Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Római rendelkezés a szentségkiszolgáltatásról
Az 0!CA figyelmeztet Isten népének arra a súlyos kötelességére, hogy megközelíthetővé és vonzóvá kell tennie az evangéliumot a kívülállók számára. Ennek eszköze az evangélium hirdetése, illetve az arról való tanuságtétel a keresztény életpélda — elsősorban a közösségi szeretet — által. — A krisztusi örömhír továbbadása minden kereszténynek feladata, papoké és világiaké egyaránt (11; vö: Világiak apostolkodása 2). A lelkipásztorokra, diakónusokra és hitoktatókra természetesen az a külön feladat is hárul, hogy tartsanak olyan előadásokat a felnőttek részére — az ő szintjükön —, amelyeken mindenki résztvehet, s amelyek által megismerhetik az evangéliumot (11; vö: 9—10)10. — A közösségi szerétéiről való tanúságtétel fontosságára itt külön is utal az OICA bevezetője, amikor arra bíztat, hogy a keresztény családok vagy kisebb baráti közösségek szeretettel fogadják körükbe a „szimpatizánsokat”, és példájukkal, szeretetükkel, imáikkal támogassák őket (11—13). b) A katekumenátus. A prékatekumenátus időszaka a katekumenek sorába való felvétellel zárul. E felvétel feltételezi, hogy a jelölt elhatározta, hogy kereszténnyé akar lenni. Ebből következően feltételezi azt, hogy legalább a keresztény hit alapigazságait ismerje, s a hitből fakadó élet — ima, bűnbánat szelleme, közösségi szellem — megtalálhatóak legyenek nála (15; 68—69). — A katekumenátus szándékosan „hosszú ideig tartson, hogy a jelöltek ez idő alatt elmélyülhessenek a hitben" — írja elő a OICA (50, 19). — A hitbeli elmélyülésnek több eszköze van. A rendelkezés kiemeli, hogy nem elég a hitigazságokat megismerni a ka- tekézisek által: a katekumeneknek a keresztény közösség segítségével és példáját követve a Krisztussal egyre inkább azonosuló élet útját kell járniok (19/2). A Krisztussal, illetve az Egyház küldetésével azonosuló élet pedig természetszerűen magával hozza az apostoli magatartás kialakulását. Miként mindenkit, úgy a hitjelölteket is kötelezi a megismert igazság, amely mindig küldetést hordoz magában — felhívást arra, hogy továbbadjuk mindazok felé, akiknek szükségük van rá, akiken segíthetünk vele (19; Missziók 14). c) A lelki megtisztulás és megvilágosodás ideje. Amikor a katekumen a hitben és a Krisztus szerinti életben — elsősorban a szeretetben — bizonyos jártasságra tett szert, és él benne a vágy a szentségek vételére, valamint az egyházi közösség is alkalmasnak ítéli őt erre, akkor következik a „kiválasztás" (electio) szertartása, amelyben a jelöltek kinyilváníthatják kérésüket, és az Egyház elfogadja azt. — A kiválasztás után kezdődik a szentségekre való szűkebb előkészület. Ez időszak célja már nem annyira a tanulás, mint a lelki elmélyülés, — ezért különös jelentőséggel bírnak ez idő alatt a bűnbánat és önmegtagadás tettei, továbbá az elmélkedés, ima és szeretetgyakorlatok (25). d) A beavató szentségek kiszolgáltatása és a misztagógia időszaka. A beavató szentségeket, a keresztséget, bérmálást és eukarisztiát lehetőleg együtt szolgáltatja ki az Egyház a jelölteknek. A beavató szentségek vétele utáni hetek a krisztusi életbe való intézményes bevezetés, az initiatio utolsó szakasza. (Ha a keresztség húsvétkor volt, úgy ez kb. pünkösdig tart.) A miasztagógia időszakának célja az, hogy ezáltal az Egyház új tagja még jobban elmélyüljön a krisztusi életben, mind az egyéni lelkiélet (ima, szentírás-olvasás), mind a közösségi élet (szeretetgyakorlatok, keresztény felelősség, összetartozástudat) szintjén. — Ebben az időben változatlanul nagy jelentősége van a keresztény közösségnek és a kereszt- szülőknek. A keresztszülőnek kell segítenie az új-keresztényt a keresztény életvitel kialakításában. Reá tartozik, hogy a liturgia egyes formáit közel hozza, megmagyarázza számára; hogy mind jobban bevezesse őt a keresztény közösség életébe, stb. A keresztény közösségnek ugyancsak az a feladata, hogy példájával elvezesse őt a krisztusi élet mélységei felé. — A közösségnek, kezeseknek és keresztszülőknek ez időben tehát — ha lehetséges — még fokozottabb szeretettel kell támogatniok a neofitát, családias, közvetlen légkört és fogadtatást biztosítva számára (39, 235). Az OICA eleget tett a zsinati atyák kívánságának, amely szerint „vissza kell állítani a felnőttek számára a több fokozatból álló keresztségi előkészítést (katekumenátust)” (Liturgia 64; Missziók 14), és választ adott a megújuló lelkipásztorkodás egyik lényeges és egyre égetőbbé váló kérdésére. A dokumentum szemlélete és előírásai szervesen illeszkednek az Egyház legősibb hagyományához, mégis várható, hogy néhol ellenkezések kiváltója lesz. Ha azonban a lelkipásztor vagy világi keresztény komolyan végigelmélkedi, hogy mit jelent az evangelizálásra vonatkozó krisztusi parancs a jelenben, s ezután gondolja végig az OICA előírásait, útmutatásait, akkor nemcsak korszerűségét fogja felfedezni, hanem annak számára való konkrét mondanivalóját is.11 18
