Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Démonhit és Szentírás
megszállottság kérdését eddig is óvatoscn kezelte, s ma a parapszichológiái vizsgálatok még nagyobb óvatosságra intenek. J. de Tonquedec abbé 40 éven át volt a párizsi egyházmegye „exorcistája”, s az ilyen jelenségekkel foglalkozó könyvében azt írja, hogy a megszállottság biztos esetével nem találkozott10. Az ideggyógyász J. Lhermitte az evangéliumok alapján elvileg elfogadja a megszállottság lehetőségét, de ő is azt vallja, hogy hosszú praxisában nem fordult elő ilyen eset11. A démonológiai kérdés tehát problematikus. De mi legyen a hivő konkrét magatartása és milyen elvek alapján magyarázzuk a Szentírást? Fogadjuk el Haag véleményét és a mítosztalanítás szabálya szerint a sátán helyébe mindenütt helyettesítsük be a bűnt? Túl egyszerű megoldás lenne, ha ilyen alapon „elbúcsúznánk az ördögtől". A hagyományból merített érveknek akkor is maradna súlyuk. De még a Szentírás adataiban is maradnak megoldatlan problémák. Ha tagadom az ördög személyes létét és csak a bűnnek vagy az irracionális rossznak a jelképét látom benne, még mindig tisztázni kell azt a kultúrtörténeti és antropológiai hátteret, amely rávitte az embereket az ilyen megszemélyesítésre. Azt is igazolni kellene, hogy a démonizáló tendencia a pogány világból ment át a Szentírásba. A megváltás valóban abban áll, hogy Krisztus megjelenítette közöttünk Isten szeretetét, amely semmiféle rossz előtt nem inog meg, hanem érvényesíti erejét, és ezt kétségtelenül képekkel is lehet szemléltetni. De ahogy A. Schmied kifejti, azt is meg kell magyaráznunk, hogy az ember erre a szeretetre miért válaszolt akkora gyűlölettel, illetőleg, hogy ez a szeretet miért provokált ki olyan heves ellenállást. A látszat az, hogy az ember attól fél legjobban, aki a legnagyobb jót hozza, s azt gyűlöli, aki a szabadságát legjobban tiszteletben tartja12. J. Moltmann szavával élve az „ördögi körök” az egymásközti viszonylatban is jelentkeznek. A kegyetlenség, elnyomás, kizsákmányolás, élvezethajhászás olyan mérveket ölthet, hogy hajlandók vagyunk démoni hatásról beszélni. Vegyük még hozzá azt, hogy általában a szenvedés és a halál jelenléte miatt az ember az életét különben is mindig veszélyeztetettnek érezte, tehát a lét titka és a rossz titka valahogy egybefonódott. Ezért nem csoda, ha a tapasztalaton túli világban is keresett rá magyarázatot. A kinyilatkoztatás azt tárja elénk, hogyan fordult a személyes Isten a bűnös ember felé és hogyan vezeti az örök cél felé. Minden más problémát csak annyiban érint, amennyiben ezt a tételt megvilágítja. Még a teremtést is ebből a szempontból nézi. Méginkább áll ez a szellemi teremtmények kilétére és szerepére. A bűnnel kapcsolatban azt a tanítást kaptuk, hogy az ember egyénileg és közösségileg felelős a rosszért, s hogy Krisztus a mi bűneinket vette magára, a mi gonoszságunktól váltott meg. De győzedelmeskedett minden olyan hatalom felett is, amely akadályozhatná üdvösségünket. Amint láttuk, a bibliai szerzők szemében ezeknek a hatalmaknak a létbeli azonosítása mellékes dolog. Ugyanezt tapasztaljuk a hivatalos egyházi nyilatkozatokban is. Általánosságban feltételezik a létüket, de helyzetüket és üdvrendi szerepüket közelebbről nem világítják meg. A kinyilatkoztatás megértése szempontjából arra lenne szükségünk, hogy a további kérdéseket feltételezésekkel próbáljuk megoldani, vagy úgy, hogy a szentírási képeknek minél több realitást tulajdonítunk? Vagy megelégedhetünk azzal, hogy minden természetfölötti valóság több, mint amennyit Isten emberi fogalmakkal és képekkel közölt róla? Meg tudjuk például mondani, hogy Isten milyen szerepet szánt a megdicsőült anyagvilágnak az új ég és új föld keretében, vagy hogy egyáltalán milyen lesz ez a megdicsőülés? Nyer a hitünk valamit azzal, ha egyes evangéliumi jeleneteknél elkülönítjük a megszállottságot és a betegséget? A mai hivő magatartás lehet ugyanaz, mint volt a bibliai szerzőké, legföljebb a képeink és a kifejezésmódjaink mások. Mind a teremtés, mind az üdvrend a végtelen Isten elgondolása, azért az gazdagabb, mint amit látunk vagy megértünk belőle. Vannak titokzatos anyagi és szellemi összefüggései is, és az ember ilyen összefüggésekben lett a gondviselés különleges tárgya. Bármennyire érthetetlen marad a világ, arról meggyőző tanítást kaptunk, hogy Krisztus az üdvösség útját biztossá tette. Ez a világ nem mechanikai sablon, hanem a szabad isteni gondolatnak és akaratnak a vetülete, azért benne van a kifürkészhetetlen változatosság, benne van az anyag mechanizmusa és a szellem szabadsága. A rossz megjelenési formái lehetnek különbözők, a megmagyarázásukat célzó emberi kísérletek még különbözőbbek, de a hit egy dolgot követel tőlünk: bízni abban, hogy sem emberi, sem másfajta ártalom nem zárhatja el előlünk az üdvösség útját. Minden megpróbáltatás arra való, hogy megtanuljunk imádkozni, hogy összeszedjük erőinket és alkalmunk legyen az erények gyakorlására. Az apostol nem ijesztget az ördöggel, hanem minden kísértéssel szemben ezt a józan magatartást ajánlja: „Csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra az igazság páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére” (Ef 6,14). 149
