Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)

1975 / 4. szám - FÓRUM - Mit várunk a prédikációtól (A Teológia ankétja)

Ritkán találkozunk velük a gyóntatószékben, és tudtommal ők is ritkán találkoznak közvetlenül a hívek belső problémáival. A könyv nem elég. Az élőszó is kell."

Sok válasz közül emeljük ki egy egészségügy i dolgozóét, aki főleg ószövetségi szövegek értelmezését igényli és ezzel a hivő közösség csaknem általános panaszát tolmácsolja:

„Nagyon szeretném jól megérteni a vasárnapi evangéliumot, a szentlecke változó részeit, főleg a számomra sokszor új ószövetségi szövegeket. Régen a misszáléból már előre felkészültem a következő vasárnapra. Ma csak ott hallom, és gyakran a Biblia korának szokásait, kifejezéseit sem értem, nem tudom a mi világunkra vonatkoztatni. Jó lenne, ha a pap beszédében nemcsak ismételné ezeket a részeket — ami igen gyakori —, hanem „lefordítaná" a mai nyelvre, alkalmazná életünkre. Mindezt pedig ne csak értelmi tanítással tegye, hanem keresse azt a hangot, amivel a jelenlévők lelkét is képes megindítani."

Jó néhányon hiányolják a szentbeszédek ökumenikus hangját: „A Zsinaton nevelkedett katolikus keresztény a reformációt Isten ügyének tekinti, de mégsem térhet ki az egyháztörténelmi és dogmatikai kérdések elől" (kisiparos); „Tudatosítanunk kell magunkban, — hogy a 2. Vatikáni zsinat és az apostoli igehirdetés tisztázása után már nem volna szabad a keresztény egyházakat egymástól elválasztani" (tanár). „A papnak fáradhatatlanul óvnia kell az ökumenizmus tüzét. Még nem tudunk tökéletesen elszá- •molni a lelkiismeretünkkel. Még sok szeretnivalónk és tanulnivalónk van egymástól” (esztergályos).

Jeles történeti Írónk válasz helyett PRO- MASZKA OTTOKÁR szavait idézi: „Nagy szívvel kell fogadnunk, ami jót találunk, vívta ki azt bár akár a protestáns bibliamagyarázat, akár a vallástudomány vagy a "filológia. Hányféleképpen változott már nézetünk a Pentateuchus első^ fejezetéről s nem tudjuk, hogy az ószövetségi könyvekről az idő folyamán hogyan alakul át a fölfogás ... Ne mondjuk ki tehát az efféle kérdésekben a döntő szót s ne véglegesítsünk semminemű fölfogást... Legyünk meggyőződve, hogy van sokféle terméketlen talaja a lelki világnak s hogy az előítélet, a meg- merevülés, a gondolkodási restség éppúgy ellenkezik az evangélium szellemével, mint a kevélység; sem ez, sem azok nem viszik előbbre az emberiséget s a kereszténységet" (Modern katolicizmus, 45. o.).

Talán nem lesz érdektelen, ha ankétünk keretében egy nemhivő véleményét is ideiktatjuk. A megkérdezett marxista filozófus, aki vallásszociológiai témákkal is foglalkozik, s ebbeli minőségében vizsgálta az istentiszteletek és prédikációk hatását a vallásos emberek érzelmi életére, tudati világára. A vele folytatott rövid beszélgetés eredménye:

Mi az ön benyomása: érdekli-e még az embereket a prédikáció? - Hivő munkatársak segítségével végzett felméréseink arra engednek következtetni, hogy a régi értelemben vett prédikáció nem érdekli őket. Sok helyütt kialakult szokássá vált, hogy a hivők csak közvetlenül az Úrfelmutatás előtt lépnek be a templomba, tehát körülbelül a prédikáció végére. Az egyik belvárosi templomban a hivők egy része kint az utcán vagy a templom előcsarnokában várakozik, s mihelyt a pap befejezte beszédét, visszatér a helyére.

— Lehet-e ma korszerűen prédikálni? - Nem az én dolgom ezt megállapítani.

— Mi foglalkoztatja ma a templombajá- rót? — Az emberek többségét: az erkölcsi kérdések. Hogyan lehet jól élni úgy, hogy boldogan is éljünk, ne veszítsünk jottányit sem emberségünkből és önbecsülésünkből. A szocialista Magyarország már ott tart, hogy az élet minőségének fokozatos és rendszeres javítása után hozzáfoghat az emberi minőségek javításához."

A pap felelőssége

„Az igehirdető pap híd az Isten és mikö- zöttünk - írja egy közgazdász. Nem teológiai eszmefuttatásokat várunk tőle — bár magam is szívesen olvasok ilyeneket —, hanem konkrét választ a közösségi élet problémáira, bajaira, örömeire. Mivel ma a pap is benne él az életben, ismeri a kulturális képzés és a tömegtájékoztatás színvonalát - rádióból, tévéből —, ehhez a szinthez kellene mérnie beszédeit. Jó lenne, ha a pap számára is ünnepi esemény lenne a vasárnapi prédikáció. (Bizony sokszor nem ilyennek látszik.) Kilencven százalékban ez az egyetlen alkalma, hogy találkozhasson híveivel és igazán lényegeset mondhasson számukra."

Úgy véljük, hogy a papság túlnyomó része tisztában van felelősségével. Saját tevékenységét is kritikai szemmel méri, érzékenyen reagál tevékenységének legkisebb visszhangjára is, szívesen vesz minden józan és értékes segítséget. Ezt tükrözi egy buzgónak ismert pap tárgyilagos elemzése is:

231