Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Az Egyház anyai gondja
ditás, — mindezeket ez eddigi okok mellett komolyan számításba veszik. A római Rota a Gaudium et spes-konstitució szellemében 1970-ben hozott döntésében ezt írja: .. ahol a házastársak szeretete hiányzik, a beleegyezés nem tekinthető bensőnek, így kizárja vagy korlátozza a házasság érvényességének a fennállását.” — Éppen ebből a meggondolásból kiindulva H. Hei- merl8 benső ellentmondást talál abban a joggyakorlatban, amely a testvérkénti együttélést teszi a szentségekhez-járulás feltételének. A nemi aktus a keresztény házasságban az élet- és a szeretetközösség teljességét jelenti. Az érvénytelen házasságban viszont fenntarthatónak tartják a szeretetközösséget, a nemi aktust pedig súlyos bűnnek minősítik? Ezzel a házasság „lényegét" ismét csak materiálison, azaz ebben a testi vonatkozásban értelmezik. Ugyanakkor az így „rendezett megoldás" állandó súlyos kísértésnek tekinthető, ennek következtében a megoldás elrendelése is bűnös, hiszen a bűnrevezető közeli alkalom tudatos kerülése lelkiismereti kötelesség. Ebben a kérdésben az a reális megkülönböztetés lehet értelmes és elfogadható, amely a ténylegesen fennálló, az emberi méltóságnak megfelelő, személyes és szabadon döntött házastársi kapcsolatot előnybe helyezi a csak legális, de súlyos okok miatt már „holt” házassággal szemben. A gyakorlat is azt mutatja, hogy csak egészen ritkán sikerül egy szerencsétlen vagy elrontott házasságot újra boldoggá vagy legalábbis emberhez méltó együttéléssé tenni. A legkülönbözőbb egyházi fórumokon megegyeznek abban, hogy a szentségek használata keresztény szempontból létfontosságú és ezért a kegyelmi életet kívánók számára lelkiismeretük szerint engedményeket kell tenni. Ha mélyebben vizsgálódunk, akkor látjuk, hogy minden közösségi rendelkezés benső elfogadása végül is lelkiismereti ügy, — így ravasz fondorlattal bármilyen külső fórum megtéveszthető. Minden keresztény gyónási megvallásáért, a hűségben, a fogadalomban tett döntése igaz valóságáért végül is lélekben felelős, így tehát a széthullott családok tagjainak a még fennálló házasságát vagy megszűnését végül is Isten előtt kell tanúsítaniok. A közismerten szigorú felfogású H. B. Mayer9 innsbrucki professzor a házasság felbonthatatlanságának elvét fenntartva, indokolt esetekre olyan konkrét feltételeket dolgozott ki, amelyek szerint a lelkipásztorok az újraházasodás esetében méltányosságot gyakorolhatnak, ha majd erre felhatalmazást nyernek: 1) A feleket jól ismerő lelkipásztornak lelkiismeretesen meg kell vizsgálni, miért bomlott fel a házasság. — 2) Bizonyosságot kell szerezni, hogy valóban jóvátehetetlenül bomlott-e fel a család, — tekintettel a gyermekek érdekeire. — 3) Bizonyítani kell, hogy a második házasság az előzőhöz viszonyítva emberileg és vallási szempontból rendezett — lehetőleg a polgári jog szerint is —, a felek egymáshoz hűségesek és keresztény elvek szerint akarnak élni és gyermekeiket nevelni. — 4) A szentségek vételét olyan feltételekhez kell kötni, amely kizárja a hívek megbotránkoztatását. Amíg általános megoldást nem tudunk adni, vigyázzunk, nehogy úgy fogják fel az engedményt, mintha az Egyház már nem venné komolyan a házasság felbonthatatlanságát. — 5) A lelkipásztoroknak meg kell bizonyosodni arról, hogy a felek valóban vallási indítékból — nem pedig csak emberi tekintetből kívánják a szentségeket és nyugodt lelkiismerettel készek arra, hogy rendszeresen járuljanak a szentségekhez. B. Häring10 professzor megoldási feltételeiben a tridenti zsinat elvét hangsúlyozza: „Az Isten nem kíván lehetetlent. Parancsaival arra figyelmeztet, tedd, amit tudsz és imádkozz azért, amit nem tudsz”. Ezen elv alopján azt vallja, hogy az Egyháznak o bűnbánó keresztényeket nemcsak a kiközösítés alól kell feloldani, hanem a szentségek vételéhez is kell engedni. Az előfordulható eseteket rendezhetőségük szerint csoportosítja: 1) Ha a második házasság egy házilag rendezhetönek tűnik, a feleknek már a szándékuk bejelentésénél megadható a feloldozás. — 2) Az egyházjogi- lag rendezhetetlen eseteknél, olyan házasfeleknél, akik megalapozottan meg vannak győződve első házasságuk érvénytelenségéről, bár ezt nem tudják bizonyítani, — az ilyeneknél a pap ne tagadja meg a fel- oldozást. — Akik úgy érzik, hogy jelen Házasságukat Isten elfogadta, bár az előző érvényessége nem dönthető meg, az ilyeneket is fel lehet oldozni, ha a jóra való készség jelei megvannak bennük, és ha semmi jó, sőt inkább lelki kár származna eddigi meggyőződésük megingatásából. Ilyeneknél tekintetbe kell venni, hogy a társadalmi magatartásuk, felelősségteljes tetteik igazolják-e becsületes lelkiismeretüket. Ha igen, nem szabad a lelkiismereti békéjüket jogi kázusokkal megzavarni és a feláldozást alanyilag jobbára teljesíthetetlen feltételekhez kötni (lásd: a testvérként élés nehézségeit). — 3) Akik tudatában vannak annak, hogy nem lett volna szabad elvál- niok és ezért a jelenlegi állapotuk nem érvényes házasság, bár meg van bennük a házassági és az együttélési szándék és becsületesen meg vannak győződve arról, hogy egymás és gyermekeik iránt érzett felelősségük miatt együtt kell maradniok. 41
