Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Matuz László: Gondolatok a betegekről
szítsuk fel azokat, akik ma még egészségesek és vidámak, de már láthatatlanul magukon hordják a betegség karikagyűrűjét. A betegség állapot. Az egészséges és beteg állapot nem jelent minőségi különbséget. A beteg ember nem csökkentértékű, nem felesleges. Pedig sok idős, beteg, vagy testi fogyatékos ember haszontalannak és feleslegesnek érzi magát, sőt gyakran véglegesen értelmetlennek érzi az életet. „öreg, beteg ember vagyok, mit törődik a világ egy fáradtan tipegő öregemberrel” — mondják. Lassan kifejlődik bennük egy hamis érzés: a család és a környezet háttérbe szorít, mert öreg, beteg, fogyatékos vagyok. S ez a szemlélet még inkább növeli bennük a csalódottság és reménytelenség érzését, mindjobban Isten elhagyottjainak és a társadalom kitaszítottjainak érzik magukat. Ezért mind inkább befelé fordulnak a jelszóval: átment rajtam az élet szekere, rám ne számítson senki, semmi sem érdekel. A betegség nem azt jelenti, hogy a beteg ember csökkent értékű és felesleges! Pál apostolra hivatkozom. Ő írja magáról: „tövis adatott a testembe". Ez a tövis egy veleszületett, súlyos, holta napjáig tartó betegség volt. S mégis — melyik egészséges ember tett annyit Isten országáért, mint ő? Lobogó hittel végighordozta az evangéliumot az akkor ismert világon. Vagy modern példára hivatkozzam? Devecseri Gábor, a nemrég elhunyt író, amikor érezte, hogy teste szöveteiben kúszik szét a mai kor divatos betegsége, szinte az utolsó pillanatokig dolgozott a betegágyon: versekkel, műfordításokkal, s nagyszerű alkotásokkal ajándékozott meg bennünket. Persze lehet ellenvetni, hogy nem mindenki Pál apostol vagy Devecseri. Akkor egy hétköznapibb példát mondok. Egy rokkant férfiét, aki megfáradt szervezetének utolsó maradék erejével még néhány virágágyat hozott létre, „hogy legalább egy darabkán szebb legyen utánam a világ". A beteg embernek nem szabad kisebbrendűnek, feleslegesnek éreznie magát, sőt el kell juttatnunk oda, hogy érezze: szükség van rá. Tudnia kell, hogy a családja, Egyháza, társadalma számára nem teher, hanem értékes, tapasztalatokban gazdag segítőtárs, Jézus szeretete meg tud újítani, áldássá tud tenni, — sőt meg is tud gyógyítani. Az Ő szemében végtelen érték a beteg, a megrokkant ember. Életét adta érte is, mert nagyon szereti. Az Ő nagy szeretete gyújtson viszontszeretetre. A betegnek nemcsak várni kell a szeretetet, hanem adni is. Rögtön értelmet kap minden, ha szeret az ember. Ha szeretjük Istent és az embereket. Amíg eszméleténél van az ember, addig tud szeretni. Még magatehetetlenül, még haldokolva is. Ha másképpen nem, hát azzal, hogy igyekszik szenvedésével minél kevésbé terhére lenni másoknak. Vagy imádkozik másokért. Szenvedésünkkel Istennek nagyon meg tudjuk mutatni, hogy szeretjük. Ha valaki végleg értelmetlennek érzi az életet, az nagy baj. Azt jelenti, hogy nincs benne szeretet, amely pedig szinte egyetlen belépőjegy a mennybe. A betegség, a szenvedés az Istennel való személyes találkozássá válhat. Hogy mi lesz belőle, tőlünk, emberektől, betegektől függ. Mert a betegség következménye lehet a szakítás Istennel és emberrel, de lehet egészen szoros egymásra találás is. Jézus földi életében páratlan melegséggel és szeretettel ápolta, gondozta a beteg embert. A betegek hallhatták megbocsátó szavát, láthatták szolidaritást sugárzó tekintetét, s magukon érezhették sebeket kötöző, gyógyító, áldott kezét. Jézus gyógyító csodái nemcsak messiási küldetését igazoló jelek, hanem a betegek iránti jóságának és szeretetének a megnyilvánulásai is. Annyira szerette a beteget, hogy szinte végrendeletileg bízza ránk őket: „beteg voltam . . ." (Mt 25, 31—46). önmagát azonosítja a beteggel; aki beteg embert ápol, Jézus személyében annyi, mintha Öt ápolná. Az utolsó ítéletről szólva Jézus egészen világosan az értésünkre adja, hogy az ilyesmiben való mulasztásnak kárhozatos következményei lesznek. Jézusi megfogalmazás szerint tehát betegeinket ápolni kötelesség. Sajnálatos, hogy a legtöbb ember számára rettenetes tehernek tűnik betegeik ápolása és mindenképpen szabadulni igyekeznek tőle. Mégis, előbb hadd adózzak a hűségeseknek, akik Jézus igéje szerint bánnak a betegeikkel. Az egyik pesti gyülekezeti tagunk otthonában történt. Az orvos vizsgálat után bizalmasan beszélt a megvizsgált édesanya leányával. Szomorú hírt közölt vele. Anyja napjai meg vannak számlálva, de optimálisan is csak fél évre tehető az élete. A kórházak gyógyító gépei és az orvosok fokozott tudománya sem mentheti meg. S egyúttal azt is közölte, hogy mivel a család minden tagja dolgozik és óriási erőfeszítést és áldozatot kívánna a beteg otthoni kezelése, beutalja őt valamelyik gyógyintézetbe. A beteg leánya azonban így szólt: „ha már a kórházban sem tudnak segíteni az anyámon, ne tegye, doktor út! Anyám gyermekkorom óta annyi áldozatot hozott értem és a családért, hogy most gondos ápolásommal valamit vissza- törlesztek belőle. Talán családi körben, itthoni környezetben szebbé teszem számára a halált”. 4 49
