Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő

függeszti a természet rendjét, törvényét". Csak abban az értelemben beszélhetünk így, hogy Isten mindenhatóságát semmiféle törvény nem kötheti meg, mivel ő a törvényhozó, a természet rendjének is az alkotója. Ha ilyen helyes istenfogalomból indulunk ki, akkor miért nem gondolhatjuk azt is, hogy ezen rendkívüli esetek is „be vannak tervezve” az isteni rendbe. Ha pedig az üdvösségtörténeti szempontot figyelembe vesszük, akkor nem szükséges feltétlenül az embertől már „felfedezett” természeti törvények felfüggesztésére gondolunk. Hiszen még sok törvényt nem ismerünk, tehát azokra nem is tudunk hivatkozni, így nem is olyan régen leküzdhetetlen és abszolút természeti törvénynek tartották a nehézkedési erőt, melynek „felfüggeszthetetlen" voltát a repülés és űrrepülés már megcáfolta. Ezért jobb nem a felfüggesztett, hanem az egészen még nem ismert természeti törvényről beszélni, amelynek érvényben maradása mellett is lehet ugyan az még „csodás jel”, azaz isteni megszólításnak, figyelmeztetésnek az eszköze, amely felhív, rámutat az üdvösségre.

A csoda mindig feltételezi az olyan embert, aki készséges a hallásra, aki nyitott a csodára, azaz a magasabb, az isteni világ megragadására. Az ilyen világ, amely a tapasz- talhatót kíséri, egyben felül is múlja azt. A „csodálkozás” nyomán becsületes őszinte felülvizsgálattal és csakis személyes döntéssel juthat el az ember a csodát igazoló Isten és küldöttének elismeréséig. Ez az elismerés egyszersmind a hitnek az aktusát jelenti. Nem ok nélkül mondotta Jézus, hogy a „hited gyógyított meg", azaz Isten gyógyított de ott, ahol hivő készséget, bizalomteljes odafordulást talált.

A természettudósnak nem az a feladata, hogy hivő „csodálkozó” készséget tanúsítson, de joga és kötelessége, hogy mindent megmagyarázzon, ami valóban megmagyarázható, hogy alkalmazza a tudományos elveket, törvényeket, hogy levonja belőlük a következtetéseket. A természettudósnak tudnia kell, hogy ez a bizonyos metodológiai „absztinenciája”, apriori módszertani beszűkítése jogos követelményekből ered. De mesterségesen, pusztán elvi okokból nem szűkítheti be a teljes horizontot, saját emberi mivoltát, testi-szellemi egzisztenciáját. Mivel nem csupán természettudós, hanem ember is: erkölcsi normák, igények szerint élő ember, — ezért nem lehet csak tudós, vagy bármiféle szakma művelője. Az emberélet „törvényeit” nemcsak a tudomány, még kevésbé egy szaktudomány írja elő.

Néhány éve hírt adtak az újságok arról, hogy egy zürichi klinikán röntgen ellenőrzés és szakorvos jelenlétében egy indiai fakir kést szúratott szívébe anélkül, hogy azonnal, vagy később meghalt volna. Igaz, ez még nem halott-feltámasztás, de azért elég rendkívüli, „csodás” dolog. Azt mondhatnánk, a természet szokott rendjének törvényeit mintegy meghazudtoló esemény. Kérdezhetjük, hogy a műtőben lévő tanúk (lelkében, vagy azokéban, akik erről ölvasnak, támad-e valamiféle hit. Gondolunk-e itt „isteni” jelre. Aligha. — Tehát semmiféle „hitet” nem képesek pusztán a tények, rendkívüli események, a szokatlan, a természet rendjével ellentétes események ébreszteni. Akkor sem, ha bármiféle „varázslatot”, vagy csodás mutatványt produkálnak. Mindebből hiányzik ugyanis a „felszólító" jelleg: Isten hívása és választ váró szava. Ezért a hitet soha nem lehet maradéktalanul — még a csodák útján sem — „tudományos" módon igazolni. Éppen úgy nem lehet, mint a szeretetet. A hivő ember számára azonban rendelkezésre állnak bizonyos olyan jelek, mint amilyen a szerető és szeretett lény között ébredező szeretet külső megnyilvánulásai. És amint a szeretet fokát nem lehet semmiféle mértékegységgel, műszerrel, adattal megmérni, vagy igazolni, éppúgy nem képes a hitnek maradéktalanul „bizonyítékot" szolgáltatni semmiféle földi esemény, eszköz és módszer. Jézus „igazságát", hogy Ő az élő Isten Fia, Ö az üdvözítőm, — az élet számos, vagy számtalan rendkívüli eseménye sem tudja számomra kétségbevonhatatlanul igazolni. Ezért a csodák sem fogható tapasztalati eszközök, vagy kísérleti anyagok Isten, vagy Jézus kezében a hit számára. Mindezek állítása nem nevezhető racionallizmusnak, A csodáknak és a jeleknek az a rendeltetésük, hogy elgondolkozzunk, hogy csodálkozzunk és így könnyebben hozhassuk meg legszemélyesebb hivő döntésünket, választ adjunk az isteni hívásra. Sokakat valóban segít a csoda, de nem mindenki számára föltétlenül szükségesek és hatásosak. Hiszen számos kortárs szótlanul ment el Jézus csodái mellett és inkább az izgatta az embereket, amit Jézus mondott, azt vették tudomásul, hogy meg kell térniök, meg kell haflaniok Isten országának, a szeretetnek a törvényét és valamilyen választ is kell rá adniok. A csodáknál ezért nem a „rendkívülin" van a hangsúly, hanem a szerető Istenen, akinek szeretetére adja az ember igazi válaszát, saját hitét és szeretetét.

30