Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - FIGYELŐ - Köszöntjük a hatvanéves Várkonyi Imrét - Cserháti József: Tíz éves a Teológia
Is kell. Ezért hívta egybe XXIII. János pápa a 2. Vatikáni zsinatot. A Teológia egy-egy tanulmánya valóban olykor olyan színben tűnhet fel, mintha erőszakosan akarná az egyház előző, tridentinumi megfogalmazásának több vonását korrigálni és ezek helyébe a mai szemléletnek megfelelő új tartalmasodásért síkraszállni. A lázas tenniakarás, még jóhiszeműség esetében is, könnyen túlzásokra hajlamos. Nézetem szerint azonban mások véleményét is osztva, a Teológia olykor bátrabb is lehetne. Nem könnyű korábbi elképzeléseket, megállapodott fogalmi meghatározásokat áttörni. Világviszonylatban is lemérhető: Az egyház belső élete, a hivők gondolkodásmódja változásban van. Új mélységek felé megyünk. E jelenség kisebb-nagyobb hullámzásban nálunk is észlelhető. A Teológia olyan olvasóközösséget tart szem előtt, amely nyitott, készséges az odafigyelésre és az új iránt fogékony. E kereső hivők a mai világszínvonal teológiai irányzatainak, a mélyebb biblikus teológiának szintjén már megszólíthatok. Tagadhatatlan, hogy a zsinat szelleme, ha lassabban is, de kezdi áthatni a magyar hivősereg legkülönbözőbb rétegeit. Ennek egyik háttere az új liturgia megnyitó és felszabadító ereje a vallásosságnak, az istenkapcsolatnak konkrét személyi kibontakoztatása felé. Ha nem lenne új liturgiánk, amely a Krisztus-misztérium és az egyház misztériumának mélyebb tartalmára összpontosította figyelmünket, talán semmink sem lenne a zsinatból. E két misztérium életformáié ereje egyre jobban gyökeresedik bele a hivők szívébe, és ezt a meg nyitottságot kívánja tervszerűen mélyíteni és új lelkiség forrásává tenni folyóiratunk. Paptestvérektől tudom, mennyire hálásak az e téren való elmélyítésért: A vakok látni, a süketek hallani akarnak, mondta egy idősebb testvér. A Teológia tehát elsősorban azoknak ír, akik a 2. Vatikáni zsinat reformgondolatait vagy már megragadták, vagy az idők jeleinek sürgetésére úgy érzik, hogy új eligazítás után kell keresniük. A keresztény igazságnak Krisztus Isten-emberségében megvalósult tartalmát kell újra felfedeznünk. Egyetlen nagy vágy hatja át a mai emberiséget: mit kell tennünk, hogy újból egész emberek legyünk. Ezért a Teológia bőségesen merít abból az emberi mélységből is, ami korunk emberében mint vágy és igény él. A történelem alakulásában új perspektívában álló mai emberhez szólt a zsinat. Ez a közösségi ember, az individualizmus fojtó hínárjából kiemelkedő, új társadalmat építeni akaró, alkotó emberi személy. Az egyén-közösség kreatív viszonyulását a Teológia mint elsőrendű témát ragadta meg. A közösség és a felebarát azok az állomások, amelyeken keresztül az ember sajátmagára is újra rátalál és amelyben Istennel, mint saját méltóságának és lelki tökéletesedésének végső biztosítékával is találkozik. A ,,hogyan” kérdésre talán a legkönnyebb válaszolni, ha a közlésnek legalapvetőbb törvényét tartjuk szem előtt: mindenkihez a saját nyelvén, saját igényének és várakozásának megfelelően kell szólni. Itt is azonban nagy differenciáltság állhat fenn a hallgató és az odafigyelő, a tanító és az irányító szerepek között. A közlés, a tanítás módozatait folyóiratunk olyan értelemben választotta meg szerencsésen, hogy nem akar egyoldalúan „leépíteni", túlzottan új utakat keresni; nem kíván tudatosan tradicionalista lenni, de nem is kíván forradalmian progresszív lenni. Talán leghelyesebben ezt a kifejezést lehetne alkalmazni:-a Teológia mérsékelten haladó. Ezen röviden a következőket értjük: a régire építi az újat. Nem kritikamentesen, hanem szelektálva a már nem építő és továbbvivő elemek között,- egzisztenciális megtermékenyítő újszerűségben állítja elénk azt, ami felemel, ami gyógyít és újból indít. A legnehezebb régi konstrukciókon, amelyek valamikor az élethez tartoztak, de ma már nem védenek, hanem csak árnyékot vetnek, úgy túljutni, hogy a régiből tudjon az új kinőni. Amikor megengedettnek kell minősítenünk azt a vállalkozást, hogy a szerkesztőség új, merészebb hangú tanulmányokat is közöljön, éppen abból az elvből kiindulva, hogy minden tanulásnak és ismeretszerzésnek a csodálkozás az egyik alapja, ugyanakkor vigyáznunk kell arra is, hogy a „megdöbbentés" és a meglepetés ne hasson mint megijesztés vagy rombolás. Ezt merném mint kritikai megjegyzést ide írni és még valamit: fordítson a Teológia még nagyobb gondot a tervszerű tanításra és felvilágosításra. Bűnbánóan ismerje el a szerkesztőgárda végezetül azt is, hogy olykor a régi Theologiához hasonlóan nagyon elvont tanulmányokat is hozott, amelyekből a pasztoráló papságnak alig volt haszna. A folyóirat elsősorban az igehirdetés, a kérügma szolgálatába szegődött el tíz évvel ezelőtt. * * * Kívánom, maradjon a Teológia a jövőben is a papság és a mélyebb teológiai tudást kereső hivők folyóirata, legyen eligazító és tanító keresztény életünk új távlatainak keresésében, gyógyítóan segítsen kigyomlálni mindent, aminek el kell múlnia, építse és tartsa fenn a dialógus hídját mindazok között, akiknek közelebb kell kerülni egymáshoz, tanítson meg bennünket megértő nyitottságra, a pesszimista lemondás elleni küzdelemre, a világfélelem elűzésére, az új keresztény és jobb emberi világ optimista várására. 234
