Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - FÓRUM - Tomka Ferenc: Az új liturgia lehetőségeiről
FORUM AZ ÚJ LITURGIA LEHETŐSÉGEIRŐL (Reflexiók Kovács Tádé írásának kapcsán — Teológia 1974/4, 239—40) A szerző sok lényeges problémát érint írásában, amelyekkel érdemes volna egyenként is foglalkozni. Most azonban, anélkül, hogy egyes jövőbemutató szempontjaival egyetértésünket fejeznénk ki, más gondolataival talán vitatkoznánk, vagy részletesebb kifejtést kérnénk, néhány rövid tételben szeretnénk rámutatni arra, hogy az általa érintett liturgikus problémák nem egyszer megoldhatók a mai előírások keretei között is. (Ez természetesen nem változtat azon a tényen, hogy ismételten sürgetnünk kell a liturgia életközeibe hozatalát, érthetővé, közösségivé tételét stb. — már csak azért is, mert sokan nem ismerik még eléggé, illetve nem használják ki eléggé az adott lehetőségeket sem.) A zsinat óta nemcsak az egyházi év egészének vagy a „szent háromnapnak" liturgiája újult meg, hanem teljes egészében új formát kapott mind a hét szentség kiszolgáltatásának liturgiája is. Ami azonban a szertartások megújításánál jelentősebb, megújult a liturgia szelleme is. — Igen, „új bor új tömlőbe való" — És valóban nincs nagyobb kontraszt, mint amikor a megújult liturgiát a megújult szellem figyelembevétele nélkül akarja valaki végezni; — pedig sajnos úgy tűnik, ez gyakran előfordul. — Lássuk tehát, melyek az új liturgiának a hozzászólásban felvetett problémákra különösképpen is választ adó alapszabályai. 1. A tormákról általában Néhány éve hangzott el olyan állítás, hogy a mai embernek nincs érzéke, nincs igénye a liturgia iránt: de ez a vélemény már régen a múlté. A jelen tapasztalatainkon túl a közösséglélektan, illetve a szociológia rámutat, hogy minden közösség megalakulása után rövidesen szükségképpen létrehozza a maga formáit. Igaz azonban, hogy amíg alkotói számára a formák tartalma és jelentése elevenen él és gazdag érzelmi tartalommal bír, addig a későbbi generációk előtt a jelek jelentésüket veszíthetik, kiüresedhetnek. Ami a liturgiát illeti, egyrészt valóban lehetnek (és vannak is) olyan, a liturgia lényegét nem érintő formák, amelyek éppen korhozkötöttségük miatt kiüresedtek sokak számára: ilyen pl. az említett füstölés. Ezek nagy részét azonban megszüntették az új liturgikus előírások, míg a „maradékot" bizonyára az idő, vagy a további rendelkezések fogják megszüntetni. — Másrészt azonban vannak olyan jelek és formák, amelyek a kereszténység legmélyebb misztériumait próbálják szemléltetni — ilyenek pl. a szentségi jelek —, mégis sokszor távolállnak maguktól a keresztényektől is. — Ez a tény azonban nem a jelek rovására írandó, hanem a lelkipásztorkodáséra, amely nem magyarázta meg eléggé e jelek mondanivalóját, illetve a misztériumokat, amelyeket jeleznek. (Hogy csak az egyik legismertebb példára hivatkozzunk: hány keresztény nem is sejti a keresztelés mély — és nagyon ösz- szetett — szimbolikájának jelentését!) — A mai liturgia legfontosabb jelei, formái meg- magyarázhatóak, illetve olykor eleve érthetőek volnának akkor, ha a résztvevők ismernék a kereszténység misztériumait. — A lelkipásztorkodás feladata tehát e téren az, — amit az új rendelkezések nemcsak lehetővé tesznek, hanem gyakran elő is írnak, — hogy magyarázza meg a kereszténység nagy igazságait, és azoknak a jelekkel való kapcsolatát. Ez a magyarázat egyrészt az előkészítő beszélgetéseken történik, másrészt — a rendelkezések széleskörű ilyenirányú engedményei értelmében — magának a szentségnek kiszolgáltatása közben. Ami a szertartásokon belüli közvetlenséget illeti: Ha a szertartáskönyv azt írja elő, hogy a lelkipásztor „ilyen vagy hasonló szavakkal” világítsa meg a szertartás jelentőségét, akkor mindig módunk van arra, hogy a magyarázatot a jelenlevőkhöz méretezzük és ne szószerint (és ne szenvtelen hangon) olvassuk fel a csupán útmutatásul szolgáló magyarázat-példát. A liturgia számos „másodlagos" formájáról még annyit mondhatunk, hogy amíg megfelelő magyarázattal a lehető legközelebb 172
