Teológia - Hittudományi Folyóirat 8. (1974)
1974 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő Istene
Az alany önállításával alapozza meg, hogy kimondhassa, az amit megismer, az azonos a valósággal. Az ember benső tudata nem szakítja el a külső valóságtól, hanem a teljes átélés útján igazolja azt. — 14. Boros László: A köztünk élő Isten, Eisenstadt, 1970. 66—70. o. — 15. Joseph Maréchal: Le point de départ de la Métaphysique, 1940, Cahier V. Paris. 2. kiadás 597. o. — 16. Romano Guardin'!: Die Offenbarung, Würzburg, 1940, 37. o. — 17. A transzcendentális gondolkodás és a perszonalizmus közötti kapcsolat kialakítása megkívánta, hogy a Te-logalmát, a Személy elismerését és megszólíthatóságát is felvegyék a filozóliai fogalmak sorába, hogy megteremtsék a lét és a gondolkodás összefüggését. — 18. Maria Kassel: Selbsterfahrung als Eröffnung von Gotteserfahrung, Diakonia, 1974/3. 147—155. Kiss László A JÖVŐ ISTENE „Istent soha senki sem látta, az Egyszülött Isten, aki az Atya keblén van, Ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Arra a kérdésre: Ki az Isten? — az Ószövetség tanúságtétele szerint azt mondhatjuk: Ő Jahve, Ábrahám. Izsák és Jákob Istene. Ez a Jahve név úgy is értelmezhető: „az értünk-lévő Isten”, — „a mindig-velünk-lévő Isten", „Isten, aki a mi jövőnk". Az Újszövetség szerint: Isten „Jézus Krisztus Atyja”, a „reménység Istene”, „élő Isten, aki minden ember üdvözítője" (1Tim 4,10). „Királyok királya, uralkodók Ura, aki egyedül halhatatlan, aki megközelíthetetlen fényességben lakik” (1Tim 6,15 k), aki „világosság és nincs benne semmi sötétség” (1Jn 1,5). Ő a Szeretet (1Jn 4,16) az igaz Isten és az örök élet (1Jn 5,20). Arra a kérdésre: mi az Isten? — azt válaszolhatjuk: teljes egészében csak akkor tudjuk majd meg, hogy ha „Isten lesz minden mindenben” (IKor 15,28). Arra a kérdésre: hol van Isten? —, történelmileg és nem helyileg értelmezve ezt a kérdést, — csak így válaszolhatunk: nem fölöttünk és nem bennünk, hanem „előttünk" van (J. B. Metz: Gott vor uns: Ernst Bloch zu ehren, 1965, 227—241.). A jövő fogalmából és kategóriájából kiindulva próbáljuk most az Istent megközelíteni, és meghatározni, mit jelent az „Isten jövője”, Isten, mint „abszolút Jövő”, mit jelent továbbá a keresztrefeszített és feltámadt Krisztus jövője, s végül mit jelent ez a Jövő a mi számunkra. Isten jövője: az Abszolút Jövő Az Istent megközelíthetjük a jövő fogalmából kiindulva és ilyen értelemben Istent a jövő hatalmaként kell értelmeznünk. Az Ö jövőjének jelent-meghatározó ereje és hatása van. Különbséget tehetünk: Istennek a történelemben megnyilvánuló akarata és az Isten országa között, amelyre a történelem irányul. Isten számára a történelem az eszkaton jegyében játszódik le, az ember számára az eszkaton a történelem jegyében áll. Isten Ura a múltnak, jelennek és a jövőnek, Ö az, aki volt, van és eljövendő (Jel 1,4—8). Istennek múltbeli és jelenbeli jelenlétét az Ö „jövőjéből” kell értelmeznünk nemcsak úgy, mint „végső cél"-t, mint Ómega-pontot, vagy „mozdulatlan mozgatót" hanem mint eszkatolágikusan Eljövendőt. A „jövő”-t itt nem az anyag, vagy a végesség időbeli kiterjedéseként értelmezzük, hanem mint „az eljövendő Isten létmódját” (J. Moltmann: Antwort auf die Kritik der Theologie der Hoffnung: Diskussion über die Theologie der Hoffnung, 1967, 216. o.) Istennek „lényegi tulajdonsága a futurum” (Ernst Bloch), s ez a jövő „Isten létmódja a történelemben”, a történelmi idő lelke. „A történelmi idő a jövőből érlelődik, míg a kozmikus idő önmagát reprodukálja” (J. Moltmann: i. m. 216—17. a.). Isten az idő teremtő Ura. A történelem nem csupán a „múlandóság tapasztalata", hanem a „jövő újdonsága révén létrehozott változás élménye" is. A történelem nemcsak emlékezés, hanem reménység is. A jövőnek a múlttal és a jelennel szembeni transzcendenciáját egybe kell kapcsolnunk Isten transzcendenciájával, s az így elgondolt jövő kiemelkedik a végesség és a múlandóság szférájából, az „és így tovább ... stb....” egyhangúságából; az evilágon belüli jövőből transzcendens, a relatívból abszolút, a kisreményű jövőből „nagyreményű” jövő lesz. „Isten jövője: a mi jelenünk, Isten jelenléte a mi jövőnk” (J. Moltmann: i. m. 219. o.). A „ma” és a „most” nem az örökkévalóság atomja, (a görög filozófia értelmében) hanem az új és változó jövő csíraképes magja. Isten léte a jelent-meghatározó lét, de nem az „örök jelenlét" formájában. Ha a jövőt „futurum” gyanánt értelmezzük, akkor a rnúlt annak elvesztése, mert ami „még nincs", az egyszer majd „már nem" lesz, — de ha a jövőt „adventus” (eljövetel) gyanánt értelmez223
