Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - TÁVLATOK - A "korszerű Egyház" gyakorlati teológiája
A gyakorlati teológia meghatározása A teológia pasztorális feladatkörét összefoglaló kulcskérdés tehát így hangzik: Mi az Egyház teendője a jelenben? Sokan egyszerűen így is határozzák meg a tárgyat, hogy „a teológia pasztorális az egyházi cselekvés teológiája", illetve „az Egyház gyakorlati magatartásának teológiája".7 A jelenleg elterjedtebb meghatározás szerint a teológia pasztorális az Egyház életével, önmegvalósításával foglalkozik, amennyiben azt a kor, illetve a környezet befolyásolja.8 Vagyis a pasztorális tárgya (obiectum materiale) az Egyház élete, fejlődése Krisztus teljessége felé. Vizsgálódásaiban éppen ezért figyelembe keli] vennie mindazokat a szempontokat, amelyek a többi teológiai tudományokban megtalálhatók. Amint azonban H. Schuster hangsúlyozza, e teológiai tudományágat elsősorban nem az Egyház változatlan szentségi ilényege érdekli (ez a dogmatika tárgya), hanem dinamikus, változó, a világ végéig alakuló, fejlődő, a kor adottságaiban megvalósuló és azoktól függő természete.9 — fgy egzisztenciális egyháztannak is nevezhetnénk — mondják többen —, hiszen sajátos feladata az, hogy kidolgozza az Egyház önmegvalósításának koronként változó elveit, módját.10 Mivel a pasztorális tárgya az Egyház élete, önmegvalósítása, érthető, hogy amíg — ki nem mondotton, de a gyakorlatban mégis — egyenlőségjelet tettek az Egyház és a klérus közé, addig a gyakorlati teológia tárgyának csupán a papi-lelkipásztori feladatokat tartották. Ha azonban tudjuk, hogy az Egyház kifejezésén Isten egész népét — a megkereszteltek közösségét — kell értenünk, akkor az is nyilvánvaló, hogy az Egyház Isten népének életében valósítja meg önmagát, azaz a teológia pasztorálisnak Isten egész népének életével, küldetésével — és a küldetés megvalósításának legkülönbözőbb módjaival — kell foglalkoznia. A teológia pasztorális sajátos szempontját (obiectum formale) a kor adottságai szolgáltatják (obiectum formale quo), míg sajátos tárgya (obiectum formale quod) az Egyháznak a kortól és környezettől függő élete és önmegvalósitása. A pasztoráJis tehát a teológiai kutatás mellett feltételezi a szociológiai vizsgálódást, a jelen kor, a társadalom, az intézmények és struktúráik, a csoportok és a bennük helyet foglaló egyének ismeretét. „A jelen kor figyelembevétele éppoly fontos a gyakorlati teológiában, mint magának a kinyilatkoztatásnak szem előtt tartósa" — írják Floristan és Useros zsinat utáni összefoglaló pasztorális kötetükben.11 Maga a zsinat Ismételten aláhúzza a szociológiai vizsgálódás fontosságát az Egyház egész élete számára.12 Végül a teológia pasztorális célja (obiectum finale) az, hogy megállapítsa, illetve megtervezze az Egyház gyakorlati életét, magatartását, formáit, struktúráit a jelen és a jövő számára. A mondottakból következik, hogy nem csupán „lelkipásztori tervezésről” van szó, hanem az egész Egyház életét, életmegnyilvánulásait érintő ösz- szes kérdések, feladatok átgondolásáról. Ilyen értelemben a pasztorálist sokan „az Egyház önmegvalósításának kritikus elméleteként", definiálják. Olyan tudomány ez, amelynek egyrészt állandóan (kiritikusan) felül kell vizsgálnia az Egyház életét abból a szempontból, hogy mennyiben valósítja meg tanúságtevő, „jelküldetés" azaz mennyiben felel meg a kor követelményeinek, másrészt állandó útmutatásokat kell adnia a megújulásra.13 A jövőtervezéssel kapcsolatban azonban egyesek tiltakozást jelenthetnek be, hivatkozva egyrészt a futurológia számos tévedésére, másrészt arra, hogy az Egyház természetfeletti közösség, amelyet nem lehet egyszerűen szociológiai eszközökkel „megtervezni". Mindkét ellenvetés tartalmaz igazságot. De ami az elsőt illeti, a futurológia minden tévedése és állandóan fennálló tévedési lehetősége ellenére sem gondolná ma egyetlen vizsgálódó ember sem, hogy olyan intézmény életképes lehetne korunkban, amely nem tervszerűen, a jövőt szem- előtt tartva cselekszik. Ami pedig az Egyház természetfeletti voltát illeti: erről valóban sosem szabad elfeledkezni. De éppúgy nem szabad elfelejtenünk valóságos emberi természetét, „látható társadalmi struktúrájáról” (Az Egyház a mai világban 44) sem. Krisztus garantálta a kegyelmi támogatást az Egyház számára, de egyidejűleg a mi teljes — minden emberi képességünket latbavető — közreműködésünket is elvárja. Ezért hangsúlyozza a zsinat, hogy a teológusoknak és általában a lelkipásztoroknak „ismerniök és alkalmazniok kell a világi tudományok, elsősorban a pszichológia, és a szociológia eredményeit” (Az Egyház a mai világban 62; A papság képzéséről 20). A gyakorlati teológia mint a teológia „rendezőelve" A teológiai tudományok között betöltött szerepét illetően „a teológia pasztorálist az egész teológia szervezőelvének kell tekintenünk" — mondja Rahner.li Ha elfogadjuk ugyanis, hogy az Egyház küldetése lényegileg apostoli — tanúságtevő, illetve a szó legáltalánosabb értelmében lelkipásztori kül90
