Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 2. szám - Cserháti József: Cserháti József pécsi püspök káplánjaival beszélget
mise első részéből legfeljebb a prédikációt érti és élvezi. Jungmann professzor mutatott rá nemrégen arra, hogy a mise első részét jobban alkalmivá, időszakossá kellene tenni (bűnbánati-, örvendező- stb. előmise). A szertartásoknál is jobban kellene figyelni a kívülállókra. Nagyon-nagyon esedékes volna a plébános-káplán viszony gyökeres rendezése. A legtöbb plébános még ma is azt várja a káplántól, hogy egyéniség nélküli segédmunkás legyen. A zsinat által is sürgetett papi munkaközösségek eredményesebbek lennének, mint a mai alá- és fölérendeltségben élő „munkatársak" együttese. Arról nem is szólva, hogy a mai világhoz alkalmazkodni már alig tudó idős emberek a vezetők, akik a régit féltve, szinte lelkiismereti aggállyal akadályozzák fiatal káplánjaik munkáját, s hajtják káplánjaikat sokszor csalódásba, sokszor értelmetlen hobbyk keresésébe. A püspöknek kétségtelenül egyik legsúlyosabb „ megkísértése", amikor lel kellene lépnie olyan principálisok ellen, akikről köztudomású, hogy nem tudnak munkatársat elviselni, vagy különböző okokból kifolyólag nem tudnak otthont teremteni, és valóban „káolán- nyúzók". A pécsi egyházmegye papi szenátusa beadott olyan javaslatot, hogy a püspök az ilyen plébánost minél előbb helyezze át olyan helyre, ahol nincs káplán. Eddig nem jártam el ilyen szankcióval. A Az utolsó hozzászólás legyen a dialógus befejezése. Csak most térek ki arra, mit is szerettem volna elérni a káplánjaimmal való beszélgetéssel. Ezt összegezve igy lehetne megfogalmazni: szeretném tudni, mi a véleményük saját lelkipásztori munkájukról, hogyan határoznák meg a mai ielkipásztori célkitűzéseket, miben látják a mai nehézségeket, mit kellene tenni korszerűbb és eredményesebb felfrissítések érdekében. Tehát inkább pasz- torációs tájékoztatás kereséséről, mint szélesebb skálájú felmérésről van szó. (öt személy meghallgatásából nem jöhet ki felmérés, de sokat mondó információ igen.) Úgy is mondhatnám, a plébános felelős lelkipásztori irányítása mellett hogyan látja a káplán saját munkáját és ennek koordinálását. A káplánok szemén keresztül kívántam az egyházmegyét áttekinteni anélkül, hogy ez bármilyen módon distanciálást jelentene a plébánosok felé a püspök vagy a káplánok részéről. E téren sem bírálat vagy elmarasztalás, de kiemelés formájában sem hangzott el semmi. A plébánosokkal való dialógusra húsvét után kerül sor. A dolog természetéből kifolyólag elkerülhetetlen azonban, hogy a megkérdezettek ne nyilatkoztak volna a paptestvérek egymásközötti viszonyáról, sőt a püspökkel való kapcsolatukról, saját lelki, szellemi és anyagi helyzetükről. Kialakult, vagy inkább összeállt egy olyan kép, melyet tudatosan nem kívánok elemezni, és így felteszem a kérdést: vajon mindenki „a kimondottan személyes horizontban" őszinte tudott vagy akart lenni a kényesebb kérdések felvetődésénél? Újból hangsúlyozom, számomra a pasztoráüs kép felvázolása volt a döntő. Az utolsó hozzászólás önkéntelenül is összefoglalta az eddigieket, és ha nagyon szerényen is, de megjelölte a helyeket is, ahol a püspöknek a jövőben lelkipásztori téren tovább kell lépnie. Ha mindent összegezünk, a kapott kép inkább reális, mint optimista vagy pesszimista. Fiatal papjaink közül, sajnos, vannak egyedülállók is, akiknek megvan ugyan a helyük, azt jó szándékkal és komoly tettvággyal el is foglalták, de sokszor nem tudják, hogy jó úton haladnak-e; helyes-e, amit régi nézetekkel és sokszor hihetetlenül monotonná és már-már üresjárattá vált pasztorációs gyakorlattal szemben elképzelnek és aminek megvalósításában eredményt is látnának? Olykor saját maguk szemében is elégedetlenkedőnek, fanyar kritikusoknak vagy kontesztálóknak is látszanak. Ezek igénylik a legtöbb segítséget jóbarátoktól, a szomszédoktól, de elsősorban a püspöktől. A kritikának igen, de a kritikus szembehelyezkedésnek sohasem lehet jogosultsága az integrálásra törekedő dialógussal szemben. A széthúzás, a meg nem értés nem tud építeni. Nézetem szerint a generációk, a régi és az új szemléletek közt az áthidalást még a morális alapok megerősítése és felfrissítése előtt csak a jól átgondolt és szervesen felépített paoi továbbképzés tudja megoldani. A püspöknek mindent el kell követnie, hogy a papság egésze, nem csupán egy kiválasztott csoport, új szellemi horizontba tudjon állni, amelyben a ma szükséges egyházi reformok, a zsinat nagy elgondolásai, az „aggiornamento- ban" átfogalmazott egyházkép és egyházi élet, továbbá a mai világ- és társadalmi átalakulás mindenki számára érthető és lekötelező megvilágítást kapjon. Nehézségekről igen, de kiábrándulásokról, mindent felperzselő csalódásokról jelen dialógusunkban nem olvastunk. Tudok néhány papom súlyos nehézségéről. Az elidegenedésnek és elfásulásnak Is megvannak a maguk hullámverései. Nem egy testvérünk a szakadás széléről jött vissza és vajon mi hozta vissza? Igazi énjét, úgy vélte, mégis a hivatásával, 71
