Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TÁVLATOK - Utak és megoldások
öntenünk. A bibliai vallás helyes metamorfózisa az eljövendő kor életkérdése. Hogyan történhet az átváltozás? Csak abból az ősi hitből fakadhat, ahonnan maga a Biblia is származik: olyan forrásból, amely mindig van, az Ürök-Igazból, aki Ember és Isten, Egzisztencia, és Transzcendencia! (Vö. Seine Rede geschah zu mir, München, 1965. 23.) ERNST BLOCH: A Biblia forradalmi könyv A marxista valláskritikus a Bibliában véli lelledezni azokat az igazságokat, amelyek a társadalmi igazságtalanságok gyökeres megváltoztatásához segítenek. Kiemeli azokat a szentírási helyeket, ahol a próféták és Krisztus nyíltan fellépnek a szegények védelmében, az elnyomottak felszabadítása érdekében. Ebben az emberi megvilágításban dolgozza fel a Szentirás egész mondanivalóját. Ugyanaz a Brecht, aki undorodva gyűlölte a „papos ködösítést”, ha a legkedvesebb olvasmányáról kérdezték, ezt válaszolta: „Nevetni fognak: A Biblia!" Kissé nagyképűen és ugyanakkor meglepően hatott azokra, akik a felvilágosodást összekeverik az ismeretterjesztéssel. Olyasmiről, mint amiről Brecht a Johannában és a többi darabjában beszél, nem esik szó a Bibliában. Nem sokra értékeli a Bibliában a mannáról szóló eseményt, amely az égből hullott alá, sem a feltámadás-történeteket, amelyek az üres sírnak leírásához kapcsolódnak. Ö csak egy misztérium beteljesedését kívánja: az eljövendő Emberfia vágya helyett inkább azt, hogy „ne hagyj soha szégyent érnem!” Zeusz is, aki Prométheuszt sziklához táncoltatta úgy állt előttünk, mint a transzcendencia istene, a farizeus-módra büntető Isten, aki pogány módon a magasságbeli szférában honol. Ami a Bibliát valóban elválasztja a bálványimádástól, az a krisztocentricitása. Még a papi hagyományokban szerkesztett és áthagyományozott biblia-szövegek is tartalmazzák Izrael igazi fiainak Isten elleni zúgolódását. így a pogány és a bibliai vallás között elég sok összefüggés van, legalábbis átfedés. Magát az áldozatot a hatalmasságok előtt leborulva mutatták be. Vértől csepegő oltárok, rajtuk a leölt állatok: mintegy emlékeztetnek a régebbi Moloch-kultusz emberáldozataira. És mégis ezen kultusz ellenére vagy talán éppen ezért, a Bibliában található meg a leghatározottabb tiltakozás és felszólítás az uralom elleni lázadásra. Leírja a harcot a palotákkal, a békés együttérzését a kunyhókkal, az oltár gazdag kincseit és a szegények keserves éhségét. Már Ámosz próféta is hirdeti: „Megvetem, gyűlölöm ünnepeiteket... vigyétek előlem harsány énekeiteket, hárfáitok hangját hallani sem bírom" (5,21 kk). „Halljátok ezt ti, akik eltiporják a szegényt és szorongatjátok az országban a szűkölködőket! . . . Csökkentjük a mértéket, növeljük a sékelt, meghamisítjuk a mérleget, hogy megvehessük pénzért a szegényt, egy pár saruért a szűkölködőt és eladhassuk a gabona ocsúját" (8,4 kk). Igen, ez is Biblia! Különben hogyan lehetett volna „biblia pauperum", a szegények bibliája a legszorosabb értelemben véve, az itáliai, az angol, a francia, a német parasztháború idején, sőt a Cevenne-i felkelés idején, közvetlenül a francia forradalom előtt? Zeus-szal, Jupiterrel, Mardukkal, Ptah-hal, sőt még Vitzliputzli-val sem érhették volna el azt a hatást, mint amit Thomas Münzer az egyiptomi kivonulással és a radikális követelményű Jézus hirdetésével elért. És a reformátor Luther joggal nevezte a Jelenések könyvét „minden népvezér bűvös zsákjának”. Ő már messze járt attól, hogy a Bibliából „egy kegyes urat teremtsen”, inkább a szenvedést, a keresztet hirdeti, mint a keresztény életsors igazi osztályrészét. A Biblia azonban még a legkevésbé sincs kimerítve; bár ez a kijelentés nem szolgál örömére mindazoknak, akik korunkban a Bibliát szívesen nevezik kimerítettnek és elavultnak. A Biblia a fáraók előnyének és mindazok érdekének a leghevesebben ellene mond, akiknek a Biblia bilincseket betakaró fantáziavirág csupán. Ezért kell minden olyan hamis törekvést elhárítanunk, amivel legsajátosabb területünket, a Biblia világát akarják megszállni. (Vö. Atheismus in Christentum, Frankfurt, 1968. 20—22) Sz. A. 166
