Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TÁVLATOK - "Az adományok különfélék, a Lélek ugyanaz" (1Kor 12,4)
különböző helyi értékei is nyernek a hit egészének rendjében. Ezen a módon felismerhető a hitbeli kijelentések különböző értéke és rangsorolása, azaz hogy melyek képezik a hit bázisát, és melyek mondhatók ezekből levezetett következtetéseknek. Ez a megfontolás nem „válogatást" jelent, hanem a tárgyilagos hitmagyarázat elvéből következik. A hit nem merülhet ki az egyes kijelentések passzív elfogadásában. A mai keresztény mindjobban megtapasztalja, hogy hitében Isten kegyelméből fokadó alapdöntésről van szó, amellyel személye egészében szabadon adja át magát Istennek (Dei verbum 5). Ebben a tettében a hivő megtapasztalhatja azt a szükségszerű belső feszültséget, ami a szabad elhatározás és a hit engedelmessége között fennáll (vö. Rám 16,20). A hitbeli egységet Jézus követésének, az emberek szolgálatának és Isten megdicsőítésének a szándéka teszi teljessé. A személyes hitbeli döntés így elválaszthatatlan lesz attól a gyakorlattól, hogy a keresztény ember élete egészével bekapcsolódjon a közösség szolgálatába. Az időbeliség és a nyelv szintén okai a sokféleségnek. Ezt úgy is mondhatjuk, hogy a hitbeli megfogalmazások történeti értékűek. Egyetlen emberi mondat sem képes önmagában kifejezni egyszerre és teljesen Isten titkát, tehát minden hitbeli kijelentés magán hordozza a történeti feltételesség és esetlegesség jelét. Innen ered a pluralizmus elfogadásának jogossága. A hitigazságok egyes korok feltételeiből, kérdésfelvetéseiből, vitáiból, és élményeiből fogalmazódnak meg, — ezért a régi megfogalmazások sok szempontból már nem felelnek meg egy új korszak tapasztalatainak és problémáinak. A kinyilatkoztatás eddigi korokhoz kötött megfogalmazásainak a feloldása egyben megmutatja a hitnek és a hitértelmezésnek további útját is. A hitbeli kijelentések maradandó igazságtartalmát mindig újból ki kell fejteni, és minden időben korszerűvé kell tenni (vö. „Mysterium Ecclesiae" pápai deklaráció 5). Sem az egyház, sem egyes hivő nem képes arra, hogy egyszerre és átfogóan a hit teljes történeti fejlődésének a tudatában és a birtokában legyen. Arra azonban képes az egyház, hogy az igazság „súlypontjait" mindig pontosan megvilágítsa. Ez a hiteles kiemelés adja az egyházi tanítás megbízhatóságát még akkor is, ha a hit értelmezések különbségei elkerülhetetlenül fennmaradnak. A Krisztus-misztérium feltárásának másik nehézsége abból ered, hogy nem beszéljük a közös hit nyelvét. A nyelv nemcsak szókincset jelent, hanem sajátos gondolkodásmódot is, egy kultúra szellemét, egy társadalom filozófiáját, sőt magában foglalja a népi hagyományt és az életstílust is (vö. Arbeitsdokument „Erwägungen und Hinweise zum ök. Dialog", Nachkonziliare Dokumentation 30. kötet, Trier 1971, 65). A keresztények különböző módon növekednek a hit megértésében. így az igehirdetés befogadásával, imádsággal, szemlélődéssel, az evangélium mélyebb tanulmányozásával. Mélyebb hitértésre sürgethet a „történelmi óra” is. Sok keresztény előtt éppen a szorongat- tatás idején (például a koncentrációs táborokban, a harmadik világ nyomorúságában) tárul fel az evangélium igazi értelme, és annak a felelősségnek a tudata, hogy kikkel élhet igazi hitbeli közösségben. Ahol a különböző hagyományú keresztények együttesen keresik Isten igéjét, együttműködnek az evangélium megvalósításában, — a Szentlélek erejével már az egység útján járnak. Mélyebb bepillantást nyerhetnek egymás hitéletébe és ezzel erősitik saját hittapasztalásukat is. A nagy közös emberi élmények mindig a hitbeli egység növekedését szolgálták. Az áthagyományozott hit-tudat és az élet eseményeire épülő új hitbeli meglátások gyakran összeütközésre vezetnek. Ezeket a konfliktusokat nem lehet letagadni, elkerülni, hanem fel kell dolgozni. Elsőnek azt a kérdést kell felvetni, vajon a másik meggyőződésének volna- e megillető helye a közös hiten belül. Ez a nagylelkű szemlélet feloldhatja a további összeütközések, szembenállások, elzárkózások veszélyeit. Igazi hitegység csak a jogos sokféleség megismerésével és elismerésével valósulhat meg. Ez az igazság az egyház egységét is érinti. A keresztény igazság felismerésére a legbiztosabb vezérfonal az evangélium, mert ez az egyházi egység és a benne élő sokféle közösség alapja és ősi normája (vö. Gál. 1). Ezt az „egy” evangéliumot a kánoni írások sokféleségében hagyományozta reánk az ősegyház. Az egyház kezdeti eseményeiből az is kiviláglik, hogy egységes hitét a személyes tanúságtételek sokféleségében bontakoztatta ki. Az egyház egysége tehát elsősorban nem az intézményi és tanítási egységet jelenti, hanem mindenek előtt az evangéliumi életet Isten kegyelmében. így azt is kifejezi, hogy a hit egysége végsősoron Isten szabad ajándéka, ebből pedig következik, hogy az egyház egysége szükségszerűen összekapcsolódik a keresztények Istenhez térésével. Az egység utáni vágyakozás mindaddig üres szó marad, amíg az egyes egyházak és egyházi közösségek belső életüket meg nem újítják Isten Lelkében. 94
