Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Könyvfigyelő
Az Egyházalapitó Jézus? 1. Isten országa érkezett el Jézusban. Kérdés, hogy közvetlen előttünk van-e Jézusban Isten országa, vagy csak prófétai távlatban került közelebb hozzánk? „Futurológia”-e az eszkatológiai szemlélet, vagy már a jelenlévő országról ad-e hírt? — Az exegéták véleménye eltér. Nem a vagy-vagy szemlélet, hanem a harmonikus összekapcsolás hozhat megbízható eredményt.A különféle irányzatok képviselői: Boltmann, Schna- ckenburg, Cullmann, Vögtle megegyeznek abban, hogy Jézus Isten országát úgy hirdette meg, mint amely még előtte áll és mégis jelen van. Jövő és jelen Jézus hirdetésében egybefonódik. Bl fog érkezni, imádkozni kell érte, mégis hat már a jelenben. Jelen van Jézus üdvötho- zó tetteiben, szavában. Jézus maga az „idők nagy jele” (Lk 12,54—56). Vele elkezdődött a beteljesülés, ezért jaj annak, aki benne megbotránkozik. Mindez mintegy szétfeszíti a prófétai távlatot és jelenlévőt teremt. Az Emberfiának már van hatalma és az Isten nevében országai mindent. Az evangélium hirdetésének itt nem „periódusai", szakaszai, hanem „pólusai”, ellentétes sarkai jelentkeznek: „Még nem” és mégis „már igen”. Az Isten uralmáról, országáról szóló kérügma ezért a hivőtői azt kívánja, hogy ne mitologikus gondolkodásban tekintsen Jézusra, hanem ügyeljen Isten akaratára. Ez a magatartás egzisztenciális jelentőségű, minden nap újra döntés elé kerül a hivő ember. 2. A „már igen” és „még nem" között. Jézus igehirdetésében félreérthetetlenül jelen van a „közel”, a „még kis idő" gondolata is. De semmiféle terminus nem volt Jézus szemében központi probléma. Egy volt a középponti számára, a Benne és Általa világunkba „betörő” Isten országa: most, ebben az órában kell az embernek a pénz, hatalom és érdekek rabságából felszabadítania önmagát és Isten uralmát elismernie (Mk 1,15). Bultmann egzisztenciális értelmezése helytálló, midőn a minden időben „jelenlévő" döntésről, Isten uralmának elismeréséről beszél. — Jézus a jelen és jövő közötti feszültséget nem is akarta feloldani, mert az „üdvös" feszültséget jelent. Az „szkatológiát” is mítosztalanítanunk kell. Ezek a kijelentések éppen úgy nem a jövőből elővételezett „riportok”, mint az őstörténet sem az. A teremtéstörténet képei éppen úgy képek, mint a korabéli és a prófétáknál található jövő apokaliptika képei. Jézus ezt a képes beszédet használja, hogy értelmüket a lényegre irányítsa, amidőn a csillagok lehullásáról, a nap elsötétedéséről, a harsonák hangjáról szól. A világ végének ez nem természettudományos leírása, hanem Jézus körülírja Isten országát. Nem a „hogyant" és a „mikort" akarja közölni, hanem az abszolút tényt. Az újszövetségi kérügma tehát — Jézus ajkán — a kereszt és az eszkaton — végső soron együtt — botrány a világ szemében, csak a radikálisan döntő hit láthat másképpen. Eszkatölogikus jelen és jövő — a kettő együtt — elszakíthatatlan a keresztény hitben. A jelen a jövő reménysége felé mutat. A jelenben már működnek az isteni erők. A jövő valóság, mert ez biztosítja az embernek a boldogító eszkatont. 3. Jézus és az Egyház kezdete. Azt kérdezik ma is sokan, mi köze döntésünknek, Isten és ember kapcsolatának az Egyházhoz? Akart-e Jézus Egyházat? Nem könnyű megvonni a határt a történeti tények, események és értelmezések, a kérügma, a tényközlés és a teológiai reflexió között. Még nehezebb a húsvét előtti és utáni élmények ismeretét a helyes összefüggésben meglátni. A húsvét előtti Jézus nem alapított Egyházat. A tizenkettőben félreérthetetlenül a tizenkét törzset számláló választott néphez fordult. A Mt 16,18. szöveget nehéz értelmezni, megfelelő „helyre" tenni, mert nem a jelenről, hanem a jövőről beszél: „Fogom építeni Egyházamat”. Minden újszövetségi irat az Egyházat csakis Jézus halálában és feltámadásában mutatja be. Csak a feltámadás után beszél a keresztény közösség Egyházról, ekkor jelent meg „Isten új népe". A húsvét előtti Jézus tevékenységével és tanításával lerakta az Egyház alapjait. Már földi életében felhívta a népet a megtérésre, és a hitre. A tizenkettő mellé számos tanítványt gyűjtött. A későbbi Egyház a „sokakat" jelentő tanítványokkal jelent azonosságot. Az Egyházról csak a Feltámadottba vetett hit erejében lehet beszélni. így ez az Egyház isteni mű. Annak az Istennek Egyháza (ekklézia tou theou), aki feltámasztotta Jézust halottaiból. Az Egyház Isten tettére épít, Isten hívására gyűlt össze: Isten népe (laosz tou theou) és ahhoz a Krisztushoz kapcsolódik, akit Isten feltámasztott. Az Egyház eredetét tehát az egész Krisztus-eseményhez kell kapcsolni. Nem bizonyos sza23
