Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Sólymos Szilveszter: A bűnbánat-tartás új rendje az Egyház életében
Jegyzetek 1) A további jegyzetekben közülieken kívül a témához vö.: Ordo Initiationis Christianae Adultorum, Vatican. 1972 (Bevezetőjét közli a Natitiane, 1972, 68—86); Cserháti J.: Az Egyház és szentségei, Budapest 1972, (259—274); C. Floristan — M. Useros: Teológia dell'azio- ne pastorale, Roma, 1970, 537—70; Gál F.: A kinyilatkoztatás fényében, Budapest, 1971, 171—72 ;J. Jeremias: Die Kindertaufe in den ersten vier Jahrhundert, Göttingen, 1958; J. A. Jungmann: Katechumenat, in: LThK VI (1961), 51—4; W Kasper (Hg): Christ sein ohne Entscheidung, oder soll die Kirche Kinder taufen? Mainz, 1970, 129—259; 188—206; K. Lehmann: Die kirchliche Verkündigung, angesichts des modernes Unglaubens, in: Handbuch der Pastoraltheologie III. (1968), 637—70; J. B. Molin: Le nouveau ri- tuel de l'initiation chrétienne des adultes, Notitiae, 1972, 87—95; K. Prümm — R. Schnacken- burg stb.: Taufe, in: LThK (1964) 1310—23; Radó P.: A megújuló istentisztelet, Budapest, 1973, 43—45; 223—26; K. Rahner: Die missionarische Sendung des einzelnen Christen in der Begegnung mit den Ungläubigen, in: Handbuch des Pastoralth. III. 671—77; R. Sauer: Der Unglaube als Herausforderung an Religionspedagogik, Diakonia 1972, 6—19; — 2) Vö. Szolgálat 1974 (21), 50—53; — 3) Evangelisation und Katechumenat in der Weltkirche, Concilium, 1967, 148—167; — 4) Uo. 152; — 5) La pastorale du baptéme des petits enfants. Document episcopal, 1965 december, La Maison-Dieu, 1966. 44; —6) Érdekes, hogy egy 1967-es spanyolországi adat szerint a „katolikus Spanyolország" nagyvárosaiban már évek óta jelentős a felnőtt-keresztelések száma. Az 1967 előtti évek átlaga Madridban 400, Barcelonában 400, Valenciában 200, Sevillában 100, stb. — Evangelisation und Katechumenat in der Weltkirche, lh. 155; — 7) M. Dujarier: Die Patenschaft, Concilium, 1967, 105—107; — 8) Vö. pl. P. Berger — Th. Luckmann: Die gesellschaftliche Konstruktion der Wirklichkeit, Stuttgart, 1970, 167—74; — 9) Ordo Baptismi Parvulorum — magyar kiadása: Budapest, 1973, 231—261; — 10) Püspökök 14; Nevelés 9 és Bevezetés; — 11) A katekumenátus tan-anyagára és lelkületére vonatkozóan jó gyakorlati útmutatásokat ad: Ch. Paliard: Die Katechumenats-katechese, Concilium, 1967, 102—105. Sólymos Szilveszter A BÜNBÁNAT-TARTÁS ÚJ RENDJE AZ EGYHÁZ ÉLETÉBEN A 2. Vatikáni zsinat rendelkezése értelmében az Egyház az elmúlt években egymás után újította meg a szentségek eddigi formáit. Legutóbb látott napvilágot a gyónás szentségének megújítása Ordo Paenitentiae címmel 1974-ben. A Liturgikus Konstitució 1963-ban erre a szentségre vonatkozóan még csak ennyit hoz: „Át kell újra vizsgálni a bűnbánat szentségének szertartását és formáját, hogy azok a szentség természetét és hatását világosabban fejezzék ki” (72. pont). A megújítás hosszú ideig vajúdó folyamata végül is igen jelentős dokumentummal zárult: az új Ordo Paeni- tentiae-vel. Sokkal többről van itt szó, mint csupán egyetlen szentség rítusainak felújításáról. Az új Ordo valami alapvetőt sürget: az állandó megtérést és belső megújulást; ennek ad külső formát. A terminológia kérdése Bár a kiadvány címe: Ordo Paenitentiae, ezt a kifejezést gyakran a „reconciliatio" szó helyettesíti (a „confessio”:=gyónás kifejezéssel már nem is találkozik az olvasó). A „paeni- tentia" szó itt nem , .elégtételt", hanem mint a görög „metanoia" megfelelője: megtérést és bűnbánatot jelent. Mivel a „penitencia" sokak fülében az elégtételt idézi fel, azért a szerzők visszanyúltak a szentírási kifejezésekhez: a „reconciliatio" — kiengesztelődést jelent, amely a szentségnek egész mélységét feltárja: Isten kiengesztelt minket önmagával Jézus Krisztusban (vö. 2Kor 5). A liturgiatörténetből ismert, hogy az ősi latin liturgiában valóban a rekonciliáció volt a hivatalos kifejezés a bűnbánók feloldozására és visszafogadására a közösségbe. A magyar elnevezések között mindmáig szinte egyeduralkodó a gyónás elnevezés, ami 19
