Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - FIGYELŐ - Schoonenberg, Piet: A kiteljesedett szövetség
lyek-e, — ezzel az állítással ez nincs kizárva. Ezért maradt mind a mai napig eldöntetlen a kérdés, hogy a mai szóhasználat szerint egy személy vagy három személy-e Isten, 23. A személy szó mai értelme alapján nem mondhatjuk, hogy Isten önmagában három személy lenne. Három isteni tudat és szabadság, három isteni alany azt jelentené, három Isten van. Ezt még azzal sem zárjuk ki, ha arról beszélünk, hogy az isteni személyek közt én-te viszony van, vagy ha azt hangsúlyozzuk, hogy kölcsönösen egymásnak adják át egymást. Az én-te viszonyban vagy az odaadásban ugyanis éppen az alanyok mint olyanok maradnak különbözőek és állnak szemben egymással. 24. A kinyilatkoztatás alapján azonban tény, hogy Jézus Krisztus és az Atya személyesen fordulnak egymás felé, a Szentlélek az Atyához fohászkodik bennünk és a Fiúhoz kiált, vagyis személyként fordul hozzájuk. Az Alya, a Fiú és a Lélek tehát a Szentírás szerint, az üdvtörténetben személyekként állnak egymással szemben. A 23. tételből következik, hogy ez csakis az üdvtörténet által lehetséges. Az immanens Háromság azért lehet személyek háromsága, mert üdvtörténeti Háromság. 25. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek megkülönböztetése tehát csak üdvökonómiailag nevezhető személyesnek, Istenen belül azonban a legnagyobb mértékben átvitt értelemben. Isten nem annyira önmagában, mint az üdvtörténetben három személyű. Ezt úgy is ki lehetne fejezni: Isten az üdvtörténetben háromféle módon személy. 26. Ezzel nem akarjuk kizárni, hogy Isten lehet-e vagy mennyiben lehet az üdvtörténettől eltekintve („a teremtés előtt”) három- ságos (ill. az volt-e)? Csak azt hangsúlyoztuk, hogy ez a kérdés megválaszolhatatlan. Arról van értelme beszélnünk, hogy az Atya és a Fiú megkülönböztetése már a kereszténység előtti üdvtörténetben jelen van, de az emberré válásban válik személyek közti viszonnyá. Ugyanígy a Lélek, az Atya és a Fiú megkülönböztetése is csak az Egyháznak hozzájuk való személyes viszonyaiban válik teljessé és egészen személyessé. 27. Az itt előadott tételek azokat az értékeket szeretnék egymás mellé állítani, amelyeket az „egy Isten három személyben" kifejezés és a modalizmus hordozott. Tudnunk kell ugyanis, hogy a modalista megközelítést csak annyiban ítélte hamisnak és vetette el az Egyház, amennyiben az az Atyából, Fiúból, Lélekből egy személyt akart előállítani (patripasszianizmus: az Atya szenved), és ugyanúgy hamissá válik a három hüposz- tázis elve, amennyiben azt alárendeltségi viszonyban (szubordinacionizmus) vagy trite- ista módon (három Isten van) értenénk. 28. Tartható tehát a modalisztikus szentháromságtan, ha azt az Istenen belüli létre magára vonatkoztatjuk. És igaz a perszona- lista háromságtan, amennyiben az Isten üdvtörténeti önközlését fejezi ki. Isten üdvtörté- netileg háromszemélyes, ,,bent”-létének három módja van, mely az üdvtörténetben úgy viszonyul hozzánk és egymáshoz, mint három személy. A krisztológiára és a pneumatológiára vonatkozó következtetések 29. E tételeket az üdvtörténetből szűrtük le, ezért azok számos következtetést tartalmaznak a krisztológiára és a Lélek szerepére, a pneumatológiára vonatkozóan. Ezeket szeretnénk alább érthetően megfogalmazni. 30. Az a krisztológia következetes, amely jézusnak valódi és meg nem rövidített emberségéből indul ki. Ezért állítanunk kell, hogy az ember Jézus nemcsak birtokol emberi „cselekvésközpontot", vagy „pszichológiai ént", hanem ő maga pszichológiailag és ontológiailag emberi személy, emberi én, emberi alany, akinek tudata és szabad tettei vannak, emberi döntések és történések hordozója. 31. Jézus Krisztus emberi személyét Isten második személyének nevezhetjük, mert Isten második létmódja, a Logosz Jézusban jelen van, Jézus személyes és történeti emberi létét hordozza, mégpedig kiteljesült, eszka- tológiai és ezért az egész világra nézve döntő módon. 32. Jézus Krisztust Istennek e létmódja úgy hordozta, hogy emberi személyes létében semmilyen kárt nem szenvedett, s viszont Isten e létmódja sem vesztett semmit Jézus személyében. Ezért beszélhetünk Jézusnak az Igébe való beleszemélyesüléséről (enhüposz- tázia) a klasszikus értelemben, de anélkül, hogy ez anhüposztázia (elszemélytelenedés) lenne, — és viszont ugyanígy beszélhetünk az Igének Jézus emberségébe való személyesüléséről is. így Isten e létmódja, az Ige már valóban személlyé lesz, anélkül, hogy el lehetne dönteni, ez a létmód a teremtéshez kötött-e vagy Isten lényegével adva van. 33. A vázolt szentháromságtanra épülő krisztológia előnye az, hogy így jézus emberségét teljes mértékig meg tudjuk őrizni és a személy-fogalmat a ma használatos értelemben alkalmazhatjuk. Nem gyöngíti ez a megközelítés Krisztus istenségét, vagy isten- fiúságát sem, mert az Ige, mint hordozó isteni létmód nem kevésbé isteni, mint a klasszikus krisztológiák hüposztázisa (sőt talán még istenibb, mert az ember Jézust egészen embernek hagyja). 34. A fönt előadott háttérre támaszkodó 245
