Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TÁVLATOK - "Az adományok különfélék, a Lélek ugyanaz" (1Kor 12,4)
,Egység a sokféleségben" A 2. Vatikáni zsinat fontos kijelentése, hogy az egyház a Krisztusban élők ősszentsége, azaz Krisztus Istennel való legbensőbb egyesülésének és az egész emberiség egységének jele és eszköze (LG 1). Hogy az egyház az egységnek valóban látható jele legyen, ahhoz láthatóvá kell tennie intézményeiben és életében a Lélek adományainak sokféleségét és a Krisztusban megváltott emberiség változatos életét. Az egyetemes egyház helyi egyházaiban és részegyházaiban megélheti az emberiség sokszínű gazdagságát. Az összegyházhoz-tartozást a Róma püspökével közösségben élő püspöki kollégiumnak hivatása biztosítani. Róma püspöke, Péter utóda ,,a püspökök és hívek egységének és sokféleségének látható fundamentuma" (LG 23.), akinek leiadata, hogy védje a jogos különbözőségeket és ügyeljen arra, hogy mindannyian az egységet keressék és szolgálják. A püspököknek pedig, akik „a részegyházak egységének a fundamentumai” (LG 23.), az a feladatuk, hogy a maguk területén az egység megőrzésében a törvényes sokféleségről gondoskodjanak. Amilyen mértékben elismerik és megvalósítják a sokféleségre irányuló készséget és gazdagságot, úgy növekedik bennük a megbecsülés, mellyel más egyházak értékeit is méltányolják. Ebből a meglátásból új lehetőségek adódnak az elszakadt egyházakkal való kapcsolat átalakítására is. Emellett saját egyházi hagyományukat és gazdagságukat kibontakoztatva nemcsak megőrzik azt, hanem bekapcsolják az egyetemes egészbe. Mindenféle szakadás és különválás ellene mond az egyháznak, amelynek alapbeállítottsága az egység. Viszont annál inkább jogosult a hagyományok sokféleségének, a törvényes sokféleségnek fenntartása. Az egyház olyan fejlődésben reménykedik, amelyben le- bomlanak a kizáró ellentétek egyházak és egyházi közösségek között, és így egyre élén- kebb lesz az egészséges élet sokfélesége Krisztus egyházában. Az egyház tudja, hogy bűnös és gyengeségben járja útját, annak is tudatában van, hogy csak részleges célokat érhet el, éppen ezért hite nem lehet sem türelmetlen, sem lehangolt, hanem annál erőteljesebben nekifeszül annak a feladatnak, hogy a ma lehetőségeit megvalósítsa és ezzel új utat nyisson a holnap számára. Az egység útja egyházon belüli együttműködést, kölcsönös érdeklődést és információt tételez fel. A különféle közösségek kölcsönös közeledéséhez szükséges az a készség, hogy lebontsák az előítéleteket, a jogtalan általánosításokat, és feloldják a félreértéseket. Így kellene újulnunk az igehirdetés módjában és tagjaink életében, hogy minél meggyőzőbben fejezzük ki belső kapcsolatunkat Krisztussal. Az egyházi párbeszéd becsületessége azt is megkívánja, hogy az egyes partnerek egyenlő erővel kutassák a hit igazságait úgy, hogy a jogos különbözőségeket az egységre törekvés közepette is megtarthassák. Amint Szent Ágoston mondja: A szükséges dolgokban valósuljon meg az egység, a kétséges esetekben legyen szabadság, de mindenben győzzön a szeretet. Ezt az elvet kellene érvényesíteni azon szembetűnő ellentétekben is, amelyek az egyházi tanítóhivatal képviselői és a kutató teológusok egy része között újból és újból fellángol. A kérdés lényegét Robert Colly, Albi érseke fejtette ki előadásában (A teológia és a tanítóhivatal, III. Európai Püspöki Szinodus, 1975. október): — Mindegyikünk előtt világos, hogy teológia nélkül a tanítóhivatal azt kockáztatja, hogy jelentés nélküli formulákat ismételget. A teológia viszont a tanítóhivatal moderálása nélkül annak a veszélynek teheti ki magát, hogy megzavarja a keresztény hivők hitét. — Azt azonban be kell látnunk, hogy a teológusok a mai korban nehéz feladatok előtt állnak. Meg kell védeniük a teológiát, mint tudományt és ugyanakkor keresik a hit új nyelvezetét. Azt a nyelvet, amely hűségesen kifejezi a modern élet és a mai ember problémáit. A tanítóhivatallal, mint a tekintély hordozójával különféle áramlatok fordulnak szembe, amit ki kell védenie. Egyébként korunk minden tekintélyhordozóját hasonló veszélyek fenyegetik. — Minthogy azonban az egyházban a tanítóhivatal és a teológia lényegük szerint szorosan kapcsolódnak egymáshoz, semmiképpen sem szabad a kettőt egymás ellen kijátszani. Inkább mindent vállalni kellene azért, hogy mindkét fél részéről létrejöjjön a kívánt gyümölcsöző együttműködés. Ezért jó lenne, ha a püspökök és teológusok találkozásaikban előbb a „szabad" témákat tárgyalnák meg, majd ezek után nyugodt légkörben kezdjenek hozzá a „kényes” kérdésekhez. — Nem volna szabad, hogy az egyes püspökök, — anélkül, hogy a kérdés szakemberei lennének — minden áron kitartsanak bizonyos teológiai vélemények mellett. — A püspököknek és teológusoknak egyaránt hivatásuk, hogy egységes hitet nemcsak szóban és tanításban, hanem magatartásukban és egész életmódjukban is tanúsítják, — így fejezi be gondolatait Coffy érsek. A különféle plurális együttműködés az egyházban csak olyan egyenjogúság alapján valósulhat meg, aminek a feltétele a szabadság. Egyik egyházi csoportot sem szabad manipulációnak vagy nyomásnak kitenni azért, hogy a másik jobban érvényesüljön. Az együtt95