Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - FIGYELŐ - A teológiai antropológia alapvetése
FIGYELŐ A TEOLÓGIAI ANTROPOLÓGIA ALAPVETÉSE Az Isten Szövőről elmélkedő ember megteremti a hittudományt. Ebből a szempontból a teológia az ember műve, amely a kinyilatkoztatás fényében az emberről akar beszélni. A teológia „antropológiai fordulata” tehát nem „múló divat" gyümölcse csupán, hanem megfelel az Egyház önértelmezése szükség- szerűségének. Azt a problémát, amit a „hit letéteményének” őrzése és a „külső köntös” idők folyamán történt átváltása jelent, legjobban az antropológia segít megoldani. Segít abban is, hogy a teológia kilépjen elméleti elszigeteltségéből, hogy a keresztény élet és általában az emberi élet vezérfonalává váljék. Maurizio Flick és Alszeghy Zoltán professzorok mindkét feladat számára évtizedeken keresztül csiszolták ezt a tudományt, hogy világos összefüggéseiben módszeressé és közérthetővé tegyék. A legfontosabb alapvetést mutatjuk itt be L’Uomo nella teológia című összefoglaló munkájuk alapján (francia ford: Apostolat des Edition, Paris, 1972). Hogyan lehetséges a teológiai antropológia? Még az ötvenes években maga a „teológiai antropológia" kifejezés is ellentmondónak látszott. Addig ugyanis azt kívánták, hogy a teológia Isten létéről, lényegéről, és tulajdonságairól beszéljen. Az antropológia viszont az emberről nyert ismeretek rendszerét jelentette. Később leszűkítették tárgykörét az ember alaktani-élettani tanulmányozására, főként egyedi, faji és szexuális vonatkozásaiban. Az akkori ellenvetésekre ma már könnyű választ találni. Csak azokra az ismertető jegyekre kell hivatkoznunk, amelyek az egyes tudományokat egymástól megkülönböztetik. Az egyik tudományt a másiktól nemcsak a tárgya különbözteti meg, hanem sokkal inkább az a szempont, ahonnan a valóságot szemléli és főleg módszere, melyet kutatásaiban alkalmaz. Az emberiség a történelem folyamán különböző elgondolásokat dolgozott ki Istenről, ezekből az elgondolásokból azonban felismerhetjük az Istenről gondolkodó embert is. Ugyanakkor a rendszeres teológia egyes fejezetei magáról az emberről szólnak, mert az Isten az embert, mint teremtése és üdvözlése tárgyát szólítja meg. Tehát a két tudománynak kezdettől fogva közös területe volt. Ma azonban már nem elégszünk meg pusztán a kinyilatkoztatott igazságokat rendszerező tudománnyal. Napjainkban a teológia arra törekszik, hogy jobban megértse, megközelítse azt a keresztény misztériumot. amelyet minden kor a maga emberi nyelvén fejez ki. Minden kérdésünk a lényegi valóságra vonatkozik, amelyhez az értelem megfelelően próbál alkalmazkodni. Egyesek úgy mondják, hogy itt csupán „kifejezésről”, az emberi szavak értelméről, szimbólumáról van szó, amiknek csak funkciós értékük van. Ha így lenne, akkor nem lehetne bízni az emberről szóló állításokban. Tudjuk, hogy amit Istenről mondunk, az mind analóg, csak hasonlat, amely inkább különbözik, mint hasonlít a „ragyogó homályban” rejtőző Valósághoz. Az emberről szóló tanításunkról azt állítjuk, hogy „igaz”, egyértelmű és pontos. Ezért mindazok, akik elutasítják az Istenről szóló állításokat, — elnémulnak az ember valósága előtt. De az embert is csak úgy könyvelik el, mint egymást követő jelenségek sorát; — anélkül, hogy megértenék e jelenségek kinyilatkoztató mélységét. Végül is lehetetlenné válik a felvetett problémát megoldani, ha nem megyünk vissza minden teológia forrásához: a hithez. A hit az ember kapcsolatát jelenti Istennel, aki önmagát kinyilatkoztatja Krisztusban, aki az „ember Istene”, tanítója és üdvözítője. Minden teológiának alapvető forrása a személyes hit, ami nem kizárólag egyéni ragaszkodás, hanem az élő Krisztussal történő találkozás az Egyházban. Az Egyház élő kultusza feltételez egy bizonyos meggyőződést, amint Origenész mondja: „A mi imánk nem üres beszéd, hanem teológia" (De oratione, 21; PG 11, 480). , Lélektani szempontból azonban lehetetlen elgondolni, hogy valaki feltétlen bizalommal és engedelmességgel kapcsolódjék Jézus Krisztusban Istenhez, ha nincs meggyőződve bizonyos alapvető igazságokról. Logikai szempontból pedig értelmetlen lenne az ilyen kötődés, ha az ember nem lenne meggyőződve arról, hogy felismerése megegyezik a valósággal, azaz „igaz” a szó általános értelmében. A hit értelmes volta feltétlenül szükséges keresztény mivoltunkhoz. A közösség hitébe öltöztetett tudás már 107