Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - Széll Margit: Várható-e a teológiák szintézise?
Ezek a megismerési elemzések az első, egységes, de még naiv világrendet a végső elemekig lebontják. De az ember nem maradhat meg ilyen szétszedett világban, hanem most már tudatosan megkezdi világképe újralelépitését, mindig magasabbfokú szintézisét. Törvényszerű, hogy még az is, akinek csekély és töredékes az ismeret- anyaga, abból is képes önmagának egységes rendszert, mintegy „gömböt" formálni, azaz az emberi gondolkodás globális. — A helyes megismerés folyamatában az ember megragadja és követi a valóság változó viszonyait, és felismeri a világmindenséget felépítő szerkezeti összefüggéseket (vö. H. Rombach: Strukturontologie, Freiburg, 1971). Az ember belsőleg megtapasztalható élete sem lehet „töredékek összege" (ez már az Én kóros szétesését jelentené), hanem „struktúra", azaz rendezett szerkezet, amelyben az összetevők kölcsönösen függnek egymástól annyira, hogy az egyik megváltoztatásával a többi elem is megváltozik. Amikor egy tudomány felismeri a valóságnak „strukturális jellegét", akkor az elemzés fázisából (vagy amellett) a szintézisalkotás szakaszába lépett, ahol azután az előrelendítő vagy visszahúzó tényezők spirálisa mentén fokozatosan halad előre. A gondolkodó értelem természete, hogy csak az ilyen szintézisbe rendezett világképben képes a lelismert sokféleség új egységét felépíteni. Ez már nem a primitívek „mágikus univerzuma”, — ahogy Lévy—Bruhl nevezi —, hanem létünk igazi valóságának plurális szerkezete. A szintézis alkotás értelmi folyamatában a sokféleség belső egységét nem érzékléssel, nem is csak okoskodás útján érjük el, a valóság belső szerkezete intuícióval ragadható meg. Az intuíció olyan megismerést jelent, amely egységben és egyszerre feltárja előttünk, hogy milyen is a dolog valójában. Miután a gondolkodó értelem összegyűjtötte a tényeket, majd figyelmesen összevetette azokat, akkor hirtelen és élmény- szerűen rátalál az egységre. Az intuitiv meglátás azonban rendszerint egy hosszú keresési folyamat vége és jutalma. Ha valaki az intuíciót irracionálisnak vagy titokzatosnak mondja, az azért van, mert a kutatás hosszú, de gyümölcstermő elmélyülését nem ismeri igazán. Amikor egy tudomány a megismerés szintézisében újraalkotja kutatása tárgyát, akkor azt már felismert szerkezet alapján új „formában" Írja le. Ez a forma később „modellé" válik, azaz példaként alkalmazható más hasonló esetekre is. Az adott tudományelemeknek így leirt és fel- használhatóvá tett szintézisét nevezzük rendszernek. A gondolkodás ezen oldaláról figyelve jól látható, hogy napjainkban az isteni valóság so kl éle, olykor eltérő módszeres megközelítése azt jelzi, hogy az újraátgondolt teológiai tudományok még nélkülözik azt az újabb, kívánatos szintézist, amely az egyház jelen tudatának igazi kifejezője lehetne és amivel egyaránt alkalmazkodhatna a teológiai forráskutatások eredményeihez és korunk kultúrájához. A teológia ,,tudományában" Úgy tapasztaljuk, hogy a teológiának a mai feladata számos irányban megváltozott. Nemcsak a természettudományokkal szemben, hanem a humán tudományok felé is meg kell védenie helyét, illetőleg újra ki kell alakítania tudományos jellegét, kutató módszerét, mert másként hitelét veszti. A teológiai irányok újabb szintézise tehát és az ebből várható rendszeralkotás még kitartó tudományos kutatást és jól megalapozott előtanulmányokat kíván. A teológia „aranykorában" már eleve megkívánták ezt az alaposságot, mert akkor az élet többi szintjén is a rendszer és az egység aránya uralkodott. A XIII. században főként szent Tamás volt az, aki nemcsak megragadta a dolgok sokféleségében az egységet, de mestere volt a lényeglátáson alapuló rendszerezésnek is. Nem véletlen, hogy a mai teológiai sokféleség korában, főleg az amerikai kutatók, akik az információk halmazában élnek, — így például J. Donceel, B. Lonergan — szent Tamáshoz fordulnak, hogy az összefüggéseket kiépítő alkotóerejét (Y. Congar, J. Pieper), újító készségét (M. D. Chenu) és a lényeget átfogó tudását (M. Schmaus) korunk igénye szerint alkalmazzák (vö. H. Meyer: Thomas von Aquin, sein System und seine geistesgeschichtliche Stellung, Paderborn, 1961. 645—694). Egyesek úgy vélik, hogy a szintézis jelenlegi hiánya összefügg a teológusok kevésbé elmélyült tudományával. Az kétségtelen, hogy a mai szakemberek nagy része cikkek és tanulmányok formájában adja közre meglátásait, amelyeket végül is rendszerezés nélkül egy kötetben fognak össze. A teológiai ismeretek közlésének pedig a legnépszerűbb módja az ábécébe rendezett enciklopédiák, szótárak kiadása. Ezek a tények azt is jelzik, hogy ma főleg részletkérdéseket dolgoznak ki és még húzódoznak az egységes összefoglalás kísérletétől. Ha azonban mélyebben keressük a szintézishiány okát, akkor azt látjuk, hogy ez a plurális kultúrák együttes jelenlétéből adódik. Szinte lehetetlen feladat az egyház számára lefordítani a különféle felfogásokat és viszont, az egyház gondolkodását minden önmagát megőrizni akaró kultúrához 110
