Teológia - Hittudományi Folyóirat 9. (1975)
1975 / 2. szám - EXEGÉZIS ÉS KÉRÜGMA - Gál Ferenc: Homiliavázlatok az év 16-23. vasárnapjaira
el tőlünk, s akkor is közelünkben van, amikor úgy érezzük, hogy valahol távol maradt. Ezek a gondolatok az apostolokban is csak Jézus feltámadása után alakultak ki. Márk könyvéből (7,52) tudjuk, hogy akkor még az apostolok szíve is érzéketlen volt, s „az ámulattól nem tudtak hová lenni”. Máté már úgy mutatta be a jelenetet, ahoqyan azt a teljes hit világában értelmezni lehetett, s számunkra ez a kinyilatkoztatott tanítás. Péter itt a hivő egyházat és általában minden hivőt jelképez. El kell fogadnunk, hogy Krisztus a természetfölötti erőket a mi javunkra hozta a földre. Őrá kell föltekintenünk, az Ő erejében kell bíznunk. A vele való kapcsolatot a hit teremti meg. Ő ilyen ígéretet tett: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz, mert az Atyához megyek, s amit a nevemben kértek, azt megteszem nektek” (Jn 14,12). Ezzel megnyitotta az utat a vállalkozó kedv és a kezdeményezés előtt. Természetesen nem bravúros mutatványokra gondolt, hanem olyan tettekre, amelyek hasonlóvá tesznek őhozzá és amelyekkel megközelítjük örök célunkat. A keresztény embernek vállalkozni kell arra, hogy kezdeményezze a világban azt, ami természetfölötti, ami több, mint ösztönös és földi érdek. Meg kell valósítani Isten tiszteletét, imádását, az önzetlen szere- tetet, az áldozatkészséget, a szelídséget és a türelmet. Ez az igyekezet konkrétizálódik a közös istentiszteletben, a lelkiismeretes munkában, házassági hűségben, a gyermekek keresztény nevelésében, az öregek, betegek és gyengék felkarolásában. Ezen a téren csak az nem halad előre, aki megijed a nehézségektől, aki elveszti a hitét és bizalmát. 20.vasárnap (Iz 56,1. 6—7; Rám 11,13—15. 29—32; Mt 15,21—28). A hithez személyes lendület kell Az apostolok a Szentlélek vezetésével ragadták ki Jézus életéből és tanításából azokat a részleteket, amelyeket mint végérvényes kinyilatkoztatást hátrahagytak az egyházban. Ezek a részletek egészen feltárják előttünk, hogy hogyan fordult felénk az Isten Jézus Krisztusban, és hogy mi a célja velünk, mit vár tőlünk. Itt a pogány asszony szerepeltetése először azt igazolja, hogy Isten hűséges maradt ószövetségi ígéreteihez. Jézus mindent megtett, hogy a zsidó népet elvezesse a hitre. Került minden olyan nyilatkozatot, amely azt mutatta volna, hogy Isten szeretető alábbhagyott. A hivő ősök kedvéért a tétovázó utódokat sem veti el. Ebben benne van az a tanítás, hogy a hivő, vallásos szülők ne veszítsék el bizalmukat. Isten az ő kedvükért is vezetni fogja gyermekeiket, még a tévelygőket is. De a jelenet azt is megmutatja, hogy Isten ígéretei ellenére sincs kötve merev hagyományokhoz. Az ember igazi értéke nem a származás, hanem a személyes magatartás. Aki bizalommal közeledik, azt Isten nem utasítja el. Még akkor sem, ha újabb nehézségekkel teszi próbára a bizalmát. A pogány asszony minden bizonnyal ismerte Jézus csodatetteit, s tudta azt is, hogy ezek Isten irgalmának jelei. De amellett szerény. Ő nem az elbizakodott vallásos felfogásból jön, ahol úgy gondolják, hogy Isten tartozik nekik. Ö csak morzsákat kér abból, amit Isten másokra pazarolt. A „nagy hitnek" ez a háttere. Eleven hitre csak az jut el, aki előtt az üdvtörténet eseményeivel kapcsolatban kitisztul az a kép, hogy Isten minket akar fölemelni és gyógyítani. Közeledése mögött szeretet és irgalom rejlik, s abba bele lehet kapaszkodni. A hitnek lehetnek elméleti és gyakorlati nehézségei. Valaki a természet zárt erőrendszerét, az ember szabadságát, vagy a világban tapasztalható rosszat nem tudja összeegyeztetni Isten létével. Az Ilyen kísértések megoldása sok töprengésbe kerül, és legtöbbször lassú folyamat. Szerencsésebbek azok, akik a kinyilatkoztatásban Isten személyes közeledését ragadják meg: miattuk, értük jött, velünk áll szóba, tehát kezdjük azzal, hogy kitárjuk előtte bajainkat, kérdéseinket, nehézségeinket. Minket erre a személyes fellépésre olyan ígéretek is felhatalmaznak, mint amilyeneket a mai olvasmányban és leckében hallunk. Isten maga köré gyűjti övéit, együtt akar lenni velük és nem bánja meg adományait sem ígéreteit. Jézus a fáradtakat hívta magához és azokat, akik az élet terhét hordozzák. Aki kitart a kérésben, és a kérdezésben, az nem marad válasz nélkül. 21. vasárnap (Iz 22,19—23; Róm 11,33—36; Mt 16,13—20). Atyai módszer az üdvözítésben Nincs még egy hely a Szentírásban, ahol a hivő ember annyira kifejezné csodálatát Isten irgalmának és gondviselésének felfoghatatlan titka előtt, mint Pál apostol teszi a mai leckében. Abból indul ki, hogy Isten elnézte mindenkinek, zsidóknak és pogányok- nak az engedetlenséget, hogy aztán mindenkin könyörüljön. Valódi szabadságot adott az embernek, s amikor az ember ezt a nagy adományt rosszra használta fel, akkor irgal- masan segítségére jött. Az apostol Isten viselkedéséből négy következtetést von le: bölcsessége kimeríthetetlen, útjai kifürkészhetet- lenek, kegyelmei Ingyenesek, és végül a vi-
