Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: "Amikor az Emberfia eljön, talál-e hitet a földön?" (Lk 18,8)
végtelenül felülmúlja, feltöri és maga mögött hagyja tapasztalati világunkat. Isten egészen más, ez azonban nem azt jelenti, hogy valamiféle térbeli értelemben ,,világfeletti'’, „világon kívüli", „másvilági”. Éppen ellenkezőleg. Az előbbi kifejezések ugyanis egyáltalán nem haladják meg a világot, nem az igazi transzcendenciára vallanak. A valódi transzcendencia szavainkat és gondolkodásunkat is felülmúlja, és éppen ezért ezt is jelenti, hogy Isten a világ kellős közepén, a világ legbensejében, a világ eseményeinek a legmélyén is jelen van, kifejti működését és hatását, tudomást szerezhetünk róla egzisztenciánk megvalósítása közben. Ha tehát azt mondjuk, hogy létünk és mivoltunk az értelmesség abszolút alapjára van utalva, akkor ez nem azt jelenti, hogy a távoli másvilágba, hanem önnön valónk, lényünk legbonseje irányában kell átlépnünk magunkon és világunkon: nem térben kell meghaladnunk magunkat, hanem azt kell túlszárnyalnunk, ami a legnagyobb bennünk. Ilyenformán a saját személyén — élelmességén és szeretetén — felülemelkedő személy találja meg az értelmesség és a szeretet mélyén azt az értelmi alapot, amely egyúttal abszolút titokként haladja meg őt. Mivel az ember leginkább a személyes kapcsolatokban nő önmaga fölé, aligha kereshetjük Istent máshol, mint ezeknek a kapcsolatoknak a mélyén. Az embertársi szeretet, elkötelezettség és tisztelet az a föltétien valóság, amit a mai ember fel tud fogni, meg tud érteni, amit megértésvilágában abszolútum- ként, a föltétlenül transzcendens Isten immanenciájaként bír értelmezni és megragadni. A transzcendencia — feltéve, hogy jól értjük —■ transzcendencia az imma- nenciában. Mivel Isten egészen más, azért teheti meg, hogy egészen másként létezzék és működjék mint a dolgok, ezért lehet egészen transzcendens módon immanens bennük mint legbenső létalapjuk és értelmi középpontjuk. Erre az isteni immanenciára támaszkodnak a dolgok, az hordozza őket, az juttatja őket léthez és értelmességhez mint mindent felülmúló és átölelő, átfogó valóság. Arra a kérdésre, hogy „vajon Isten jelen van-e minden dologban?" így válaszol Aquinói szent Tamás: „szükségszerű, hogy Isten bent legyen minden dologban, mégpedig a legbensőségesebb módon” (S.Th.l. q.8. a.1), „mivel a lét az, ami a legbensőségesebben és a legmélyebben van bent mindenben” (uo.). A transzcendencia és az immanencia között nem fordított, hanem egyenes arány van, nincsenek ellentétben, hiszen az egyik csak a másikban és a másik által lehetséges, az egyik a másik lehetőségének a föltétele. Csak úgy tudjuk elgondolni Isten jelenlétét a világban (márpedig a mai ember enélkül Isten létét sem igen tudja elgondolni), ha egyúttal minden világit fölülmúlónak gondoljuk el, s csak úgy tudjuk elgondolni transzcendenciáját, ha egyben imma- nenciájára is gondolunk. „Non coerced a maximo, contineri tarnen a minimo divinum est” — olvasható Toyotái szent Ignác sírfeliratán. Valóban: Istent a legnagyobb sem korlátozza, de a legcsekélyebb is magába foglalja. Transzcendenciája immanens transzcendencia, immanenciája transzcendens immanencia. Csak ebben a kettős-egységben közelíthető meg a legvégső föltétien, létünknek és létünk értelmességének alapja és föltétele, akit gyarló nyelvünk tehetetlen szavával Istennek nevezünk. Jegyzetek: 1. Idézi W. Kern: K. Rahner: Ist Gott noch gefragt? Zur Funktionslosigkeit des Gottesglaubens, Düsseldorf 1973. 9—10. o. — 2. M. Heidegger: Holzwege, Frankfurt 1963. 70.o. —• 3. M. Heidegger: Holzwege, 248.o. — 4. £. Coreth: Stimmen der Zeit 93(1968) 361—372.0. A továbbiakban tételes hivatkozások nélkül is főként erre az írásra támaszkodom. — 5. F. Nietzsche: Fröhliche Wissenschaft III. § 125. — 6. /. Kant: Kritik der praktischen Vernunft, 288. o. — 7. H. de Lubac: The Drama of Atheist Humanism, Cleveland 1963. 3—7. o. — 8. Vö.: Bernard Häring: Mérleg 12(1967) 100.o. — 9. M. Heidegger: Holzwege, 294.0. — 10. M. Heidegger: Identität und Differenz, Pfullingen 1976. 45.o. — 11. M. Heidegger: Flatons Lehre von der Wahrheit, Bern, 1975. 102.o. — 12. Vö.: A. Vergüte: Religionspsychologie, Olten 1970. 35—97.0. — 13. I. Kant: Grundlegung zur Metaphysik der Sitten, 429.0. Gál Ferenc „AMIKOR AZ EMBERFIA ELJÖN, TALÁL-E HITET A FÖLDÖN?” (LK 18,8) A gondolkodás ma sokkal inkább a jövőre van beállítva, mint azelőtt bármikor. A tudomány azért magyarázza a természetet, hogy meghódítsa, felhasználja és az ember szolgálatába állítsa. Viszont a szaporodás olyan mérvet öltött, hogy a túlnépesedés kérdésessé teszi, jut-e mindenkinek kenyér, és követeli az energiaforrásokkal való ésszerű gazdálkodást. 208
