Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - FIGYELŐ - Schoonenberg, Piet: A kiteljesedett szövetség
vé és az igehirdetés számára hasznosítható- vá teszi. 10. Ez a lehatárolás és ugyanakkor konkretizálás egyaránt vonatkozik az „Atya”, a „Fiú" és a „Szentlélek" konkrét neveknek, mint az absztrakt fogalmaknak (szenthárom- sági személyek, viszonyok, stb.) értelmezésére. A szenlháromságtani fogalmak 11. Az Atyát a szentháromság-teológiában nemcsak „első személynek" vagy az Istenség eredetének-forrásának kell tekintenünk ezután, hanem főként Atyánknak Krisztusban. Az üdvtörténeti atyaság az Istenen belüli atyaság — és fordítva. 12. A Fiú nemcsak Istenen belüli „második személy", hanem az ember Jézus Krisztus is, és elsősorban az. Az Ige nemcsak Istenen belüli Logosz, hanem amellett, sőt elsősorban az üdvösség történetében megnyilatkozó Ige, aki Jézus Krisztusban „hússá” azaz egészen emberré lett. Az üdvtörténeti fiúság az Istenen belüli Fiúság — és megfordítva. 13. A Szentlélek nemcsak az Atya és Fiú Istenen belüli összekötője, hanem amellett és elsősorban „adomány" (donum) és megszentelő erő az üdvtörténetben. Ezt az utóbbi nevét épp azért kapta a patrisztikában, hogy személyi sajátságát ezzel húzzák alá. Az üdvtörténetben ható Szentlélek az Istenen belüli — és viszont. 14. A Fiú és a Lélek „közlése” vagy küldetése nem lehet más, mint az Istenen belüli születés és származás („processiones”). Az Istenen belüli származások számunkra csak mint küldetések ismerhetők meg. A küldetések a származások, — és megfordítva. 15. Az Atya, Fiú és Lélek egymáshoz való viszonya számunkra csak a hozzánk való viszonyaikban hozzáférhető. Az üdvtörténeti viszonyok az Istenen belüliek, — és fordítva. Ezért az Atyát, a Fiút és a Szentleiket elsősorban a hozzánk való viszonyukban kell jellemeznünk és csak ezután beszélhetünk egymáshoz való viszonyaikról. A „három személy"-röl 16. Az a tény, hogy az Újszövetségben az Atyát, a Fiút és a Szentlelket gyakran együtt említik, azt hozta magával, hogy a második század folyamán a „triász" és trinitás (háromság , hármasság) kifejezéseket kezdték rájuk alkalmazni, és róluk mint „háromról" kezdtek beszélni. Egyre inkább nőtt az igény olyan kifejezésre, amellyel ezt az isteni „hármat” egyértelműen meg lehet jelölni. 17. Ez a szó nyugaton a „persona” (személy), keleten a „hüposztázis" (személy, magánvaló) volt. E szavak első szerepe az volt, hogy jelezzék: az Atya, a Fiú és a Lélek elnevezésnek tárgyilag más és más fele! meg. Kifejezetten csak később alkalmazta Boethius a Szentháromságra a személy-fogalmat, s megfelelően módosította is. De az Atya, a Fiú és a Szentlélek viszonyának értelmezése nem a személy-fogalom, hanem a származások és a viszonyok fogalmának segítségével történt. 1ó. A nyugati filozófiai rendszerekben, főleg a felvilágosodás óta él az a személy-fogalom, melynek összetevői: a tudat, a szabadság és a többi alanyhoz való viszonyulás. E fogalom közismert volta miatt szükségessé vált, hogy az Egyház is felvesse a kérdést igehirdetésben s így teológiájában is: vajon mennyiben hasznos a személy szó a Szentháromságról való beszédben és mennyiben lehet félreértések forrásává. 19. Ha a kérdésre válaszolni akarunk, szem előtt kell tartanunk, hogy egyrészt a szentháromsági személy patrisztikus és skolasztikus fogalma nem azt jelölte, amit ma a személy szón értünk (nyilvánvalóan senki sem akar Istenben három tudatot, három, egymással szembenálló alanyt feltételezni), másrészt pedig a keresztény ember imájában úgy fordul Istenhez, mint személyhez, továbbá szokás Istenről úgy beszélni (filozófia i lag), mint „személyes létezőről", — anélkül azonban, hogy a Szentháromságra gondolnánk. 20. A Szentháromság kérdésétől függetlenül is beszélhetünk tehát Istenről, mint személyről vagy személyes létezőről. Ehhez azonban hozzá kell tennünk, hogy Isten nem úgy áll velünk szemben, mint valami lehatárolt individuum — ahogyan mi, emberek állunk egymás mellett és egymással szemben —, hanem sokkal inkább átfogja a világot és bennünket, mindenben „immanens”, azaz bentlévő. 21. Egy Isten van, Isten egy. Könnyen mondhatnánk ezt úgy is: Isten egy személy, egyszemélyű. Két okból kell mégis kerülnünk ezt a kifejezést: a) mert már-már azt feltételezné, hogy Isten egy a többi személy között, hozzáadható az emberi személyekhez s ezért lehatárolt, mint azok, b) és kizárja a lehetőséget, hogy az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, mint egymás felé forduló személyeket írjuk le. — Hogy hogyan lehetnek ezek mégis személyek, ezt kell most tüzetesebben vizsgálnunk. 22. Mivel Isten a hozzánk való viszonyában lesz — analóg módon — személy, az Atya, Fiú és Lélek is ilyen értelemben, velünk szemben, hozzánk való viszonyában személy. Hogy egymással szemben is szemé244
