Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Goják János: Ami a szocialista és a keresztény etikában egyezik
fordulat következett be. Ez abban áll, hogy a kapitalista fejlődési fázis kiszolgáltatottjai; kizsákmányoltjai, — illetve ennek legjobbjai - felismerték a fejlődés törvényszerűségeit, felismerték, hogy az ember kiszolgáltatottságának oka végelemzésben a magántulajdonra épülő osztálytársadalom. A tennivaló ebből adódóan tehát az, hogy tudatosan vállalva a fejlődés irányulásait, a magántulajdon elutasításával megvalósítsák az osztálynélküli társadalmat. Ilyen módon megszűnik a kizsákmányolás és megnyílik az út az ember teljes felszabadításához. Kialakul az osztálynélküli társadalom, amely lehetővé teszi — először a történelem folyamán — az ember sokoldalú képességeinek kibontását, tehát az ember valódi természetének, ahogy a marxisták mondják: nembeli lényegének egy új testvéri közösség keretében történő megvalósítását. A marxista erkölcs alapvető követelménye tehát annak a feladatnak tudatos vállalása, melyet a történelmi fejlődés jelen szakasza helyez az emberiségre. Más szavakkal: marxista nézőpontból az él erkölcsösen, aki vállalja a küzdelmet, a munkát azért a szebb és jobb világért, melyben igazságosság és testvériesség uralkodik, melyben az ember minden függéstől, minden elnyomorító beszűkítéstől mentesen valósítja meg önmagát. Abban az új társadalmi formációkban tehát, amely elutasítja a magántulajdont és az osztálytagozódás csökevényeinek felszámolásán fáradozik, az alapvető erkölcsi mérce szükségképpen a forradalmi átalakuláshoz való viszonyulás, azaz az új társadalom felépítéséért vállalt munka és odaadás1. Ez az alapvető etikai elv azonban nem elégséges. Szükség van aprólékosabb, jobban körülhatárolt tartalmú eligazításra is. E célból a marxizmus viszonyul azokhoz az ősi gyökerű elemi erkölcsi normákhoz, melyek az emberi együttélés alapvető szabályait képezik. „Az elemi erkölcsi normák nem osztály-meghatározott normák, hanem a társadalmi együttélésnek minden osztályra kötelező olyan alapvető szabályai, amelyek nélkül a társadalmi együttélés megszűnnék, a társadalom felbomlanék. Ilyen elemi normák például: ne ölj!, ne lopj!, ne hazudj!"2 A marxista etika ideológiai gyökereinek rövid bemutatása után vizsgáljuk meg néhány alapvető meghatározó elvét. A legelső, hogy a marxista erkölcs nem tekinti magát örök, változatlan, még kevésbé transzcendens, azaz evilági szférát meghaladó erkölcsnek. Erkölcsi elveit, normáit nem eredezteti Istentől, sem pedig a történelmi kategóriákon kívül álló elvont emberi lényegből, vagy elvont természeti törvényből. Az erkölcs forrása a marxizmus szerint az ember, a történelem dialektikus fejlődésében élő és önmagát megvalósítani törekvő ember. Az erkölcsi elvek, normák kialakításában szorosan ragaszkodik a valósághoz, az emberi természetes tapasztalatokhoz. Változatlan erkölcsi értékeket csak ezen a határon belül ismer és fogad el. A marxista erkölcs tehát autonóm erkölcs. A marxista etika egy másik jellemzője, hogy a történelmi fejlődés hívására válaszoló erkölcs. A fejlődő világ, amely az ember otthona kíván lenni, kihívja mintegy az embert, hogy felismerve a fejlődés tendenciáit, maga teremtse meg a jobb világot. Calvez szerint: „E legmélyebb lényege szerint történelmi feladat mellett minden egyéb etikai feladat háttérbe szorul, érintse akár az egyént, a családot vagy a társadalom valamelyik részszféráját, mivel az ember számára csak úgy lehetséges emberibb élet, hogy ha felszámolja az alapvető elidegenedési formákat!”3 Calvez megállapítása Marx írásainak elemzésére támaszkodik, úgy tűnik azonban, hogy a mechanisztikus-dogmatikus értelmezés szellemében fogant. Figyelmen kívül hagyja ugyanis, hogy az alapvető elidegenedési formák felszámolása után, a szocialista társadalmi rend megteremtése után, éppen a történelmi fejlődés eleve követeli meg a hangsúly áttolódását más etikai szférára, nevezetesen az új etikai értékek elterjesztésére, az együttélés normáinak érvényesítésére az adott szocialista társadalomban. A marxista erkölcs további jellemzője, hogy az ember — marxi fogalmazással - nembeli lényegének kibontására törekszik. A marxizmus olyan világot akar megteremteni, melyben nincs kizsákmányolás, megszűnik az ember elidegenedése és így mód nyílik arra, hogy az ember kibontakoztassa képességeit. A. Schaff megfogalmazásával: „Marx számára a kommunizmus képe mindenekelőtt egy olyan társadalom képe, amelyben az elidegenüléstől megszabadult ember egész, totális embernek bizonyul, olyan embernek, aki maradéktalanul kibontakoztatja személyiségét. Ez Marx számára — ifjúkorától érett koráig, ,,A tőke” megírásáig — végig a főcél. Minden egyéb csak eszköz ennek a célnak a megvalósítására.”''* A marxizmus végső célja, a végpont tehát az emberi személy kiteljesítése, minden ember boldogsága. Ezért a marxi etika humanista etika. A szocialista erkölcs jellemzője az is, hogy központi eszméje a kollektivizmus. Ez annyit jelent, hogy a szocialista ember „mindenekelőtt közösségi ember, aki a maga törekvéseit összeegyezteti az egész társadalom törekvéseivel, aki áldozatkészen tud küzdeni a közös célért.”5 A kollektivizmus tehát nem jelenti az egyéni érdek feloldását, hanem annak alá15
