Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Czike Imre: A krisztusi törvényekkel rendezett házasság és élet

minden ésszerű ok elégséges a felmentés el­nyeréséhez. Gyakorlatilag ilyen indokolással is történik a felmentés felterjesztése: „már minden elő van készítve a házasságkötésre". Ekkor is azt kell mondanunk, hogy „automa- tice" kapják meg a felmentést a kérelmezők. Ha viszont általánosan bármilyen ésszerű okot elfogadunk elégségesnek a felmentés­hez, akkor mi értelme van a felmentésnek, sőt magának az akadály fenntartásának? — Nem is beszélve arról, hogy nem tartjuk tisz­teletben a szubszidiaritás elvét, azt az elvet ugyanis, hogy amit a helyi szerv el tud intézni, azt nem kell a központi szervekre ráruházni. Itt is az egyházi főhatóság adja az engedélyt, jóllehet nem is ismeri sem a személyeket, sem a körülményeket, úgy mint az a lelkipásztor, aki a kérelmet elő­terjesztő hívekkel foglalkozik. Ha szükséges egy akadály fenntartása, akkor ez alól az illetékes lelkipásztornak kellene a felmentést engedélyeznie. Bár nem házasságkötési akadály, mégis feltétel a megkötendő házasság kihirdeté­se. A jelen szabályozás szerint 8 napon át kell megtörténnie (ebből kettő vasárnapra essék) a templomi hirdetőtáblán. Ennek a rendelkezésnek nyilván az az indoka, hogy ha valaki ismer olyan akadályt, amely útjá­ban áll egy házasságnak, akkor jelentse azt és így adott esetben, megakadályoz­ható egy tiltott vagy érvénytelen házasság megkötése. Ez alól a feltétel alól is lehet felmentést nyerni és ezt mindig meg is ad­ják, kivétel nélkül! Ámde ezért is „fel kell folyamodni” az egyházi hatósághoz, és az előírt „taxát" meg kell fizetni. Joggal merül fel a kérdés, hogy ha erre sor kerül, és ha ezt a felmentést mindig megadják, teljesen automatikusan, akkor mi értelme van a felmentés fenntartásának? Indokolt ez, szük­séges ez, erkölcsös ez, előbbre viszi az életet? Az természetes, hogy minden ész­szerű, tisztességes eszközt fel kell használni, hogy az esetleges akadályokra fény derül­jön egy készülő házasság esetében. De nem szabad fenntartani olyan szabályt, ami­nek csak egy zárt kis közösségben van értelme (például egy faluban). Komolyabb problémát jelent a házasság­kötési szándék kérdése. Milyen jellegű legyen ez a szándék, ami létrehozza a há­zasságot? Ebből a széles problémakörből vessünk fel néhány kérdést. Consensus facit nuptias, — a belegyezés hozza létre a há­zasságot, — mondta a római jogi felfogás, míg a germán a testi beteljesítést, a ke­leti értelmezés a házasságmegáldás felté­telét tartotta. A római elvet tette magáévá a Codex is, amikor kimondotta: „A házas­ságot a jog szerint arra képes feleknek törvényszerűen kinyilvánított beleegyezése hozza létre” (1081. canon 1. §). A házas­ságkötési szándék tekintetében pedig így rendelkezik a Codex: „A házasságkötési belegyezéshez szükséges, hogy az egybe- kelők előtt legalább az ne legyen ismeret­len, hogy a házasság férfinak és nőnek ál­landó társulása gyermekek nemzésére" (1082 canon 1. §). Dordett professzor fel­teszi a kérdést: Elégséges-e ez a minimális tudás a krisztusi házassági szándék kiala­kításához? Nem tételezhető fel, hogy már a krisztusi házasságról alkotott hamis el­képzelés is érvényteleníti a házasságot? Most nem mélyedünk bele a házassági célok és azok rangsorolásának kérdésébe, de azért mi is feltehetjük a kérdést: vajon az ilyen minimális tudás valóban elégsé­ges-e? Gyakran találkozunk házasságra ké­szülőkkel, és sok esetben gyanítjuk, hogy egyesek a keresztény tartalomból nem so­kat értenek. Talán éppen ennek következ­ményeként találkozunk oly gyakran az egy­házi házassági perekben olyan esetekkel, ahol kiderül, hogy valóban nem is volt meg a komoly házasság kötési szándék, keresz­ténységükről is legfeljebb annyit lehet fel­mutatni, hogy megkeresztelték őket.. . Akik érzik ennek a kérdésnek a súlyát, azok a lelkipásztorok igyekeznek a rövid idő alatt is komoly keresztény oktatást nyújtani, és azon néhány alkalommal, — elnézést a ki­fejezésért, — „gyorstalpaló módszerrel" el­sőáldozásra, szentségek felvételére is elő­készíteni őket. Megkérdezhetjük önmagun­kat: mindez elégséges? Nem vagyunk-e ta­núi nap-nap után annak, hogy alapvetően téves elképzelésekkel kötnek a mi segédke- zésünkkel egyesek ún. egyházi házasságot? Hiszen korunk téves elgondolásaitól vezet­tetve, sokan manapság egyáltalán nem kívánnak felbonthatatlan, kizárólagos, vagy gyermeket is vállaló házasságot kötni. Külön elemzést érdemelne, hogy a leg­főbb egyházi biróság a Rota Romana is fi­gyelembe veszi már a felbonthatatlanság címén indított perekben „az élet és gondol­kodás megváltozott állapotát" (idézet a Rota Romana egyik ítéletéből). Nem kel- lene-e mégis pontosabban körülhatárolni azt a szándékot, ami elégséges a krisztusi házasság megkötéséhez? Nem kellene-e a téves elképzeléseket is egy meghatározott körben olyan feltételeknek tekinteni, ame­lyek érvénytelenné teszik a keresztény há­zasságot? És ennek megfelelően nem kel­lene-e komolyabb feltételeket támasztani a keresztény házasságra készülőkkel szemben? Hogyan léphet keresztény házasságra és hogyan várhatjuk el ennek a magasfokú normának a teljesítését attól, aki nem él felnőtt koráig keresztény életet? Hogyan szabad komoly és személyi adottságoknak megfelelő előkészítő kurzusok nélkül há­zasságra engedni azokat, akik manapság 58

Next

/
Thumbnails
Contents