Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 3. szám - Pál (VI.) (pápa): Megújulás: visszatérés a forrásokhoz
MEGÚJULÁS: VISSZATÉRÉS A FORRÁSOKHOZ VI. Pál pápa szavai az 1973. június 27-i általános kihallgatáson Megújulás: szép szó. A Szentév is magáévá teszi. Minden szájból lehet hallani: Megújítjuk a törvényeket, az erkölcsi magatartást, a gondolkozást, az életformát. Megújítjuk a kultúrát, a művészetet, a társadalmi struktúrát, a magatartást, az életszemléletet, a nemzetközi kapcsolatokat; még az olyan egyszerű szokásokat is, mint a divatot, a nyelvet, az írást. Azt szeretnénk, hogy minden új legyen. Mindent meg kell újítani. Mint látjuk, ez az élet törvénye. Az élet is állandóan új: a lélegzés, a szívverés, a napok és évszakok egymásutánja, az életkor, az eredmények, az események. Minden változásban, minden mozgásban van. Ami elmúlt, az tapasztalataink múlandóságát hirdeti. A jelen sosem tesz megelégedetté. Mindig csak vágyódunk, remélünk, várjuk a jövőt. Mióta rájöttünk, hogy a földi javak és a nagyszerű vívmányok, melyekre a modern ember képes, még mindig nem kielégítőek, a haladás eszméje szinte megszállottá tesz bennünket: mindent meg kell változtatni, mindennek előbbre kell haladnia. A fejlődés kezd a szabadság törvényévé válni. Ebben a magatartásban sok igaz és jó van. Mert erkölcsi és vallási téren is törekszünk magasabbra törni, növekedni, állandóan felfelé haladni a mindig nagyobb tökéletesség felé. itt emlékeztetek Krisztus szavaira,, aki a tökéletesség mintaképéül magát Istent állította elénk: „Legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok is tökéletes" (Mt 5,48). Az ember tele van lehetőségekkel. Nincs véges határok közé szorítva, hanem állandó ösztönzést érez magában személyiségének kiszélesítésére: „teljesen egybe fogunk nőni a fővel. Krisztussal" (Ef 4,15). A megújulás ezért az üdvrendnek is a törvénye, stílusa és történelme: „Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszűnt, valami új valósult meg" (2Kor 5,17). Ez az új azonban Krisztus elgondolása szerint állandóan visszajár az Isten Igéjének iskolájába (vö. Iz 43,19; Jel 21,5). Ha ezt a szót halljuk: megújulás, és ezt várjuk is a Szentévtől, akkor ez nem újonnan feltalált tanítás, hanem új és nyomatékos rámutatás a keresztény élet alapelveire. A Lélek frisseségre, elevenségre, fiatalságra tanít minket iskolájában, miközben mélyen átjár bennünket. A keresztény élet megújulásra hívó felszólítása mindig megismétlődik. Még sokszor kellene hallanunk a Szentév alkalmából! Azért, hogy azt a lelkületet ébressze bennünk, hogy miközben keresztény hitünk szerint élünk, sajátos módon új, igaz és a korunk drámai körülményeinek megfelelő tanúságot tegyünk. A megújulás azonban nem jelenti a nélkülözhetetlen értékek elutasítását. A megújulást nevezhetjük megváltozásnak, megtérésnek, metanojának is. Ez helyes! Az embernek azonban van egy öröksége, az élete, és erről nem mondhat le. A kereszténynek az értéke a hite, s ehhez nem lehet hűtlen. A megújulás, amiről itt beszélünk, nem következhet be ezeknek az értékeknek a feláldozása árán . .. Hol találjuk a megújulásnak azt az iránymutató kritériumát, ami után annyira vágyódunk? Feleletünk bár paradoxnak hangzik, de igaz: Térjünk vissza a forráshoz. Keressük a megújulást elsősorban az Evangéliumban I Keressük Isten népének történetében, szentjeink életében és az Egyház tanításában, a befelé irányított kutatásban leljük meg az Isten országába vezető út kulcsát. (vö.: Bulletin des Heiligen Jahres Nr. 1. Roma, 1973 Mai—August, 55—58.) Az Egyház mindenkor tisztelte a Szentírást, mint magát az Úr testét is... és nyújtja a híveknek az élet kenyerét mind Isten igéjének, mind Krisztus testének asztaláról ... A szentírásnak kell tehát táplálnia és irányítania az egész egyházi igehirdetést, mint magát a keresztény vallást is... Akkora erő és hatékonyság van az Isten igéjében, hogy támasz és életerő az Egyháznak, hitszilárdság az Egyház fiainak, táplálék a léleknek, tiszta és örök forrása a lelki életnek... Ez világosítsa az emberek elméjét, erősítse elhatározásaikat és Isten szeretetére gyullassza szívüket. A 2. Vatikáni zsinat: Az isteni kinyilatkoztatásról. (Dei Verbum 21.) 138
