vö. Kiv 40,34; 3Kir 8,11) Isten tehát belép a történelembe Márián, mint „Sión leányán" keresztül. Hogy ezen mélységes titokból mennyit értett meg Mária, mennyit inkább csak sejtett, és mennyi maradt egyelőre homályban előtte — ezt nem tudjuk. Annyit azonban tudunk, hogy önátadó és eleven hittel fogadta Jézus megtestesülését, és így nem csupán öntudatlan biológiai eszköze, hanem öntudatos és istenanyához méltó hordozója is lett a nagy Titoknak. Erzsébet boldognak magasztalja Máriát hite miatt, amire Ő az Isten dicsőítésével válaszol a hit örömdalában: a Magnificat- ban. Talán még nem tudja, nem is sejti, mennyi szenvedést, mennyi megpróbáltatást rejt magában az a jövő, amelyet olyan nagylelkűséggel vállalt: a Fiával közös sors. Az „Úr anyja”, aki „áldott az asszonyok között" vállalja a szenvedést, vállalja a jövőt és tud az embereknek szolgálni a szeretet mindennapi tetteiben. Ezt teszi három hónapon át Erzsébet házában is. József, a férje el akarta őt bocsátani. (Mt 1,18—25) „Mélységes magányban él a Szűz titkával a szíve alatt. Olyan hallgatásban, amely Józsefet majdnem kétségbe ejti. Az Isten megtestesülése: leereszkedés, lebocsát- kozás, s mivel bűnösök vagyunk: megalázkodást jelent. És ebbe a megaláztatásba bevonja édesanyját is” (Hans Urs von Balthasar: Empfangen durch den Heiligen Geist, geboren von der Jungfrau Maria, in: W. Sandfuchs: Ich glaube, Würzburg, 1975. 48. o.). Ez a helyzet mind Mária, mind József számára hitük próbatétele volt. Isten angyala hírül adja Józsefnek is a Messiás (szűzi) fogantatását és születését, sőt megkéri, hogy vállalja el annak „jogi atyasá- gát”: „adjon nevet” a születendő Gyermeknek, és fogadja házába Máriát. Mária csak fokozatosan érti meg Istennek az idő síkján kibontakozó tervét. Hiszen az angyal neki nem beszél József szerepéről. Honnan tudhatta volna, mi az Isten szándéka ezzel a jegyességgel? Jézusért hajlandó volt vállalni a „rossz hírű” asszony, az „eltaszított, elbocsátott" feleség megalázó szerepét, jegyessége felbomlását, a keserves magányt, vagy a szűzi házasságnak csak az Isten előtt ismert áldozatát. Ha jól megfontoljuk, ez az akarati elszántsága és áldozatkészsége nem volt kisebb, mint Ábrahámé, aki hajlandó volt Izsákot, szeretett fiát feláldozni Isten kedvéért. (Vö. Tér 22,1—18). Isten gondviselő intézkedésének és József hűséges hitének köszönheti, hogy ezt a titkot megértő és vállaló társra talált, aki tiszta szeretettel fogadta házába és vállalta a Szentlélekíől fogant Gyermek apaságát: a hűséges, munkás, áldozatos szolgálatot, a „háttér” szerepét. Miért éppen egy istállóban kellett Máriának világra szülnie Jézusát? Gondolom, ez sem volt eleve világos Mária előtt. Az istálló sötét homályában csak az ő élő hite világított, anyai szeretete melengette a Gyermek-messiást, akinek békehimnuszát angyalok zengték a nyájukat őriző pásztoroknak. A pásztorok ezután keresték fel a kis Jézust, és miután elvonultak, „Mária mind emlékezetbe véste szavaikat, és szívében elgondolkozott rajtuk” (Lk 2,19). Lukácsnak ebből a mondatából megsejthetjük a Szűz szívének egyik titkát: Ű imádkozva-elmél- kedve igyekezett egyre inkább megérteni Isten terveit, és ebben elhelyezni a maga és Fia hivatását. Igyekezett átgondolni, életébe és lelkivilágába beépíteni mindazokat a külső jelzéseket és belső kegyelmi indításokat, amelyeket Istentől kapott irányításul hivatása útjára. Hitének növekedésében bizonyára 239
