Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Az ószövetségi jövendölések beteljesedése az Újszövetségben
sus rerum), más szóval az a kapcsolat, amelyet a hit felismer az ószövetségi események, személyek és intézmények között egy részről, és az üdvösség misztériuma között más részről, mely Krisztusban elérkezett, az Egyházban megvalósul, és az örök dicsőségben beteljesül. Ez a kapcsolat reális és objektív, semmi olyant nem tartalmaz, amely világosan ne lenne felismerhető a szövegekben. De amikor a Szentírás segítségével bizonyítani akarunk valamely teológiai igazságot, nem vehetjük igénybe ezt a lelki értelmezést. Bizonyító ereje csak a szöveg szerinti értelemnek van a teológiában. Állítja, hogy a Szentírás szöveg szerinti értelme a teológia alapja, és az egész Szentírás egyetlen tárgya, témája Krisztus, akit teljességgel az Újszövetség nyilatkoztat ki. — Ami szent Tamás gyakorlatát illeti az Ószövetséggel kapcsolatban, azt látjuk, hogy rendszeresen Krisztus alakjára értelmezi a zsoltárokat, az Énekek Énekét és a prófétai szövegeket. Mindebben pontosan követi azt az utat, amelyet mutattak az Egyházatyák, az Apostolok, és végső soron maga Jézus Krisztus, Köztudomású egyébként, hogy szent Jeromos szentírásfordítása számos helyén elárulja, hogy messiási, Jézusra alkalmazott értelemben fordít. Ilyen például a nagybetűvel írt „Deus Fortis”, ,Erős Isten' kifejezés a tárgyalt izajási szövegben: nyilvánvalóan Krisztusra értelmezi az említett kifejezéseket. Végül egy példa az újabb korból, az első magyar szentírásfordítások, szentírásfordítás- töredékek korából. A legkorábbi időkből liturgikus célokra készült szentírásfordítás töredékek maradtak fenn magyar nyelven. Ezekben minduntalan előfordul, hogy az ószövetségi szövegeket újszövetségi értelemben fordítják. így például a Cseh kódexben (1513) négy zsoltár magyar fordítása maradt fenn: a 109., 112., 121. és a 126. zsoltár fordítása. A 109. zsoltár első sorát például így fordítja: „Monda atya isten en uramnak ihesusnak”. Ugyanilyen merészséggel írja bele a zsoltárok szövegébe a Szentleiket és Szűz Máriát is10. Mindezek alapján megállapíthatjuk, hogy az Ószövetségnek Krisztus misztériumára való értelmezése az Egyház állandó gyakorlata. Az Ószövetségnek sokféle magyarázata létezik ma is. Másként magyarázzák a zsidók, másként a szamaritánusok, másként a keresztények, a jehova tanúi, és van racionalista és vallástörténeti magyarázat. Mindegyik csoportnak van egy határozott alapelve, ennek fényében értékel minden ószövetségi kijelentést, törvényt, eseményt. A vallástörténészek számára az Ószövetség is egy emberi közösség tudatának, ismereteinek kultúrájának természetes úton kifejlődött alkotása. A zsidók számára a kötelező törvények, okulásul megírt történeti emlékezések, egy eljövendő boldog messiási kor ígéretéről szóló, Istentől származó írások. A keresztények számára a magyarázó alapelv Krisztus alakja, élete és tanítása. Az ő alakjának fényében szemléljük az Ószövetséget, mint az előkészületet az idők teljességére. Az Ószövetség, mint az egy örök Atyától származó kinyilatkoztatás sok igazságot előre elmond Krisztusról, akiben végleg és tökéletesen kinyilatkoztatta önmagát. Hogy kinek van igaza? Az emberi észnek, az Ószövetség által sugalmazott, mind ez ideig beteljesületlen reményeknek, vagy a Krisztusban megnyilvánult és felismert isteni szeretetnek? A keresztények feladata, hogy Jézus útján haladva bebizonyítsák: nem tévedtek, amikor Krisztusnak hittek, mert a legjobbat választották. Az Ószövetség keresztény értelmezése sohasem szakadt és sohasem szakadhat el Krisztustól. Minél több közös vonást fedez fel a mai teológus, a mai keresztény a két szövetség között, minél több helyen ismeri fel az ószövetségi és az újszövetségi üdvtörténet közös vonásait, minél inkább látja a két szentírási rész között az egységet, annál mélyebben ismeri meg a kinyilatkoztatást, az üdvösségtörténetnek Krisztusban teljesedő titkát. Hiszen — mint láttuk — maga Jézus volt az, aki hangsúlyozta az ószövetségi kinyilatkoztatás és az ő tanítása között fennálló egységet, ő maga mondta Názáretben: „Ma beteljesedett az írás ...” Jegyzetek: 1) Vö. Tér 24,43; Kiv 2,8; Zsolt 46,1; Én 1,3; 6,8 stb. — 2) Vö. H. Haag: Bibellexikon, Emmanuel címszó. — 3) Leo Krinetzki: Das Alte Testament. I—III. Herder, 1967. — 4) II., 27—28. o. — 5) Maga a Jézus név is hasonló magyarázattal van ellátva: „Jézusnak (Megváltónak) fogod nevezni, mert ő váltja meg népét bűneitől" (Mt 1,21). — 6) Zsolt 77,2. — 7) Az alábbiakban főbb vonásokban J. Schmid gondolatmenetét követjük: Das Evangelium nach Markus, Regensburg, 1963. 304—308. o. — 8) Cornelius a Lapide, Commentarii in Scripturam Sacram, Párizs, 1854. — 9) P. Grelot, Sens chrétien de TAncien Testament, Desclée, 1962, 58. o. — 10) Benyik Gy.: Magyar nyelvű szentírásfordítások. Kézirat. 143
