Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 1. szám - FIGYELŐ - Az Egyház anyai gondja
AZ EGYHÁZ ANYAI GONDJA A rendezett és harmonikus család a keresztény élet tűzhelye. Sokan vannak azonban a híveink között olyanok, akiknek első házassága annyira tarthatatlanná vált, hogy maguk és gyermekeik érdekében el kellett válniok és mint fiatal szülők, hamarosan újra házasságot kötöttek. Köztudott, hogy a keresztény házasság felbonthatatlanságá- nak következményeként az Egyház az új házasságot nyilvános bűnállapotnak tekinti, ezért a felek nem kapnak feloldozást, nem járulhatnak a szentségekhez és — bár ez ma már nem általános gyakorlat — egyházi temetésben sem részesedhetnek. Gyakorlatból azt is tudjuk, hogy így mennyien veszítik el bizalmukat Istenben, elhanyagolják hitüket és gyermekeik vallásos nevelését. Állandó elkeseredésük forrása a számukra megoldatlan helyzet és Egyház szigorú megtorlása közötti feszültség. Ismeretes az is, hogy az evangélikus és a keleti egyházak másként értelmezik a házasság felbonthatatlanságát megalapozó bibliai szövegeket, főleg Márk (10,2—12) és Máté (19,3—9; 5,32) párhuzamos részeit és Lukács idevágó versét (16,18). Mivel pedig önkényes és indokolatlan megoldás lenne, ha a Szentlélek megvilágosító erejét bármelyik egyháztól is egyszerűen elvitatnánk, ezért ebben az égetőn sürgető lelkiismereti kérdésben, főleg a zsinat óta. komoly kutatások és megoldási javaslatok láttak napvilágot. A. van Gansewinkel1 steyli atya, a kérdés erkölcstani szakértője abból a tényből indul ki, hogy nem lehet egy életkérdést egyetlen tételben mereven elintézni. A házasság felbonthatatlanságának tanítását fenntartva már a tridenti zsinat atyái is — a görög egyház gyakorlatát figyelembe- véve — enyhébb formában fogalmazták meg az elítélést (Denzinger—Schőnmetzer 1807. és vö. P. Huizing munkája)2. A merev szemléletet a házasság kérdésében a jogi felfogás előtérbe kerülése okozza. Ezen az elvi alapon felbonthatatlan házasság úgy is, mint jogi és egyházi-társadalmi intézmény, nem lehet öncélú és elvonatkoztatott érték. Nem, mivel arra van rendelve, hogy törvényesen védje az egyént a rossztól és jót tegyen azzal, aki gyengébb vagy elesett. Ha a jogot vagy a törvényt pusztán önmagáért tiszteljük, akkor annak túl szűk értelmezése éppúgy rosszat eredményezhet, mint semmibevétele. Ezért van Gansewinkel a jogi és az erkölcsi hatáskör szétválasztását javasolja. Az egyházi házasságjog nyilvánosan és általánosan a házasfelek javát, főleg a nő és a gyermek védelmét kívánja szolgálni, amikor a házasság felbonthatatlanságát általánosan előírja. De egyes személyek benső döntését, egyéni helyzetét és lelkiismeretét már nem jogi úton, hanem erkölcsileg kell megítélni. így kivételes esetekben megtörténhet, hogy az egyén javát éppen a válás, vagy a második házasság megengedése szolgálhatná. A szerző több oldalról igazolja, hogy az ilyen állapotban élő, egyébként jóra törekvő keresztényeket nem lehet egyszerűen nyilvános bűnösöknek tekinteni és régi korok szokása szerint kiközösíteni, a szentségektől távoltartani. A Szentírásban jól látható, hogy a mózesi társadalomban sem volt probléma- mentes a házassági kérdés. Szent Máté leírja, hogy amikor Jézus a nagy tömegben a betegeket gyógyította, „akkor odaléptek a farizeusok, hogy próbára tegyék: Szabad-e férfinek bármi okból elbocsátania feleségét? Ekkor Jézus megkérdezi: Nem olvastátok (ui. a Bibliában) . . . amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza? — De azok tovább erősködtek: Miért parancsolta hát Mózes a válólevéllel történő elbocsátást? — Ö kijelentette: Mózes ke- ményszívűségtek miatt engedte meg" (vö. Mt 19,3—9). Jézus magyarázata az, hogy a Teremtő szándékát, — azaz az isteni törvényt fenntartva, — Mózes, mint vallási vezető az emberi gyarlóság miatt engedményt tehetett. — A tanítványok számára még ezen magyarázat után sem volt egészen világos a kérdés, mert — amint Márk írja — „Otthon tanítványai ismét érdeklődtek a dolog felől” (10,10). 1. Ratzinger1 szerint Jézus ezen kijelentése nem értelmezhető közvetlenül, — minden további nélkül — kifejezett törvény gyanánt. Jézus iránymutatást ad, a törvény szellemét helyezi előtérbe, amint például az adógaras esetében is teszi. így magyarázza a kérdést P. Hoffmann1 is. A házassági törvény nehéz kérdés volt Jézus korában is. Ebben az időben fejlődött ki lassan az ószövetségi többnejűségből a magasabb társadalmi-vallási értékű házasság, ami végül is a keresztény egyne- jűségben érte el az emberi személyhez méltó jellegét. Ezért nem lehet a bibliai házasságtörvényt sem, — mint bármi más igazságot — elkülönítve és kiragadva tekinteni, hanem bele kell helyezni Jézus törvényt-beteljesítő új és teljes erkölcsszemléletébe. B. van tersei3 Jézus általános messiási magatartása irányítja figyelmünket, aki minden helyzetben segíti a rászorultakat.
