Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő
emberekből álló közösség. Keményszívűség, az irgalmasság hiánya nem irgalmat, hanem ítéletet von magára Istentől. Az Egyház a „szentségre meghívottaknak" közössége, akik Isten előtt még bűnösöknek vallják magukat és szüntelenül bűnbocsánatért könyörögnek. A megtérők, a bocsánatkérők közösségét Isten fogja felmagasztalni. 5. Isten radikális döntést kíván az embertől. Ez a radikális döntés az Egyházra is kötelező. Csak az az Egyház tudja minden hibáját, tévedését elismerni Isten előtt, amely bűnbánatra és megtérésre kész, — csak az ilyen Egyház lesz szabad, felszabadult Istenben. 6. Jézus mindig jelen van a Feltámadott hitét megváltók közösségében, hogy megvilágítson, hogy az alvókat felébressze, a gyengéknek erőt adjon. A Feltámadott köré gyűlt Egyháznak a mai modern világban is ugyanaz a feladata, mint régen. E feladatának teljesítésével biztosítja jövőjét, így lesz valósággá Jézus ígérete. összefoglalva: mit is akar tehát Jézus? Mennyiben hivatkozhat Jézusra, az Ö alapítására az Egyház? Milyen feltételek mellett hivatkozhat joggal erre? Sőt kell is erre hivatkoznia? Azért és annyiban, ahhoz a Jézushoz csatlakozik, aki a Krisztus. Aki feltámadt, hogy a végső idők eljöveteléig erről a feltámadásról adjon hírt a benne hivők közössége: Róla és feltámadásában már jelenlévő eszkatonról, végső állapotról, a benne „betört" Isten országról. Ebben az „átmeneti időben" pedig az Egyháznak a megtérést, a hitet kell hirdetnie, élesztenie, ébrentartania — és Krisztus szolgálatát, áldozatát folytatnia. A szeretet és szolgálat „Jelének” kell lennie, amely figyelmeztet: Elközelgett az Isten országa! MIT JELENT A MAI EMBERNEK A CSODA? A kinyilatkozás teljességének, Jézus Krisztusnak isteni valóságát „igazoló okmányok”: a csodák. Olyan isteni tettek, tények, jelek, melyek nyomán mindig az Isten országának öröme, igazsága jelenik meg előttünk. Az újszövetségi csodák kevésbé „megdöbbentőek”, félelmetesek, szembetűnőek, mint az ószövetségiek. Sokkal „emberibbek”. Ezzel azt is igazolják, hogy Isten valóságos ember lett: egy közülünk, aki a szolga alakját vette fel. A jóság, a szeretet érezhető bennük. Lehet, hogy az Ószövetségben élők nem ezt várták, talán azért is voltak olyan kevéssé hatásosak számukra. Talán sokkal szívesebben vették vdlna, ha Krisztus pallóssal, ostorral kezében alkot „nagyot”, ha már itt a földön megvalósítja Isten országát. A világ Bíróját várták, aki majd tűzzel, vérrel és ítélettel jön „keresztelni”. Nem kétséges, sokaknak ma is csalódást keltők Jézus csodái, a bennük megnyilvánuló végtelen egyszerűség, emberközelség, istenien emberi jóság. De éppen ezért „isteni" csodák, mert az Isten lényegéből mutatnak meg valamit. Megsejtetik, hogy a személyes Szeretet megjelent a földön. Isten nagyszerű egyszerűségét mutatják meg a „szegény és földhözragadt”, a sötétben utat kereső ember számára. A Biblia keletkezésének idején még nem esett szó a csodák „tudományos” értékeléséről. Sem a természettudományokat, sem pedig a történetkritikát nem hívták segítségül, amikor Jézus „jeleit” közzétették. A bibliai csoda olyan tett vagy jelenség volt, amelyben Isten jelentkezett a benne hivők számára. Ilyen értelemben „csoda” a csillagos égbolt (89. Zsoltár), mert azokban az Isten mutatkozik meg és az ő dicsőségét hirdeti. Teljesebb értelemben a Biblia azokat a tetteket és eseményeket nevezi csodáknak, ahol az Isten megmentő, szabadító hatalma feltűnő módon jelentkezik. — Az Újszövetség világában a csodák mindig Krisztussal kapcsolatosak: Ö cselekszi azokat, vagy az Ö nevében teszik. Mindig valami különös „jó”-ban jelentkezik az Isten. A csodák ezért a Biblia nyelvén Isten „művei", „jelei", ereje. Jól tudjuk, hogy a modern ember valamivel többet ismer a természetből és ennek törvényei szerint teszi fel a kérdést: vajon ezek a tények, események a természet törvényein kívüliek, vagy azok éllenére történtek? Az ilyen kérdésfeltevés egészen idegen a Biblia világától, és a ma emberének is mind kevesebb értelmet nyújt. Végső soron ugyanis semmit sem tudunk a „másik világról”, azt csakis a hitben ismerhetjük fel. Azonban minden meghatározott természeti törvényt is csak „kiolvashatunk”, de nem mi „állapítjuk meg”, nem mi hozzuk létre azokat. Minden eredmény csak kiindulópontja egy újabbnak. így is mondható: a ma eredménye — a holnap tévedése! Amit a tények, a tanúk tudósítása alapján a csodákról elmondhatunk, az körülbelül ennyi: egy „titokzatos hatalom” nagy erőket mozgósít az ember érdekében. És minden ilyen „mozgósítás” azért történik, hogy figyelmeztesse az embert a .másik világra”: arra, amelyet még szem nem látott, fül nem hallott. Ez Krisztus világa, az üdvösség világa. Semmi nem indokolja, de nem is kényszerít rá, hogy a csodákat Isten „önkényes beavatkozásának” 26
