Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Csanád Béla: A tekintélyelvi lelkipásztorkodás válsága
tisztelet és az engedelmesség szellemében nevelte. Ez a falusi patriarchális közösség erősen helyhezkötött volt, s ez a tény könnyebbé tette a kormányzást és az egész pasztorális munkát. Hosszú időn át meglehetősen egységes is volt ez a közösség, és saját törvényeivel őrizte, védte önmagát. Mindez magátólértetődőnek tűnt mindaddig, amíg e biztosnak látszó törvények szerint élő, sztatikus és zárt közösségek bomlani nem kezdtek, és föl nem oszlottak a társadalmi és technikai forradalom hatására. Ekkor a patriarchális pasztorális mentalitás — a „pásztor és nyáj" evangéliumi hasonlatát félreértve — átmentette magát a tömeg- pasztorációs formákba, egy kis bürokratizmussal színeződve. Az evangéliumi „jó pásztor"- hasonlat félreértése azért is különös, mert Jézus ebben a tanításban éppen az ő korában divatos, hatalmi vezetési modellek eklen „tiltakozva” egészen új vezetési stílust jelölt meg követőinek, olyan stílust, amelyre a szolgálat és az életáldozatig menő szeretet a jellemző. Ami az abszolutizmus hatásait illeti a vezetés terén, észre kell vennünk, hogy ez is világi, társadalmi hatás az Egyháziak életében, és itt is közrejátszott egy félreértés: az egyházi tekintély lényegének az összekeverése a világi tekintélyformákkal. Alois Müller egy sok vitát felkavaró tanulmányban mutatott rá arra, hogy az abszölút autoritás eszméje az igazság (a kinyilatkoztatás) tekintélyének a mintájára az élet sok más területére is — „jogtalanul" — átterjedt az Egyházban. Olyan területre is, ahol semmiképp sem a parancs és az engedelmesség a döntő érték, hanem a keresztény szabadság és szeretet.5 A világi abszolutizmus „eredményei” aztán megmutatkoztak az Egyházban az őskeresztény közösségi szellem megfogyatkozásában, főleg pedig az Egyház-kép torzulásában. Abban, hogy az engedelmeskedő (vagy engedetlen) hivő az Egyházon az egyházi vezetőséget értette, s tulajdonképpen semmi felelősséget nem érzett a közösségért, hiszen azt jórészt csak „kívülről” és alattvalói minőségben tudta megközelíteni.0 Az Egyház gyakorlatában így hosszú időn keresztül nem tudott kibontakozni a krisztusi testvériség és lényegi egyenlőség magasrendű tanúságtétele. E tanúságtétel hiánya viszont tovább gyöngítette az Egyház hitelét. Hyen okok miatt lett a 2. Vatikánum legfőbb törekvése, hogy az Egyház újra értelmezze önmagát, helyes egyházképet tárjon az emberek elé, és felragyogtassa az igazi krisztusi közösség eszményét. Más vonatkozásban jelent terhet az Egyház és a pasztoráció számára a legújabb korban a jóléti társadalmi eszme térhódítása nyomán az úgynevezett konzum-magatartás kialakulása. Sokhelyütt a mai kor emberének társadalmi „rangját" — a közfelfogásban — egyre inkább az kezdi meghatározni, mennyit fogyaszt, mennyit élvez a termelt javakból, nem pedig az, hogy mennyit termel. Ez a döntően passzív jellegű szemlélet a vallási életben is jelentkezik. Kialakulóban van valamiféle konzum-kereszténység, amely a vallásban is a lelki fogyasztási javak összességét látja, és a vallás értékét aszerint ítéli meg, mit nyújt neki, az egyénnek. Ilyen formán a kereszténység annyit jelentene csupán, mint egy jóléti intézmény, egy örök életre szóló biztosító intézet, amöly ellátja „tagjait" minden jóval, tanítással, szentségekkel, áldással, tanácsokkal és szokásokkal. Világos, hogy ez a fogyasztói szemlélet az Egyházban majdnem kizárólag csak az intézményi jelleget látja, és a pasztorációban „szolgáltató ipart" lát. Don Mazzi, az isoílottói katekizmus szerzője figyelmeztetett erre a jelenségre talán elsőnek. Szóvá tette, hogy már a hitoktatásra jelentkező elsőáldozókat is ezzel a szemlélettel küldik a szülők és úgy fogadják a hitoktatók, mint előjogokkal rendelkező fogyasztókat. Pedig a gyermek nem ezzel az igénnyel közeledik felénk. Ő fel akarja fedezni Istent és a világot, hűséget, önzetlenséget, barátságot akar.7 Az ilyen konzum-kereszténynek a közösséghez, az Egyházhoz való tartozása is igen sekályes, liturgikus élete igen hiányos. Misére sem azért megy, hogy az áldozatban cselekvő módon a maga ajándékával, áldozatával résztvegyen, hanem azzal az elvárással: mit kap a közösségtől?8 Innen már csak egy lépés az a nyugati (főleg amerikai) mentalitás: fizetek (egyházi adói), szolgáljanak ki! Ebben a szemléletben az üdvöt hozó krisztusi tekintély is könnyen „üzletvezetői tekintéllyé" silányul. A hit válsága (Változások az emberben és a világhoz való kapcsolatában) A pasztoráció válsága és megújulási törekvése nemcsak a múlt maradványaira és hatásaira kell hogy tekintettel legyen, hanem az ember fejlődésére, „világi jövőjére” is. Csak ennek ismeretében tudja a pasztoráció kielemezni a mai ember „érzékenységét” és igényét, időszerű és konkrét „követelését”. Az emberiség belső és külső fejlődési folyamata ijesztően felgyorsult. Egyes kultúrtörténé- szek szerint többet változott a jelen században, mint az összes többiben együttvéve, különösen ha — a divatos futurológia szerint — századvégi reményeit is figyelembe vesszük. Mind 80
