Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - FIGYELŐ - Isten szavának "szimfóniája"
ne ,,láttuk ... az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be." (Jn 1 14b) Az egyházi szervezet, az igehirdetés, szentségek, keresztény élet, hitigazságok, — ezek csak kívülről tekintve mondhatók különálló dolgoknak. Belülről nézve és valójában a világban működő Isten Lelke szerint tevékenykedő Krisztus olyan különböző létmódjai, amelyeket a Megtestesülés tett lehetővé. Origenész szerint a Szentírás nem más, mint „egy Teste az Igazságnak" (Jn Komm. 13,46), mint „Isten egyetlen tökéletes eszköze" (Mt Komm. 2. Fragm.). Ami kívülről nézve „betű", az belülről tekintve „szellem”. A betű lehet sok, míg a szellem egy. Ezért végződik így a negyedik evangélium: „Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni, azt hiszem, — annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni" (Jn 21,25). A kinyilatkoztató Isten élő beszéde az egyre inkább kibontakozó egyháztörténelemben az életnek és az igének mindig új szerveit tudta megteremteni. Mi is hivatottak vagyunk arra, hogy tanításának és sze- retetének élő megvalósulásai és közvetítői legyünk. Számunkra is az egységesítő elv: Isten Én-je Krisztusban. Ö adja a különböző adományokat és hivatásokat. Ezért tudatosítanunk kell magunkban Isten titkait, de ugyanakkor ápoljuk a „vallásos érzéket" is, különben a kinyilatkoztatás és a benne feltáruló titkok nem képesek megragadni bennünket. Isten legmesszebbmenőkig alkalmazkodott hozzánk. Ez részéről nem taktikai húzás, nem pedagógiai fogás, hanem a hasonlóvá tevő szeretetnek megnyilvánulása. Búcsúzásakor lépett sorsközösségbe velünk. Akkor, amikor a kereszten függött és lelkét elborította az Istentől elhagyatottság sötét felhője. Akkor, amikor a magáramaradott- ság iszonya, kifosztottsága, önkiüresítése teljessé vált, bár lelki összeköttetése Istennel még megmaradt. Ezt igazolja abszolút engedelmessége, határtalan szeretete, ami nem túláradó érzés, hanem elszánt és gyermeki ráhagyatkozás, hogy maradék energiájának teljes bevetésével hangosan kiáltson fel: „Atyám, kezedbe ajánlom lelke- met.” (Lk 23,46). Isten igéje emberi nyelven Ebben a gondolatban nem az a kérdés, vajon hogyan tudjuk mi emberek Isten „egy” kinyilatkoztatását sokféle nyelvünkre lefordítani és emberi értelmezésünkbe befogadni. Az első kérdés az, amit Isten maga vetett fel magának: Hogyan tehetem lehetővé, hogy az én egyetlen és kifejezett Igém belépjen az emberi nyelvek és gondolkodási formák sokféleségébe?' • . Az emberiség sokféle különbözősége mellett is egy faj, ezért az emberi nyelvek sokfelé ágazó iránya egyetlen struktúrára utal. Ha az Isten emberi nyelven akarja Igéjét kifejezni, valamelyik nyelvet, beszédmódot előnyben kell részesítenie. Isten számára ez nem jelent kisebbedést, hiszen az Ö mondanivalója gazdagabb mindannál, amit akár az egész emberiség minden nyelve és ösz- szes gondolkodási formái teljes egészében és kimerítően kifejezhetnek. Isten lőgondja és kiváltsága inkább az volt, hogy határozott, egyszeri mondanivalóját minden emberi nyelven kimondja. Ezt a gondolatot fejezi ki számunkra szimbolikusan Pünkösd eseménye. Kinyilvánítja az isteni Léleknek azt az állandó szándékát, hogy a világ nyelveinek nagy sokaságában általános, egyetemes és teljes megértésre találjon minden népnél, minden nyelven, mindenki részére hozzáférhetővé legyen. (ApCsel 2. fej.) Ez történt Pünkösdkor, amikor Péter beszédét minden nyelven megértették az összesereg- lett emberek, „mindenki saját nyelvén hallotta, amint beszéltek” (ApCsel 2.6). A pünkösdi kép pozitív ellentéte a bábeli nyelvzavarnak. (Tér 11,1—9) Az emberi gőg égig érő tornyot akart építeni, de megbukott az emberi értetlenség miatt, azaz Isten „megzavarta nyelvüket". Pünkösdkor viszont szélviharban leszáll a Szentlélek azért, hogy egységbe ragadja a különböző nyelvű embereket, hogy saját nyelvükön értesse meg velük Krisztus tanítását és egybeforrassza őket Isten és egymás szeretetében. Az Isten, aki Krisztus keresztjén meghalt értünk, azért, hogy bennünket embereket belülről lelkünk mélységében megértsen, élménysze- rűen átélte emberi szenvedéseinket és halálunkat, hogy ezután Isten Leikével megtanítson minket a belső megértésre, a szeretet élményére, Isten nyelvére. Isten igéje nincs kötve sem a héberhez, sem a göröghöz, sem a latinhoz. Isten egyedüli és sajátos nyelve: emberré lett Igéjének, Jézus Krisztusnak életeseménye. Szól életével, tetteivel, szenvedéseivel, munkájával és szól hozzánk kimondott szavaival is. Szavai nem üresek, mert értünk vállalt tetteit és szenvedéseit magyarázzák. Ezért nincs különösebb jelentősége annak a kérdésnek, hogy az evangéliumokban az egyes szavak, kifejezések mennyire vezethetők visz- sza magára Jézus Krisztusra (ipsissima verba), mert közvetített és továbbadott formájukban is a Szentlélek művei, aki ígérete szerint megvalósítja és bővebben kifejti Jézus szavait. A Jézus-jelenség lényegi értelemben ugyanis ez: Van egy kétségkívül valóságos ember, aki azzal az igénnyel lép fel, hogy 108
