Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Király Ilona: Öregek a családban
kék ragaszkodó hálája nagy erőforrásul szolgál. Az Isten szolgálatában élők pedig magányukban naponta álljanak a kereszt tövébe. Szent János apostol és a Fájdalmas Anya lelkületével tartsanak ki a nehéz idők sötétségében, hogy a kín és a hiábavalóság átélése után a bölcs atya és a harmonikus anya készségével állhassanak majd a hasonlók segítségére. A nőiségük- ben megnemesült és megtisztult matrónák legyenek a rászorultak és az Egyház szolgálatára — erősítői, támogatói lelkipásztoraiknak. A keresztény embernek az egész krízisáramlatban önmagára vagy családtagjára vonatkozólag tudomásul kell vennie azt a tényt, hogy amit természetes életében elveszíthet, annak árán az örök életben mindent megnyerhet. Szó szerint kell vennie Krisztus szavát — „Aki szereti életét, elveszíti azt, aki viszont megveti életét e világon, megmenti az örök életre" (Jn 12,25). — másként nem oldható fel teljességgel a lelki meghasonlottság. És ha a természetnek a küzdelme ki is oltja pillanatnyilag az értelem természetes fényét — lumen naturális —, addig könyörgünk, amíg hitünkben meg nem világosulunk (lumen fi- dei): „Uram add, hogy lássak!” És akkor jól megértem, hogy magamtól semmi vagyok és ezt most „zsigereimben" is átélem. Semmi vagyok, de Isten ebből a semmiből tud mindent újjáalkotni! Ezért a testi megsemmisülés érzésének, föld' ragyogásunk leáldozásának elfogadását, és az Isten akaratába történő megnyugvást joggal nevezhetjük „biológiai alázatnak". Gyakran újitsuk fel házassági ígéretünket, hivatásválasztásunk emlékét, papi szentelésünk vagy más egyházszolgálati beiktatásunk ünnepi perceit, az ifjúkori ön- átadásunk nagylelkű élményét. Sokan — talán jelen viselkedésüket akarván mentegetni, — cinikusan megjegyzik: „akkor még nem tudták, mit vállalnak". Fordítva talán még igazabb: a válság, a nehézségek, az erőtlenség idején testileg-lelkileg beszűkülünk, szemünk — miként a földi látásra is — elhomályosul és éppen ezért nem látjuk tisztán a lelki értékeket. Döntésünk megújításának legalkalmasabb pillanata a szentmise, ahol Krisztus megújítja kereszt- áldozatát, Ö nem bánja meg önkiüresitő halálának történeti tényét, hanem mindennap újra bemutatja megváltásunkért. így egyesül és teljesedik ki mindenfajta áldozatunk a szentmise mindennapi erőtadó élményébe. És akkor jól látjuk, hogy az egykor hősi áldozattal vállalt „Igenünk” az idők során még teljesebben elérte a szabadság és önkéntesség nagykorú jellegét. „Boldog az az ember, aki kiállja a megpróbáltatást, mert hűnek bizonyul, elnyeri az élet koronáját, amit Isten azoknak ígért, akik szeretik Őt." (Jk 1,12) M. S. ÖREGEK A CSALÁDBAN Az öregségre tudatosan kell készülni, és ezt a készületet sohasem lehet elég korán kezdeni, „'örvendj a fiatalságodnak, . . . űzd ki szívedből a szomorúságot. Gondolj Teremtődre fiatalságod napjaiban, mielőtt a rossz napok megérkeznének és azok az évek, amikor el fogod mondani: nem találok semmiben örömet. Elsötétedik a nap, a hold és a csillagok fénye, elhallgat a madarak éneke, félelmetes lesz a meredek úton való haladás, mert az ember az örökkévalóság hajléka felé tart.”1 A szentíró a természetfeletti készületet hangsúlyozza, míg Albert Schweitzer az igazi humánumra törekvést tartja fontosnak: „Az életben azért kell küzdenünk, hogy mindvégig olyan mélyen gondolkodók és fogékonyak maradjunk, mint fiatalságunkban .. ."2 Sík Sándor könyörgésében a teljességre törekszik: Ments meg, Uram, a szürkeségtől!... Ne engedj, Uram, koravénnek!... Tartsd rajtam szent, nyugtalan ujjad, Ne tűrd, Uram, hogy bezáruljak!... Más örömén, ha nem tudnék örülni, Ha elapadna könnyem a más bűnén,. .. Az a nap, Uram, hadd legyen a végső! Tehát felebaráti szeretetből, önzetlenségből, türelemből, megértésből, jókedélyből, humorból sohasem gyűjthetünk eleget, hogy széthasító ék helyett, összekötő, adni tudó öregek legyünk. A józan fiatalok így megláthatják bennünk saját öregségük előrevetített tükörképét. Ha pedig ez a kép nagyon eltorzult, gondolják át, nem az ő hibájukból lett-e ilyen? A szentírónak hozzájuk is van intő szava: „Fiam, segítsd apádat öregségében, és ne szomorítsd meg életét. Ha elméje meggyengül, légy elnéző, ne vesd meg őt erőd teljében"3 A 46
