Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - Hegyi Béla: "Tettel és igazsággal" (1Jn 3,18)
szén : mindenkinek a maga terhét kell hordoznia .. . Amit az ember vet, azt is aratja. Aki tehát test szerint vet, testéből is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, leikéből arat örök életet. Ne fáradjunk bele tenni a jót, mert ha kitartunk, annak idején aratni is fogunk" (Gál 6,1—10). „Szentek" a hétköznapokban ,,Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek" (1Tesz 4,2) első megfogalmazása már Mózes könyvében is megtalálható: „Legyetek szentek, mert én, az Ür, a ti Istenetek szent vagyok” (Lev 19,2). Nagy a követelmény, és — úgy tűnik — teljesíthetetlen pusztán emberi energiával. Mégis: mit tehetünk ma, itt, az adott társadalmi keretekben ezért a szentséges életért? Szent lehet az, akinek élete az Istenhez való hasonulásnak, az egyre bensőségesebb és cse- lekvőbb emberszeretetnek naponta megújuló és erősödő megvalósulása. Ezt elhanyagolni az Istenről való lemondást vagy legalábbis az iránta tanúsított közömbösséget jelentené valójában, bármennyi ima hangzana is el helyette. Szentnek lenni csak tettekkel lehet, a jóság tetteivel. A felebarátért véghezvitt jócselekedetek elmulasztása tehát végső soron szembefordulás önmagunkkal. Nem igazán keresztény ember az, aki nem törekszik a szent-lét megközelítésére, hiszen számunkra az élet egyetlen értelmét hordozó feladat Istennek megfelelni: teljesíteni tőle kapott megbízatásunkat, azaz együtt élni az emberekkel, a közösséggel, a történelemmel, melyben kiteljesedik az Ö bölcsessége, „a kifogyhatatlan kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát, mert ajánlották őket a fegyelem adományai” (Bölcs 7,14). A hivő ember úgy tekinti egyéni és társas feladatait, mint amelyek alkalmasak arra, hogy Isten gondolatát kifejezze, velük Krisztus örömhírét terjessze, amely megment a bűntől, a kétségbeeséstől és a kiüresedéstől. A hétköznapok problémáiban, gondjában és sikereiben benne van az isteni akaratnak az a mozzanata, amely a keresztényt mint üdvösség-hírvivőt állítja a világ posztjaira. Az üdvösség, sa/us, a gyógyulást, az orvosságot, a gyors segítséget, de megnyugvást is jelenti, a békességszerzést, a lelki jovak továbbítását, és „mindenki, aki így remél benne, megszentelődik, ahogyan szent ő — maga az üdvösség, Krisztus — is" (1Jn 3,3). Nekünk „tettel és igazsággal" (1Jn 3,18) kell szeretni, és úgy szolgálni a világot, ahogyan Jézus kérte tanítványaitól: „A legnagyobb legyen olyan, mintha a legkisebb volna, az elöljáró pedig mintha szolga volna .. . Én úgy vagyok köztetek, mintha a szolgátok volnék" (Lk 22,26—27). A közös terheket megosztva, emberségben előljárva, a tisztességben megmaradva, becsületesen dolgozva — ahogyan a hétköznapok szintjeinek ismétlődő és magától értetődő tettei kívánják. Élet és hit egységét tehát „offenzív" módon, a lelki értékek cseréjével, az emberi jókapcsolatok mélyítésével, a derekasabb feladatvállalással kell megszilárdítanunk egyéni és közösségi tevékenységünkben. A szeretet küldötteinek kell lennünk mindenütt, ahol megfordulunk, ahol megértésre, jóságra, emberségre vágynak az emberek. Ahol Krisztus hívását közvetíthetjük azoknak, akik hívásra várnak. Szent Péter reményével tekintve előre, amikor a jövendőt építjük, amely mindnyájunknak otthonosabb, rendezettebb, bensőségesebb világot kell, hogy hozzon: „szentül és vallásosan kell élnetek ... mi Isten ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját” (2Pt 11 ; 13). Jegyzetek: 1. Nyilatkozat a keresztény nevelésről, 2. p. — 2. Aczél György: Szocializmus, életforma (Szép Szó Antológia), Táncsics, 1974. — 3. Magyar Hírek, 1976. febr. 14. — 4. Josef Pieper: Igazságosság. Kösel- Verlag, 1966. — 5—6. Jacques De Bonis: Egy elmaradt vita helyett. Kossuth, 1975. — 7. Király István: Hazafiság és forradalmi- ság. Kossuth, 1974. — 8—9, Prohászka Ottokár: A vallásos erkölcs, 1911. Hegyi Béla Az embereknek tett szolgálatod legyen olyan, mint egy édesanya szolgálata: önzetlen és halk, szíves és mély, jóságos és igazi! Gertrud Maassen A fa ereje nem az ágaiban, hanem láthatatlan gyökereiben van. Gertrud von le Fort 122
