Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: Római rendelkezés a szentségkiszolgáltatásról
nem keresztelt felnőttek kereszténnyé avatásának, és a megkeresztelt, de a keresztény hitet nem ismerő felnőtteknek az eukarisztiához és a bérmáláshoz vezetésének új rendjét, mert az utóbbi is a beavató szentségekkel foglalkozik, hanem sokkal inkább azért, mert az említett megkeresztelt felnőtteknek (és nagyobb gyermekeknek) hasonló utat kell végigjárniok, mint a katekumeneknek. — Érthető tehát, ha ilyen esetekben is előírja a „hosszú előkészületet" (296), a hitismeretekben és a krisztusi életben való elmélyülést, amelynek egyes állomásait — a katekumenátus fázisaihoz hasonlóan — bizonyos beavató szertartások pecsételik meg (300—302), továbbá a keresztény szeretetközösségnek és egyes tagjainak — a kezeseknek, keresztszülőknek — szerepét. A rendelkezés egész szelleme azt sugározza, hogy a szentségek nem szent dolgok, amelyeket valamilyen ünnepélyes alkalommal — pl. az esküvőkor — az ünnepélyesség emelésére szolgáltatunk ki, hanem a Krisztusban és Egyházában élő, és benne növekedni akaró személyek hitének és Krisztus felé tartó életének jelei, állomásai, amelyek tehát csak akkor felelnek meg hivatásuknak, ha valóban ilyen Krisztusból élni akaró személyek veszik azokat. (Ezt a tényt húzza alá az az utasítás is, amely az említett megkereszteltek számára is előírja a szentségekhez járulás után a hitben és a keresztény közösségben való elmélyülés további intézményesített időszakát, a misztológia idejét (305). A katekumenátus felépítése az új rendelkezés alapján 1) A rendkívüli esetek Az OICA amellett, hogy közli a krisztusi életbe való beavatás rendes útját, ti. előírja a katekumenátus lépcsőinek végigjárását (1. fejezet), szól arról az esetről is, amikor a körülmények lehetetlenné teszik, hogy a jelölt a teljes utat megtegye, a katekumenátus minden szertartásán résztvegyen (2. fejezet). Ilyen esetekben egy egyszerűbb szertartást ír elő (A Magyar Kát. Püspöki Kar egyelőre ezt a szertartást adta kezünkbe9). A rendelkezés rugalmasságára jellemző, hogy lehetőséget ad arra, hogy egy szertartás keretében kerüljön sor a teljes beavatásra és a szentségek vételére, de azt is megengedi, hogy initiatio egyes helyi körülményeknek megfelelő szertartásait alkalmazzuk, és nem az összesét. Annak eldöntését, hogy mely szertartások szerepeljenek, a lelkipásztorra bízza (274—277). E rugalmasság oka, hogy a katekumenátus szertartásai csupán a hitben való elmélyülés jelei és közös megünneplései, amelyeknek így másodlagos jelentőségük van a krisztusi életbe való bevezetéssel szemben. Nyilvánvaló viszont, hogy ha egyes szertartások el is hagyhatók bizonyos esetekben, sosem hagyható el magának a hitben való elmélyülésnek folyamata. Az OICA hangsúlyozza, hogy a keresztségre minden esetben csak akkor kerülhet sor, ha a jelölt komoly hitbeli felkészültségről és Krisztus és a szentségek iránti erős vágyáról a keresztény közösség és képviselői megbizonyosodtak, valamint ha már élő kapcsolatban van a keresztény közösséggel (241—242; 277). Sőt a halálveszélyben való keresztelés esetében (lásd az OICA 3. fejezetét) is feltétele a felnőttkeresztségnek, hogy a jelölt — ha nem volt még katekumen — a Krisztushoz való megtérés őszinte és félreérthetetlen jeleit mutassa (nem elég az általános istenhit), továbbá hogy ígérje meg: meggyógyulása esetén résztvesz a keresztséget általában megelőző kate- kézisen, s ezáltal is törekszik a Krisztus-hit mélyebb megismerésére (279). Vagyis az új rendelkezés tud ugyan a rendkívüli esetekről, amikor a hitben és a közösségben való elmélyülés egyes állomásait jelző szertartások elhagyhatók, de nem ismer olyan lehetőséget, ahol maga ez az elmélyülés elhagyható volna. Szükséges tehát, hogy részletesen megismerkedjünk a katekumenátus teljes rendjének felépítésével, légkörével, hiszen ha egyes rítusait el is kell hagynunk a jelenlegi gyakorlatban, lelkületét, szellemét nem hagyhatjuk figyelmen kívül. 2) A katekumenátus teljes rendje Az OICA a katekumenátus három időszakát különbözteti meg: a prékatekumenátust, a ka- tekumenátust és a megtisztulás- megvilágosodás idejét, amely közvetlenül megelőzi a szentségek vételét. E három lépcsőhöz csatolja a szentségek vételét követő „mysztagógia" időszakát. Mindegyik időszak egy szertartással zárul, amely egyúttal jelzi a következő fázisba való átlépést. Amint a szentségek a hit jelei, úgy e szertartások is a hitben való elmélyülés lépcsőinek jelei és közösségi megünneplései, illetve egyházi megpecsételései. a) A prékatekumenátus ideje az első időszak, amelyben a jelölt érintkezésbe kerül a kereszténységgel, elkezd érdeklődni iránta, majd úgy dönt, hogy kereszténnyé akar lenni. 2 TEOLÓGIA 17
