Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: A tekintélyelvi lelkipásztorkodás válsága
Szellemi, mind társadalmi vonatkozásban olyan dinamikus változásoknak vagyunk tanul és részesei, amelyek az Egyház életében is jelentősen megmutatkoznak. Annál is inkább, mert — ahogyan Johannes B. Metz írja -— „éppen a keresztény hit nem a történelem .mellett’ vagy .fölött' él; a hit ném valami szerencsés kimenekülés a történelemből, annak fájdalmas változásaiból és végzetéből egy történelemnélküli túlra".9 Metz az emberiségben zajló szellemi változások lényegét abban látja, hogy a mai ember másfajta tapasztalatok szerint éli meg világban vailó létét, mint a régi ember. A világban nem Isten világát látja, hanem az ember világát. Hominizált világot lát, amelyben közvetlenül mindenütt saját magával, saját törvényeivel és alkotásaival találkozik. A természettudományra épülő világszemlélet azt vallja, hogy az ember életének, a világ és az ember viszonyának magyarázatához nincs szükség „Isteri-hipotézisre",10 éppen ezért nincs Szükség Egyházra és hitre sem. Metz szerint az Egyház sajátos missziója a mai időkben az, hogy segítsen felfedezni az embernek transzcendenciáját és világi jövőjére túlmutató abszolút jövőjét. A már idézett Walter Kasper az ember világában zajló szellemi változásokat a felvilágosodás végkifejletének tartja. „Sapere aude! Merj a saját eszed szerint élni! Ez a felvilágosodás jelszava" — mondotta Kant. ,,A felvilágosodás tehát emancipációs folyamat. Az ember felszabadítja magát a megadott tekintélytől és hagyománytól. Saját maga akar látni, ítélni és dönteni. De ha így magához tér, szabadsága mégsem lesz önkényes. Megtalálja a mértéket és kritériumot magamagához. Maga az ember lesz a saját mértéke. Az ember lesz az igazság normája is ... Ilyen értelemben beszélünk antropológiai fordulatról, illetve az újkori szubjektivitásról”.11 A hit és a vallásosság újkori krízisében kétségkívül az emberi szellem autonóm törekvései is közrejátszanak. Ilyen körülmények között távolabbról kell kezdeni a hit és Isten országa programjának meghirdetését. Az Egyház döntő feladatává válik, hogy tanúságot tegyen arról, amit hirdet. Tanúságot tegyen arról is, hogy a hit az emberi egzisztenciát kiteljesíti, felemeli. Hit és emberség, Krisztus és emberiség, Egyház és világ kapcsolatainak megvilágítása nemcsak teológiai feladat, hanem a jövőben fokozottabban tanúságtétel dolga is. A szociológusok ezzel szemben általában a közösség és a társadalom oldaláról közelítik meg a mai életkérdéseket. Ügy látják, hogy a változások okát a társadalom fejlődésében kell keresni. A dinamikus társadalmi fejlődés szükségszerűen szétrobbantja a régi közösségi formákat, amelyek — mondják — tudománytalan világképre épülitek. A dinamikus társadalmi fejlődés viszont dinamikus, tudományos világképre épül.12 A modern evolúciós elmélet ugyan nem jár együtt szükségszerűen a hit tagadásával {erre legklasszikusabb példa Teilhard de Chardin esete), de közvetlenül az anyagot á'llítja az érdeklődés középpontjába, s a tudományos érdeklődés legtöbbször ennél meg is reked. Szociológiai vonatkozásban is a materiális—biológiai—pszichikai egység kerül az előtérbe, mint közösséget alkotó alap. Az új szociológiában egyáltalán nem vagy alig jut hely a lelki, kegyelmi faktoroknak.13 Az Egyház feladata ilyen körülmények között, hogy újra értelmezze és értékelje a hivők és a világ, az Egyház és a társadalom kapcsolatát, sőt az egyházi közösségeken belül élők kapcsolatát is.14 A szocioilógiai változások egyik jellemző tünete ugyanis az, hogy kérdésessé válik az ember közösségi helyzete, vagyis az egyed és a kívüle lévők viszonya. Új közösségre rátalálni és abba belehelyezkedni mindig sok problémával, kereséssel jár együtt. Az Egyháznak rá kell mutatnia, milyen emberi értékek mutatkoznak a „hit közösségében”, s ezeken az értékeken túl mennyi többletet tud felmutatni a Krisztusban valló közösség. Ez mint pasztorációs feladat újra a tanúságtétel jelentőségét állítja elénk, de most már közösségi vonatkozásban. A mái ember igényli is ezt a közösségi tanúságtételt: annak gyakorlati igazolását, hogy az egy hitben Jézus Krisztus által egymásnak valóban testvérei vagyunk. Hogy ez az igazság nemcsak teória, hanem a hivők egész életét átfogó valóság, -— az új egyházi közösségek világszerte mind ezt bizonyítják. A megújuló lelkipásztorkodásnak észre kell vennie, hogy a közösségi törekvések növekedésének arányában az individuális elemek egyre csökkennek a vallásos életben is. A hit megélése egyre jobban közösségibb jelleget ölt15. A közösség mindig is fontos szerepet vitt a hit megélésében, de miután a természetes közösségek (elsősorban a család) válságba kerültek, és elvesztették vallási funkcióikat, megnőtt az igény az új egyházi közösségek létrehozására, illetve a meglévő struktúrák közösségi átformálására. Mai tapasztalatok minden eddiginél jobban igazolják, hogy a keresztény hit megvalósítása csak közösségben (az Egyházban) lehetséges. A hivő személyiség is csak interperszonális kapcsolatok által teljesedhet ki. „Jézus Krisztus üzenetével csak más emberek tanúságtételében találkozunk, akik már előttünk megkapták a hit ajándékát. Isten az emberi szinten találkozik velünk. A keresztény hit csak ott lehet élő, ahol a keresztények védik és segítik egymást hitükben, és arról közösségileg tanúságot tesznek16. 83 6
