Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az évközi 31. vasárnaptól Advent 4. vasárnapjáig
tét, sőt az élet teljességét jelenti (Jn 10,10). Uralmának célja nem az, hogy neki alattvalói legyenek, hanem az, hogy magához emelje azt, aki bízik benne és részesítse dicsőségében (Jn 17,24). Pál apostol szövege már úgy mutatja be, mint az örök élet urát. Fölment a mennybe, onnan irányítja az üdvösség történetét. Saját emberi természete szerint már legyőzött minden ellenséget, amely dicsőségét veszélyeztetné. Uralma arra terjed ki, hogy ezeket az ellenségeket a mi számunkra is legyőzze. Azzal teszi meg, hogy erőt ad a test gyengeségének leküzdésére, a rossz hajlamok megfékezésére, a bűn kerülésére és az erény gyakorlására. Utolsó ellenségként legyőzi a halált az egyetemes feltámadásban. A hitben átéljük, hogy minden jóra képesek vagyunk annak segítségével, aki megerősít bennünket (Fii 4,13). Minél több hittel és reménnyel nézünk a jövőbe, minél inkább gyakoroljuk a szeretetet, a türelmet, a megbocsátást, annál inkább tanúságot teszünk Krisztus uralmáról. Ő általunk akarja enyhíteni a szenvedést, a szomorúságot, általunk akarja orvosolni az igazságtalanságot, a szegénységet, a tudatlanságot és végül általunk akarja meggyőzni az embereket arról, hogy a mennyei Atya szereti őket, irgalmas hozzájuk és gyermekeivé fogadja őket. Aki ezzel a tudattal dolgozik és keresi a kapcsolatot az emberekkel, az Krisztus uralmát terjeszti és az ő társa lett a megváltás megvalósulásában. ,Az evangélium a bírói tisztét emeli ki. De figyeljük meg, hogy mennyi tapintat és megértés van szavaiban. Az ítélettel nem ijesztgetni akar. Nem a rejtett bűnöket és a különleges erényeket keresi, hanem egy dolog lesz döntő: megláttuk-e embertársainkban őt magát és igyekeztünk-e úgy viselkedni velük szemben, mintha Krisztus maga állt volna előttünk? Különösen vonatkozik ez a szenvedőkre, az elhagyatottakra, szerencsétlenekre. Isten országa tehát mint követelmény itt van körülöttünk embertársainknak a bajaiban és szükségleteiben. De itt van a kegyelmi segítségben is. Ha Krisztus azonosítja magát a rászorulókkal, akkor azonosítja magát azokkal is, akik az igazságosságot, a szeretetet és önfeláldozást gyakorolják. Ö maga ad erőt hozzá, hogy országát ilyen gyakorlati módon szolgáljuk. Advent 1. vasárnapja (63,16b—17.64,1; iKor 1,3—9; Mk 13,33—37). Keresztény magatartás Ma a biológia és a lélektan sokat foglalkozik az állatok magatartásával. Tanulmányozza, hogy mi bennük az öröklött és a szerzett tulajdonság. Úgy gondolják, hogy ezek az adatok világot vethetnek az ember fejlődésére, szellemi képességeinek kialakulására. Magunknak, tetteink rugóinak a tanulmányozása bennünket is önismeretre nevelhet és hozzásegíthet a jellem kialakításához. De nekünk meg kell látnunk, hogy életünk nem csupán természetes keretek között folyik. Vannak olyan hatások, amelyek nem belülről, nem is környezetünkből erednek, hanem természetfölöttiek. Hagyományosan úgy nevezzük őket, hogy kegyelmi adományok, Isten személyes közeledésének következményei. Már az ószövetségi próféta meglátta, hogy Isten úgy tekint népére, mint atya, s erőt ad neki, hogy visszatérjen a helyes útra. Közeledése olyan mint a lángé, amely meggyújtja a rozsét és felforralja a vizet. A keresztény tanításban még világosabbak ezek a tételek. Tudjuk, hogy Isten gyerme- mekeivé tesz bennünket, a Szentlelket árasztja ki ránk, Krisztus a szentségekben saját magához tesz hasonlóvá. De mindezt úgy, hogy mi magunk is akarjuk és hatásait felhasználjuk. A szentieckében Pál apostol azokat a kegyelmi ajándékokat sorolja fel, amelyeket a hit és a megigazulás ad: akik befogadják Krisztust, azok gazdagok lettek a tanításban és az ismeretben. Új meglátást kaptak Istenről, a megváltásról, az élet céljáról és az emberi kötelességekről. Megvan az a megnyugtató érzésük, hogy az igazságot birtokolják. Az is külön ajándék, hogy „a tanúságtételben szilárdak lettek", mert megkapták a bátorság és a kitartás kegyelmét, Ügy tekintik magukat, mint akik Krisztus küldöttei, hogy őt képviseljék, az ő lelkületét utánozzák és viselkedését tükrözzék a világban. Aki hisz, annak szeme a jövőbe tekint és bizalommal várja Krisztus napjának eljövetelét. A jószándék, a küzdelem, az igyekezet nem hiábavaló, mert Krisztus mint bíró egyszer mindent a maga helyére tesz, s mindenki látni fogja, hogy mi lett munkájának a gyümölcse. Az evangélium összefoglalja egy képbe azt a kérdést, hogy a kegyelmi adományokat milyen magatartással kell felhasználni: a hivő érezze magát olyannak, mint az a szolga, akire ura rábízza otthonát és vagyonát, amíg távol van. Nem a szolgaságon van a hangsúly, hanem azon, hogy menynyire hűséges és hogyan bánik szolgatársaival. A kinyilatkoztatott tanítást, a kegyelmi megvilágosítást és a belső ösztönzést azért kaptuk, hogy érezzük Isten előtti felelősségünket és alakítsuk ki embertársainkkal azt a kapcsolatot, amelyet úgy lehet tekinteni, mint az „Isten Fiának, Krisztusnak a közösségét”. Itt magától értetődő követel169
