Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az évközi 31. vasárnaptól Advent 4. vasárnapjáig
érkezik, mint megváltó, másodszor úgy, mint bíró. Krisztus gyakrabban a szolgák képével világította meg a virrasztás szükségességét, itt egy másik, igazi ókori képet használ, a menyegzőre hivatalos lányok viselkedését. A példabeszéd mint szónoki alakzat csak egy gondolatot akar kihangsúlyozni. A jelen esetben azt, hogy a döntő órában készen kell lenni, különben minden meghívás és kiválasztás elveszti értelmét. Ezért nincs jelentősége az olyan részletnek, hogy pl. az okos lányok miért szívtelenek és miért nem osztják meg saját olajukat a többiekkel, vagy annak a részletnek sem, hogy a meghívottak fele balga és gondatlan. Mi a virrasztás a mi keresztény életünkben? Tudatosítása annak, hogy életünk határozott cél felé tart, éspedig az isteni örömben való részesedés felé. Ez a hit mint felemelő érzés reményt szül és segít arra, hogy az élei feladatait szeretettel vállaljuk. A munkán, a szórakozáson, szenvedésen és csalódásokon túl kell, hogy mindig felderengjen előttünk a bennünket váró és a felénk közeledő Krisztus képe, aki a győzelem koszorúját megadja mindenkinek, „aki örömmel várja eljövetelét” (2Tim 4,8), Évközi 33. vasárnap (Péld. 31,10—13.19— 20.30—31; 1Tesz 5,1—6; Mt 25,14—30). Az idő értékesítése Az idő értékesítéséről szó lehet természetes és vallási szempontból. A modem szervezett ipari és társadalmi élet üteme egyetemesen megköveteli a kellő időbeosztást és a helytállást. Egyik ember munkája a másikéra épül, azért a gondatlanság és a zavar az egész közösségnek ártalmára van. Ebből a szempontból az idő valóban pénz, azaz különleges érték. A vallásos időszemlélet nem akar mást, mint amit az emberi élet megkövetel, hanem ahhoz segít, hogy a természetes élethez hozzáadjuk a maga- sabbrendű szempontokat, illetőleg tudatában legyünk annak, hogy a földi idő nem olyan futószalag, amely mindenkit beállít valamilyen kötelességteijesítésbe és utána kidobja a semmibe. A keresztény tanítás szerint az idő az örökkévalóságnak az előtere, a földi élet az örök élet nyitánya. A földi és az örök élet összefüggése már ott van az Ószövetségben. A mai olvasmány szerint az az istenfélő asszony, aki hitéből kiindulva teljes odaadással szolgálja családját. Az Újszövetségben az apostol éppen a mai leckében mondja, hogy a keresztény ember érezze magát „a nappci és a világosság” fiának, aki tevékenységre van hivatva, nem éjszakai álomra. A keresztény hagyomány a Krisztustól emlegetett talentumokat sohasem korlátozta csupán a kegyelmi adományokra, hanem értette rajtuk mindazokat a képességeket, eszközöket és lehetőségeket, amelyek alapján kibontakoztathatjuk életünket. Az örök élet szempontjából adomány a testi erő, a szellemi képesség, a segítő környezet és a kegyelmi megvilágosííás vagy ösztönzés. De adomány lehet a betegség, az akadályozó környezet is. Hiszen ezek teszik próbára a hitünket, bizalmunkat és kitartásunkat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi egykor elsősorban nem munkáink gyümölcsét visszük Isten elé, hanem magunkat. A képességeknek és az adományoknak a kamatoztatása abban áll, hogy mi magunk válunk tökéletesebbé. Ha tudom, hogy a kapott talentumok mögött az isteni gondviselés áll, akkor nem keseredem el, ha úgy érzem, hogy kevesebbet kaptam, de akkor sem bizakodom el, ha úgy látszik, hogy többet bíztak rám. A több és a kevesebb csak emberi megítélés. Valóban nagy öröm az, ha tudásunkkal és munkánkkal másokon segíthetünk, vagy szavunkkal és példánkkal közelebb vihetünk másokat Istenhez. De meg kell látni azoknak a talentumoknak az értékét is, amelyeket az emberi meggyőződés szerencsétlenségnek tart. Az idő értékes akkor is, ha szenvedéseinkkel kiegészítjük azt, ami híja van Krisztus szenvedésének (Kol 1,23). Isten országa épül azok által is, akik gyakorolják a türelmet, elviselik gyenge vagy lehetetlen embertársaikat, akik a gyűlöletet szelídséggel viszonozzák, vagy akik minden összeomlás után mernek újra kezdeményezni. Krisztus király vasárnapja (Ez 33,11—12.15— 17; 1 Kor 15,20—26.28; Mt 25,31—41). Krisztus uralma A három szentírási hely három oldalról világítja meg Krisztus uralmát. Ezekiel jövendölése a pásztor képével és földi színekkel jelzi a kegyelmi gondoskodást. Isten összegyűjti a szétszórt népet, hazavezeti, őrködik fölöttük és begyógyítja sebeiket. A kép eredetileg a fogságban levő népet vigasztalta, de mint előkép, lelki értelemben a Messiás országára vonatkozik. Krisztus földi életében bemutatta, hogy keresi azt, aki veszni indult, tanított, gyógyított, vígasztalt és a mennyei Atya felé irányította az embert. Tevékenységét egyházán keresztül folytatja: megbocsátja a bűnöket, részesít a hit világosságában, megtanít imádkozni, a szentségekkel megerősít és éb- rentartja bennünk az örök élet reményét. A hivő meggyőződik arról, hogy Krisztus uralmának elfogadása magasabbrendű éle168
