Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az évközi 31. vasárnaptól Advent 4. vasárnapjáig
Krisztus egész működésének az a célja, hogy az Atya nevét megismertesse az emberekkel (Jn 17,26). Ezért nem keresi a saját dicsőségét, nem ünnepelteti magát. Szavai, tettei, csodái azt célozzák, hogy az emberek higgyenek az Atyában, aki úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16). Saját magáról csak azt bizonyítja, hogy ő a Fiú, akit az Atya szeret, vezet, s akit megdicsőít földi érdemeiért és magához emel. A példák megvilágítják előttünk a tanúságtétel menetét. János bízik abban, aki utána jön és nagyobb nála, s ezt a bizalmát akarja átadni hallgatóinak. Krisztus bízik abban az Atyában, aki őt küldte és aki földi feladatok elé állította. Az a törekvése, hogy az Atya iránti bizalmat és hódolatot átadja az embereknek, akik hisznek. A keresztény élet így lesz tanúságtétel. Valamiképpen mindnyájan „az igazi világosság” tükröződései vagyunk. Meggyőzően csak józan és kitartó vallási élettel lehet másokat megnyerni. Pál apostol úgy látja, hogy ebben van derű, azaz lelki béke és van küldetéstudat, a lelket nem oltják ki, a prófétai beszédet nem vetik meg, kerülik a rosszat, követik a jót és törekszenek a békességre. Akiben a kereszténység csak hagyományos szokások követése, az nem tudja életét maradék nélkül rábízni Istenre. Hit és szeretet csak igazi megismerésből fakad. Advent 4. vasárnapja (2Sám 7,1—5.8b— 11.16; Róm 15,16—27; Lk 1,26—38). A Messiás mint uralkodó Az ószövetségi jövendölések sok vonással vetítik előre Krisztus megváltói működését és hatását. Ő lesz a Melkizedek rendje szerint való főpap, aki új áldozatot mutat be, ő lesz a jó pásztor, az új szövetség szerzője és Isten szenvedő szolgája, aki kiengeszteli a világ bűneit. Itt most a Dávidnak adott jövendöléssel találkozunk, amely szerint a Messiás uralkodik örökké és országának nem lesz vége. Mi először is az apostoli igehirdetés merészségét csodálhatjuk meg, amely ránk hagyta ezt a képet a Megváltóról. Eljárásuk a földi gondolkodás megcsúfolása volt. Krisztus születése, názáreti magánya, nyilvános működése és kereszthalála igazán nem árult el uralkodói vonásokat. Visszautasította azt a messiási eszményt is, amelyet kortársai vártak, hogy ti. politikai szabadító és földi javakot hozó király legyen. A látszat inkább az, hogy gyengeségben jelent meg és az emberi erőszak áldozata lett. Hogyan teljesült mégis a jövendölés? Krisztus maga utalt uralmának szellemi természetére, amikor kijelentette, hogy országa nem ebből a világból való, s hogy az ő küldetése az igazság mellett való tanúskodás. Az apostolok ezt az uralmat ismerték fel és ezt kezdték hirdetni. Szent Pál a mai leckében összefoglaló képet ad róla. Krisztusban nyilvánosságra jutott az a titok, amelyre ősidők óta csend borult, az ti. hogy az emberiségnek van reménye, mert az Atya személyválogatás nélkül mindenkit meghívott az üdvösségre és mindenkinek elővételezi hozzá a segítséget. Krisztus megerősít bennünket, hogy ezt az evangéliumot kövessük és terjesszük. A földön az ő uralma láthatóan megnyilvánul abban, hogy az „egyedül bölcs Istennek a dicsőségét” világszerte hirdetjük és munkáljuk. Krisztus eljövetele óta a föld nem az emberi tapogatózás színtere csupán. Felismertük, hogy Isten elkötelezte magát nekünk és irgalma- san célhoz vezet. Ezért gyarlóságaink ellenére is érezzük, hogy beteljesült az ősi felhívás: uralkodjatok a föld erői és képződményei felett (Tér 1,28). Külsőleg az egyénnek és az Egyháznak az élete is inkább a gyengeség jegyeit viseli, a hitben mégis átéljük a Krisztus uralmában való részesedést, mert a végső győzelem biztos. Aki fáradozással keresi az igazságot, az tudja, hogy egyszer majd megtalálja. Aki szomorúan hordozza az élet keresztjét, tudja, hogy egyszer végleges vigasztalást kap. Aki átéli az igazságtalan bánásmód keservét, az is tudja, hogy egyszer minden napfényre kerül. Aki a betegség és a haláltusában megtapasztalja az ember elesettségét, az is remélheti, hogy sorsát az élet urához kötötte. Ugyanakkor a pozitív befektetések területén is reménynyel nézünk a jövőbe. Hibáink elleni küzdelem nem fölösleges, mert egyszer véglegesen kialakul bennünk Krisztus képe. Imáink, kéréseink nem hiábavalók, mert egyszer teljes meghallgatást kapunk. Munkánk és fáradozásunk nem végzetszerű kényszer, hanem elszegődés Isten napszámába, s tőle örök jutalmat kapunk. A szeretet szolgálata és a békesség keresése nem hiú ábránd, mert már itt érezzük áldásait és egykor megtapasztaljuk, hogy van maradék nélküli szeretet és van teljes béke. Krisztus uralma most még az advent homályában van. Ahhoz segít, hogy vele együtt küzd- jünk, s ebben a küzdelemben szerezzük meg az örök jövőt. Gál Ferenc 171
