Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - A teológiai pluralizmus alapelvei
A TEOLÓGIAI PLURALIZMUS ALAPELVEI A Nemzetközi Pápai Teológus Bizottság ülésein (1972. okt. 5—11.) a szerteágazó egyházi pluralizmusból a teológiai pluralizmust vitatták meg és erről néhány vezérelvet állítottak fel. A dolgok belső rendjének megfelelő, hogy a teológiai pluralizmus felől induljanak el, mert ha az igazság, nevezetesen a hitigazság kérdését helyesen értjük, ezzel megragadhatjuk a többi egyházi vonatkozású pluralizmus gyökerét is, ami többek között a karizmák sokféleségében, a liturgiában, az egyház-felfogásban, az ökumenében stb. jelentkezik. Az anyagot tizenöt tézisben tömörítették. Ebből kilenc a probléma lényeges dimenzióit érinti: a pluralizmust a teológiában. A további hat tétel a dogmatikai megfogalmazások érvényességét határozza meg, valamint az egység és a sokféleség témáját az erkölcstanban, kiemelve ebből két alapvető fontosságú kérdést. 1. Az egység és a sokféleség a hit kijelentéseiben legmélyebben a Krisztus-misztériumból, az általános kiengesztelődés misztériumából fakad. „Gondoljatok arra, hogy azelőtt születéseteknél fogva pogányok voltatok. A körülmetéltek . . . körülmetéletlenek- nek hívtak benneteket. . . Most azonban ti, akik »távol« voltatok, Krisztus Jézusban »közel« kerültetek Krisztus vére árán. Ö a mi békességünk, a kettőt eggyé forrasztotta és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte. Az ellenségeskedést kiküszöbölte, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerző, a két népet egymagába eggyé, új emberré teremtette .. . Eljött, hogy békét hirdessen nektek, a távollevőknek, és békét a közel lévőknek” (vö. Ef 2,11—22). Ez a hittanítás minden történeti kor kijelentési módját felülmúlja és ezzel kivonja magát a különféle lezáró rendszerezési törekvések alól. 2. Az Ó- és Újszövetség kettős egysége a keresztény hit történeti alapformája, és kiindulópontja hitünk sokféle irányból összefonódó egységének. 3. Hitünk dinamizmusa és küldetési jellege már eleve megkívánja az ésszerű megfogalmazás kötelezettségét. Bár a hit maga nem filozófia, azonban a gondolkodás számára irányt mutató tanítást tár elénk. 4. A hit igazsága az Ábrahámtól Krisztusig terjedő történeti úthoz kapcsolódik és Krisztustól tovább vezet az Ö újraeljövete- léig. Az igazhitűség eszerint nem egyszerűen egy hitrendszer elfogadása, hanem részesedés a hit életútjában, és az egyház „Én"-jében, amely korokon át azonos egységben áll fenn és így valódi alanya a hitvallásnak. 5. A hit igazságát mi keresztények, mint „úton lévők" éljük meg. Ez a tény magába foglalja a hit gyakorlati és történeti jellegét. Hitünk a megtestesült Ige alapján áll, és ezért a mi hitünk gyakorlati és történeti jellege lényegesen különbözik a történetiség azon formájától, amelynek céljául az ember önmagát teremti meg. 6. Az egyház mind az újszövetségi teológiáknak, mind a doqmatörténeti fázisoknak átfogó és egységes hordozója. Ez az egység a keresztrefeszített és feltámadt Jézus megvonásán nyugszik, amit az Egyház a Szentlélek erejében állandóan hirdet és megünnepel. 7. Az igaz és a hamis pluralizmus közötti megkülönböztetés mércéjét az egyház egyetemes hite biztosítja. Az igazi egység úgy fogja egybe a pluralizmust, amint az a Szentírás, a hivő és imádkozó egyház hitvallásában megnyilvánul. És ebben a kérdésben előnyben részesítjük az ősegyház hitbeli megfoqalmazásait. Az egyház egysége mindenek előtt életet ielent, ezért természetszerűleg a hit megélt tényei megelőzik a keresztény tanítás megfogalmazásait. 8. Az egyház jelen helyzetében a pluralizmus mindinkább terjed. Határait az a tény jelzi, hogy a Krisztusban felismert igazság hite meqteremti az emberek közösségét. Ennek értelmében elutasítjuk azt az el- aondolást, amely a hitet pusztán gyakorlati és hasznos (pragmatikus) együttműködésnek fogja fel, anélkül, hogy megteremtené az igazsáq igazi közösségét. A hitigazság kifejtése nincs kötve egy adott teológiai rendszerhez, viszont jól kifejezik a kereszténységünket meghatározó normák. Ahol a keresztény tant kétértelműen, vagy az egyetemes egyház hitével össze nem egyeztethető módon hirdetik, ott az egyháznak joga van ahhoz, hogy a tévedést megbélyegezze és kötelessége, hogy ezt a tévedést végül is mint herezist elvesse, mert ez a végső eszköze Isten népe hitének megvé- delmezésére. 9. A keresztény hit üzenete minden emberhez szól, így lényegében missziós jellegű. Ezért az Istennek szavakban és tettekben megvalósult kinyilatkoztatását minden emberi kultúrában újra és újra át kell gondolni, ki kell fejezni és át kell ültetni az életbe. Csak így nyújthat Isten szava az emberi szívek kérdéseire választ, így lesz olyan imává, amely Isten népe kultuszát és mindennapi életét átlelkesíti. Ezen az úton Krisztus evangéliuma elvezet a kultúrák be123
