Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: Az öröm forrásai szent Pál tanításában
És az Ige, aki Istennél volt és Isten volt, testté lett és miköztünk vert sátrat és mi láttuk- az O dicsőségét. Érdekes felfigyelnünk, Hogy ha arról beszélünk, hogy az Ige felvette az emberi természetei, akkor már előre feltételezzük az embert és a már meglévő emberi természetet, mint létezőt. Nekünk a teremtés önmagától értetődő, az Isten megtestesülését pedig mint nem-magától- értetődőt gondoljuk el. Ebben az az igaz, hogy az Isten teremtő lehetett volna úgy, hogy- önmaga nem válik emberré és nem testesül meg az emberrel alanyi egységben. Ebben az is igaz, hogy mi már az ismert teremtésben élünk, amikor a megtestesü'és misztériumát- átéljük. Mégis, úgy is fel lehetne vetni a kérdést: vajon a teremtés lehetősége nem nyug- szik-e az Isten teremtménnyé-valósulásának a lehetőségén? Az emberi egzisztencia, (existere =kivetni, kidobni értelmet használva) „létbe-dobottságunk" lehetősége azon alapszik, hogy Isten előbb „kidobta önmagát" a teremtett létbe. Ennek egyetlen indítéka pedig az Ő tökéletesen szabad tékozló-pazarló szeretete. Ha pedig ez így van, akkor voltaképpen azt is lehet mondani, hogy a világ, a jelenlegi tényleges világ azért van, mert Isten „a nagy Pazarló"' önmagát eltékozolja, önmagát kiüresíti másba, - abba, akit mi embernek nevezünk. Az Isten abszolút nyitottsága csak úgy tudja magát kiüresíteni, hogy előbb megteremti azt, aki képes lesz őt befogadni. És megjelenik az az ember, — aki éppen a semmi szélén van, - tiszta nyitottság Isten előtt. Ha Isten önmagát önmagából kimondja a nem-istenibe, ezzel a „teológiát” is önmagán kívülre helyezi és ami ebbő! „kijön”, az az igazi „antropológia”, így mondja ki Isten sajátmagát az inkarnációba. És ez a más, akibe Isten önmagát kimondja, az „emberi valóság". Ebbe a teremtésbe az Isten odaadhatja önmagát. Ha Isten az élő- anyagba testesül, akkor ez az új létező az Istenhez legközelebb álló élő valóság lesz, mert maga is Isten: Ez a Jézus Krisztus. Amikor a csendben saját szellemi létünk említett kiterjesztéséről gondolkodunk, akkor valami halvány sejtésünk keletkezhet Isten emberré -levéséről és így lassan jobban megértjük a hit üzenetét. Ha egy ilyen lény, mint mi, abszolút módon tudna alkalmazkodni a Végtelenhez, és ezáltal igazán szabad lenne, tökéletesen ember: olyan lenne mint Jézus, így az ő végtelen titkát átelmélkedve bizhatunk abban, hogy a Végtelenség szerető önközlése valóban közel van hozzánk. Azt hiszem, talán túl sokat műveltük a teológiát, és túl keveset elmélkedtünk ahhoz, hogy valamit megsejtsünk az isteni titokból. Ezért legalább a karácsony hitében értsük meg azt, hogy az ember azért képes a végtelen Lét megtapasztalására (ami a szellemi teremtmény sajátja), mert Isten emberré lett. Minthogy Krisztus „kegyelmének teréből" senki sem tud „kiugrani”, így mi már nem a „tiszta természetet" tapasztaljuk meg. Ezért szabad, sőt kell is azt mondanunk, hogy önmagunkat sem tapasztalnánk meg igazán, ha Isten nem született volna emberré. Ha elfogadjuk azt a néma nagyszerűséget, hogy Isten úgy jelentkezik előttünk, mint Távolság, ugyanakkor lenyűgöző védő Közelség és gyöngéd Szeretet, akkor meglesz a bátorságunk arra is, hogy magunkat kegyelemben és hitben értelmezzük és megközelítsük szívünkben a karácsony élményét. Ez a béke és öröm isteni üzenete a jóakaratú embereknek. Ezért minden bensőséges karácsonyi ünneplés, ha felnő saját lényegének teljességéhez, csak ott végződhet, ahol az Úr közössége van. Ez a közösség, az Egyház, Istent hordozza és a világ előtt képviseli, — a híveknek pedig azt a Testet nyújtja, amelyben az Ige testté lett és miközöttünk lakozik. (Zur Theologie der Weihnachtsfeier: Beiträge zur Christologie, 1974. St. Benno, Leipzig, 62—71. nyomán). Kiss László AZ ÖRÖM FORRÁSAI SZENT PÁL TANÍTÁSÁBAN Isten, aki a Szeretet, maga a határtalan Boldogság és a végtelen öröm is. Ö szólít fel bennünket az örömre: „örüljetek és ujjongjatok azon mindörökké, amit majd teremtek. Mert Jeruzsálemet ’örömnek’ teremtem, és népét ‘ujjongásnak’. örömöm telik majd Jeruzsálemben és ujjongani fogok népemen" (Iz 65,18 k). Ahol Isten kapcsolatba lép és érintkezik teremtményeivel, ott mindenütt kigyúlnak az öröm tiszta fényei, örömujjongás árad el az egész természeten: „örüljön az ég és ujjongjon a föld, vele együtt zengjen a tenger s ami benne van! Vigadjon a rét és minden virága, örüljenek az erdők fái az Úr színe előtt!’’ (Zsolt 96,11 k) Isten közelsége elsősorban a tisztaszívű emberekben ragyogtatja fel az örömet: „Világosság ragyog fel az igaznak, az ártatlan szívet öröm tölti el. örüljetek hát, iga211
