Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)

1974 / 4. szám - AZ IGE SZOLGÁLATÁBAN - Gál Ferenc: Az üdvösség

nép megtérése. Az Újszövetség hajnalén Keresztelő János apja, Zakariás már arról énekel, hogy Isten világosságot ad a sötétségben és a halál árnyékában ülő embernek, s olyan szabadulást, amely a bűnök bocsánatával kezdődik. Bár az Ószövetség a régi ember gondolkodásának megfelelően elsősorban a választott nép megdicsőítését várja Isten beavatkozásától, nem hiányoznak az egyén boldogságát hirdető vonások sem, mint ahogy azt Iz 35,5 kifejti: „Akkor a vakok szeme megnyílik, a süketek füle ép lesz, a sánta ugrándozik, mint a szarvas és a némák nyelve örömdalt zeng."

Az üdvösség az Újszövetségben

Krisztus kettős újítást hozott: szellemiesí- tette és egyetemessé tette az üdvösség fogalmát. A jutalom kifejezésére ilyen kifejezései vannak: övék a mennyek országa, meglátják Istent, bemennek Uruk örömébe. Az üdvösség tehát részesedés Isten életében, vagyis természetfölötti állapot. Az örök haza a mennyben lesz, nem a földön, ezért nem is a földi kívánságok teljesedését kell tőle várni. Az egyetemesség abban nyilvánul meg, hogy erre az üdvösségre mindenki meghívást kapott. Nem származással lehet elérni, hanem erkölcsi erőfeszítéssel és az Istenbe vetett bizalommal. Az erkölcsi tanítás összefoglalását főleg a hegyi beszédben és az ítéletről szóló tanításban találjuk meg. A hegyi beszéd azt állítja, hogy az üdvösség azoké, akik nem a törvény betűjét keresik, hanem magukra öltik Krisztus leikül étét, a türelmet, a szelídséget, a tisztaságot, az igazság keresését, az irgalmasságot, a nagylelkűséget és azt a határozottságot, amely- lyel még az üldöztetést is elviselik Isten országáért. Az ítéletről szóló beszéd pedig azt hangoztatja, hogy az üdvösség útja a tevékeny szeretet. Meg kell látni embertársaink bajait és erőnkhöz mérten segíteni rajtuk.

Krisztus az üdvösséget azonosítja az Isten országának birtoklásával. Ez az ország ővele elérkezett, s akik befogadják, azok már ráléptek az üdvösség útjára. Az apostolok csak Jézus feltámadása után értették meg, hogy milyen értelemben van itt az Isten országa. Mesterük feltámadása megvilágította előttük, hogy a földi életnek van igazi célja, s az erények valóban megkapják jutalmukat. Még akkor is, ha az emberek részéről csak félreértésben és igazságtalanságban van részünk. A földi élet a befektetés időszaka, illetőleg a magunk alakításáé. Az apostoli igehirdetés ettől kezdve kézzelfogható bizonyítékokra hivatkozott. A feltámadt Krisztusban felismerték, hogy van

túlvilág, feltámadás, örök élet, hogy az ő kereszthalála valóban kiengesztelte a bűnt, és hogy ő mint főpap az Atyánál közbenjár értünk. A Szentlélek eljövetelében pedig megtapasztalták, hogy Isten tevékenyen munkálja üdvösségünket és saját Lelkének kegyelmi hatásaival alakít át bennünket gyermekeivé, hogy méltók legyünk a reánk váró örökségre.

Péter az apostoli tanúságtétel lényegéi foglalja össze ezekben a szavakban: Nincs üdvösség senki másban, csak Jézus Krisztusban (ApCsel 4,12). A kijelentés mögött azonban egész sor tétel húzódott meg, amelyek igazolták, hogy Krisztus kereszthalála és feltámadása egészen új üdvrendi helyzetet világított meg.

Az apostolok Krisztus feltámadásában felismerték, hogy valóban ő az Isten Fia, akit az Atya úgy küldött, mint üdvösségünk szerzőjét. A feltámadás igazolta, hogy Krisztus valóban az volt, akinek tanítása és csodái mutatták. Az Atyától jött, minden hatalom birtokosától és mégis beállt a földi élet napszámába. Ha az Isten Fia ezt az utat járta, akkor életünk nem lehet értelmetlen zsákutca még akkor sem, ha van benne szenvedés, igazságtalanság és halál. Sőt az emberi gyarlóság és a bűn sem az utolsó szó: Isten irgalma nagyobbnak mutatkozott. Azért szent Pál ilyen kérdéseket mer feltenni: Ha az Atya áldozatul adta Fiát üdvösségünkért, akkor ki lehet a vádlónk? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Ettől kezdve a kereszténységnek az a programja, hogy ez a világ nemcsak természet, hanem egyúttal természetfölötti valóság is. Krisztus itt van benne, mint út, igazság és élet. Mutatja az irányt, amelyen biztos kikötőbe érünk, meggyőz arról az igazságról, hogy Isten saját boldogságában akar részesíteni, s egyben úgy ál! előttünk, mint aki mindnyájunk számára az élet forrása. Krisztus a küldetését úgy fogta fel, mint az isteni életnek a megszerzését és közlését (Jn 10,10), s mint Fiú, ezt kérte az Atyától: Akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek, ahol én is leszek.

Ezekből látjuk, hogy a kereszténység az üdvösség tanát nem az emberi vágyra, még- csak nem is a lélek szellemiségére és halhatatlanságára építi, hanem Krisztusra, akiben a Fiú megtestesült és aki a kereszthalál komolyságáig vállalta az ember felemelésének feladatát, s annak sikerét saját feltámadásában bemutatta. Azóta tudjuk, hogy a történelem kimenetele az üdvösség javára dőlt el. De ez az üdvösség nem az emberi kultúra és technika vívmánya, hanem Isten ajándéka. Eléréséhez hit és erkölcsi magatartás kell. Viszont azt is tudjuk, hogy a természetfölötti célon kívül más megoldás nincs. A halált csak Krisztus feltámadása