Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - FIGYELŐ - Szegedi László: Felkészítés a szentségi találkozásra
táj régi és jelen szokásait. Ne csak szóval, hanem mozgással, élő képekkel ábrázolják, tegyék változatossá és meglepetéssé az ünnepeket. A teljes együttműködés szükséges ahhoz, hogy mindannyian részesedjünk a szentségek ünnepi örömében. Nemcsak betlehemet és szentsírt lehet felállítani. Szükségesek jó ötletek, ismerni kell közösségünkben, ki az, aki jól fúr-farag, ki a képzett művész, ki az, aki jól énekel és zenél, hogy a hivők egy része se várja sem testben, sem lélekben passzívan az ünnepet. Mindannyian úgy. működjenek közre maguk és mások örömére a szentségi részvételben, mint akik közösen készítik az ünnepi lakomát, hogy azután kipirult arccal maguk is az asztalhoz ülhessenek. így lesz az eukarisztia valóban hálaáldozat, húsvéti asztalközösség, és a belőle áradó minden szentség valóban „jól esik”, vérünkké válik, mert elnyerjük bennük a kegyelmet, mint üdvösségünk zálogát. Ha korunk keresztényei megtanulnak igazán ünnepelni, akkor jól felkészülnek a jövőre is, mert a játék, az öröm századát várjuk. A szentségek pedig valóban örömünknek és testvériségünknek szabad kifejezésformái és az isteni misztériumok kifejezői lesznek. Bennük mór az anyagi valóságukban is az örök élet előízét tapasztalhatjuk meg. Ugyanakkor pedig életünk gyümölcseit termik meg, mert emberségünket Isten képére alakítják. És amikor majd a végső találkozásnál úgy mutatjuk be önmagunkat, mint az Úrhoz való tartozandóságunk töredékes „szimbólumát”, — a föltámadt üdvözítő ránkismer, mint barátaira és testvéreire, kitárja előttünk az örökélet kapuját és felszólít: „Menj be Urad örömébe!” Széli Margit FELKÉSZÍTÉS A SZENTSÉGI TALÁLKOZÁSRA Fények és árnyak a szentségi gyakorlatunkban Szentségi életünkben két ellentétes áramlatnak vagyunk tanúi elméleti és gyakorlati téren. Egyrészt átfogó és intenzív megújulás bontakozik ki szemünk előtt. Ma szentségtanunkat mélyebben átgondoljuk, nagyobb összefüggéseiben értékeljük, amit azután életszerűen megvalósíthatunk. Gazdag és modern irodalma van a megújuló szentségtannak. Történelmi, hittani, lelkipásztori és liturgikus szempontból vizsgálják a kérdést. A keresztény folyóiratoknak is gyakori témái lettek a szentségek. A megújult miseliturgiánk folyamatosan új köntöst ad szentségeinknek, és mind fokozottabban hangoztatjuk híveink méltó felkészítését a szentségek felvételére. A megújulás nem a zsinattal kezdődött, jóval korábban, a hívek köréből indult el. A zsinatnak nincs a megújuló szentségi életről újabb elméleti tanítása, hanem visz- szatekint a keresztény hagyományra és azt a korábbi felfogások felidézésében frissíti fel. A megújulással egyidejűleg felmerültek az ellentétek is. Volt olyan püspök is a zsinaton, akinek az volt a véleménye, hogy ha az Egyház hatni akar a modern világra, okkor ne a liturgiával foglalkozzon. A zsinat után hamarosan divatos téma lett az egyházirend szentsége is. Sokak véleménye szerint a papságot is „át kell értékelni”. Szerintük nem a szentségi, hanem a lelkipásztori tevékenység az elsődleges. Ezzel nem a lelkipásztori munka fontosságát hangsúlyozták, hanem inkább szembeállították a szentségi tevékenységgel, aminek „mágikus jelleget” adtak és ezzel mintegy leértékelték azokat. A zsinat utáni időszakban mindezek következtében szemmel láthatóan megcsappant a misére járók száma. Sokan megbotránkoztak azok közül, akik a szentségek iránti mély, sokszor talán irracionális tiszteletet, ragaszkodást őriztek szívükben. Igaz, hogy sokan a szentségeket csak azért vették fel, hogy igazolják „ők sem pogányok", mások pedig üdvösségük „bebiztosításának” tartották. Ezeknek a kifogásolható magatartásoknak a mélyén is azonban volt valami tisztelet és rejtett értékelés a szentségekkel szemben. A korábbi idők visszásságai mellett mégis gyakori volta mély, őszinte hit és tisztelet a szentségek iránt. Úgy húsz évvel ezelőtt egy idős asszony jött a plébániára, hogy áldoztassák meg a férjét, mielőtt meghalna. Kiderült, hogy a férje református, de ő mégis nagyon szeretné, ha legalább halála előtt „Jézus drága szent Teste” megérintené ajkát. Bizony én is elszégyelltem magam, amikor ezt hallottam és igyekeztem megtanulni tőle, hogyan kell jobban értékelni szentségeinket. Régebben azokban is igény volt a szentségek iránt, akik egyébként nem éltek rendszeres keresztény életet. Ma viszont inkább a szentségek iránti közönyről lehet beszélni, ami még a templomlótogatóknál is gyakori. Általában a házasságrendezésnél nyilvánulnak meg az őszinte vélemények. Egy fiatal asszony még sohasem hallott rendszeres tanítást Istenről. Félévi előkészület volt szükséges számára az esküvőig. Az előírt tananyag az ifjú párt na50
