Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TÁVLATOK - "A Lélek ott fú, ahol akar"
latoit. Csak a Mesterrel találkozhat ritka, kegyelemteljes percekben. A terméketlenség és a magány kudarcának átélésében érik igazán nemessé hite: Uram, te tanítványodat észrevétlenül rávezetted arra, hogy egyszerű életet éljen. * * * MAURICE CLAVEL, a neves színházi és újságíró a „tervek, sikerek, örömök, kárpótlások és a dicsőségvágy" nyugtalan, szorongó hajszolója volt. Egy ragyogó napsütéses délelőtt érte a „villámcsapás". „Váratlanul felemelkedtem, majd a dívány lábához estem ... csak éjszakát .láttam' és csendet .hallottam1, — de ez a kettős állapot úgy különbözött a szokásostól, mint a végtelen a végestől ... Felismertem, hogy boldog vagyok. Tudtam azt is, hogy mennyei Atyám sújtott le rám. Belemélyedtem ebbe a csendbe. Tudatomat mindvégig megtartottam és végnélküli imába kezdtem... Ezt tettem és h i 11 e m ... Ez az állapot körülbelül húsz óra után elmúlt, azonban mindmáig megmaradt bennem egy láthatatlan szakadás, egy sajátos távolságvétel a világtól, ami azonban soha nem feszélyezte az életemet, hanem inkább felszabadította." (Ce que je crois, Paris, 1975. — vö. Új Ember 1976. 42.) Clavel a hirtelen megtérők türelmetlenségével mindent át akart formálni életében. Eleinte a gondolkodás és a filozófia helyébe is a számára annyira jelenlevő kegyelmet és hitet akarja helyezni. „Visszavonom azt a lehetőséget, hogy van kifejezetten keresztény gondolkodás, filozófia ... Nem szükséges újra átélni a pascali „tűz éjszakáját”, hogy felfogjuk: Ábrahám, Izsák és Jákob Istenének semmi köze a filozófusok Istenéhez. Isten azért nyilatkoztatta ki magát az embernek, mert az Ö igazi valósága az értelem számára megismerhetetlen. Isten előbb létünket akarja megváltoztatni, és ezzel megváltozik gondolkodásunk is. — Egy előadásban, ahol nem hivők is jelen voltak, azt mondta: „Mi vagyok én hitem nélkül? Csak egy szkeptikus vagyok! Amikor gondolkodni kezdek, ateista vagyok. Még szeretem a filozófiát, ezt nem tudom eltitkolni. És száraz, barátságtalan vagyok. Nincs másom, csak a hitem, ami nem kevésbé száraz, mint én —• de ez az ára annak, hogy tisztán éljen bennem. De nem én rendelkezem a hitemmel, a hit birtokol engem. Én nem azt hiszem, hogy Isten létezik, hanem csak azt hiszem, hogy hiszek Őbenne. Nem, uraim, nem én birtokolom az igazságot, az Igazság birtokol és fogva tart. Én harcolok és keresem a kiutat. Sokáig ellenálltam az igazságnak és visszautasítottam. Csak az erőszaknak, az utolsó asszónak engedtem. Mit mondhatok hát ma egy hitetlennek, akit megértek, — mi mást, mint azt, hogy szeretem. Szeressetek ti is és figyeljetek, Ő betölti az ürességet!” Úgy látszik, hogy én előkészítője voltam néhány megtérésnek. — Ezek az emberek a tanúim, hogy sohasem szóltam nekik Istenről. Szerettem őket, amennyire tudtam. Fogtam a kezüket. Nem elegyedtem vitába velük, nehogy megirtózzanak az akadálytól. Clavel megrázó élménye (1965) után sok szenvedés és gyötrődés útján 1968-ban lett teljessé megértése. „Isten mindenekelőtt nemcsak egy .kaland’ az életünkben. Ő az, aki megérkezik, ezt tudom. Hivatkozzam itt megtérésemre, mivel azóta tudom felfogni, hogy Isten ragad meg és keres engem? Ez nem olyan tapasztalás, ami kritika alá vehető. Ő keresett és én sokáig nem találkoztam vele. Én azok közül való vagyok, akik hittek, de nem láttak. Sőt, most azt is be kell vallanom hogy egész életem célja: keresni. Nem Istent, hiszen Ő eljött hozzám, hanem az egyházat, hogy megismerjem és kiengeszteljem ... hogy megmutassam, egyedül a hit képes garantálni az emberek számára azt, amit nem biztosít sem a filozófia, sem a tudományok, — az egzisztencia útját.” (i. m. 209) Clavel úgy látja, hogy a hit a kinyilatkoztatás és a kegyelem által válhat tapasztalássá, mert önmagát nem tudja megalapozni. „Egyszer nagy világosság'támadt bennem... A kinyilatkoztatás nélkül a hitnek nincs valóság-alapja. Az emberben viszont a kinyilatkoztatás hitté válik. De mi által születik meg bennünk? — Fény nélkül a hit ereje meghal. Ezért arra van szükség, hogy minden a Fénnyel kezdődjék ...” — És itt Clavel arra a kapott kinyilatkoztató fényességre utal, amely elindította hitét. — Igen, — írja — ez az, ami elkerülte figyelmemet, hogy Isten szeret minket... ez az üzenet visszaverődik a kinyilatkoztatott igazságokban és dogmákban. A mi létformánk pedig az, hogy megsokszorozza az Igazságot és sok igazságra bontsa történeti életünkben ... Az ember semmi lényegest sem mondhat el önerejéből magáról vagy az Istenről, mert Isten már mindent elmondott önmagáról és az emberről, amikor megalkotta. A válasz tehát megelőzte a kérdést... Mert nem a hit volt előbb és azután a kinyilatkoztatás. Előbb kell az Isten ajándékozó kinyilatkoztatása, majd az egyéni mélységes megtapasztalás. A hit olyan, mint egy telitalálat, amely a lelkünk mélyén jelenik meg. Mintha egy ujj érintené a sebeket. Mintha valaki döntően szólna a szívhez. Mi ez a szív, ha nem a bennünk lakozó Isten? * * * Vannak, akiknek életében a megtérés egyszerűbben, közvetlenebbül történik. Utána már nem a problémázgatások, hanem a konkrét tettek szakasza kezdődik. JACQUES LOEW dominikánus atya hitetlen családban nevelődött, mint ügyvéd tért meg. A Marseille-i dokk225
